12. Fejezet

Hali. Hát itt is a következő fejezet. Remélem, hogy tetszeni fog, sajnálom a hejesírási hibákat, majd még át lesz nézve. 

KÉRLEK titeket írjatok komit. A másik blogjaimon hát mondhatni senki nem túlozza el a véleménynyilvánítást. Remélem, azért ide kicsivel többet kapok. Köszönöm az előző fejezetekhez kapott komikat Reninek, Nócinak és Szilvinek. És persze a pipákat is. 

Jó olvasást.  

Puszi 

Beky

12. Fejezet

Krsiten szemszöge: 

Szívem mellkasomban hevesen dobogott, miközben a választ vártam kérdésemre. Az érzéseim teljesen összekavarodtak, ahogy a gondolataim is. Rob olyan más volt olyan kifürkészhetetlen és megfejthetetlen. Szerettem volna, ha egyszerű lett volna, de ő más. Sokkal több, mint aminek látszik.

Tudom, részben igaza van és jobb lenne megbeszélni vele mindent, de olyan nehéz volt. Fülemben még mindig halottam azt, ahogy beszélt velem. És úgy éreztem, nem én vagyok az, akinek kezdeményezni kell. És talán bolondság, de sokkal inkább maradtam volna itthon. Kezével már amúgy is kócos hajába túrt, miközben fejét lehajtottam. Egyre nagyobb lett bennem a kíváncsiság, ami kezdte lassan szétfeszíteni testem.

A percek csak teltek és teltek, válasz nélkül. Legszívesebben rákiáltottam volna, hogy tudassam én is itt vagyok és várom a választ, de még sem tettem.

Egyszer csak felnézett rám, majd megfogta a kezem és eldöntött minket az ágyon. Kényelmesen elhelyezkedtem a karjai között és mellkasomat a hátának nyomtam.  Egyik kezével átölelt és összeillesztette ujjainkat. Továbbra sem szólalt meg, bármennyire is szerettem volna, csak feküdt mögöttem, szorosan magához húzva. Egyenlőre megelégedtem ezzel is, de továbbra is választ kell adnia. 

Élveztem meleg testét mögöttem, a simogatást és az apró puszikat, amiket hol fejemre, hol nyakara adta. Úgy éreztem, hogy több ez puszta barátságnál ez egy kicsit több annál. Valami olyasmi, amit kimondhatatlanul élvezek, és ami megnyugtat. 

- Rob – nyitottam ki szemeimet. 

- Mmm? – Fejét a tarkómba fúrta, ezzel megborzongatva engem. Elkezdem mocorogni karjai között, hogy szembefordulhassak vele.  Kicsit hátrébb csúszott, hogy szembe tudjunk lenni egymással. Szemei le voltak csukva, így megfosztva engem gyönyörű szürkéskék szemeitől. Kezemet felemeltem, majd óvatosan enyhén borostás arcára tettem. Kezemből kiindulva valamiféle bizsergés indult el, hogy bejárja egész testemet, majd ugyan oda érjen vissza. Szemeit lassan nyitotta ki, hogy tekintetünk azonnal összekapcsolódhasson.  

- Miért? – Suttogtam ezt az egy szót, oly kicsinyke mégis magába foglalt rengeteg időt. 

- A választ még nem tudom megadni, bármennyire is szeretném. Még saját magamat sem értem és előbb magamban kell mindent elrendeznem. – Lágyan simított végig az arcomon, miközben végig szemembe nézett, majd közel hajolt hozzám és ajkait enyémre tette. Először lágyan és gyengéden csókolt, miközben fölém magasodott. Kezemet azonnal hátára simítottam és közelebb vontam magamhoz. Szemeim előtt megjelentek a tegnap este képei, mikor úgy letámadtam. 

„ Fejemben már semmi sem volt tiszta és azt akartam, hogy valaki szeressen. Rob simogatta testem és a csókjai szenvedélyesek voltak. Egyre vadabbul birtokoltam ajkait, de nekem több kellet. A teste is kellet. Semmi más nem érdekelt csak az, hogy megkaphassam, de Rob leállított mikor ingének gombjaihoz nyúltam. Oly közel volt már a cél és mégis oly távol. Rob lefogta a kezem és hiába próbáltam kiszabadítani, nem engedte. Szorosan fogta kezem, úgy, hogy moccanni sem tudtam ám azt a tekintete okozta. Mélyen elvesztem gyönyörű szemeiben.”

Fejét a nyakhajlatomba fúrta, miközben a légzését próbálta szabályozni, ahogy én is. Mellettem támaszkodott, nehogy összenyomjon. 

- Többé ez nem fog előfordulni – suttogta, mire megdermedtem. Kissé eltoltam magamtól, majd szemébe néztem. 

- Mire gondolsz? – Hangom ijedten hangzott. 

- Többé nem foglak csókolni és érinteni. Bármennyire is szeretném. Mert neked ott a férjed, a gyermeked apja mellett van a helyed és nem tehetem tönkre mindezt. – Mondta majd felült. Kezeink szorosan össze voltak kulcsolva, mintha össze lennénk hegesztve. 

- De…

- Kristen. Neked családod van, és ezt nem tehetem tönkre. Nem állok kettőtök közé, de mindig itt leszek, melletted bármi is történjen. Mind a ketten álltunk egymással szemben. Úgy éreztem, olyan módon tartoztam ehhez az emberhez, mint ahogy még senki máshoz sem. Valami furcsa láthatatlan dolog kötött össze bennünket, amit más nem láthat és nem is érthet. És talán, még mi magunk sem. Nem akartam elválni Robtól, még akkor sem, ha tudtam az lenne a helyes, de sosem voltam olyan ember, aki helyesen cselekedik. 

- Ne szomorkodj, hanem menj és pakold össze a cuccaidat. Alex biztosan örülni fog neked, hogy láthat – mosolyodott el. Hihetetlen, hogy a legrosszabb pillanatban is képes olyat tenni vagy mondani ami eltereli az ember figyelmét. Az a csábos mosoly, ami arcán tündökölt mosolygásra késztetett engem is. Bólintottam, majd még egy pillanatig őt néztem és csak utána mentem a gardróbba.

Talán tényleg ez lesz a legjobb, amit tehetek. Meg kell Alexel beszélnünk, hogy a kapcsolatunkban mi az ami elromlott, hogy helyre tudjuk tenni. Rob mindig is mellettem lesz és ennek nem tudom, hogy örüljek e vagy sem. 

Egy részből örülök, hisz láthatom minden nap és beszélhetek vele, de nem csókolhatom, és nem érinthetem. Ez a valami több köztünk barátságnál és talán, észrevenné mindenki a munkahelyen, éppen ezért, ezt a valamit, el kell folyatnom magamban. Főleg akkor, ha helyre szeretném hozni a házasságomat. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de meg kell tennem Noráért.

Rob szemszöge: 

Valami furcsa eddig nem ismert dolog, volt ami összekötött Keristennel. Az eszem és a szívem teljesen mást mondott. És mint mindig, most is az eszem volt az amire hallgattam. Nem tehettem mást, bennem minden teljesen össze volt kavarodva. Szerettem volna kibogozni. És amivel még saját magamat is megleptem, az nem más mint az, hogy szerettem volna ha kibékülnek. Csak egy számított, hogy Kristen boldog legyen. 

A vendégszobában ültem az ágyon és csak néztem magam elé. Kristen néha elszalad előttem, be a fürdőbe, hogy onnan is összeszedje a dolgokat, majd visszarohant a gardróbba. Mosolyognom kellet rajt. Foglaltam neki repülőjegyet a következő gépre, ami másfél óra múlva indul. Egyszer csak megjelent előttem, szinte semmit sem takaró ruhában. 

- Mi lesz Norával? – Nézett rám ijedten.  

- Ashleyék vigyáznak rá, ne aggódj. Megbeszéltem vele. – Mosolyogtam rá.  – Hidd el, hogy minden rendben lesz, neked semmivel sem kell törődnöd, én mindent elintéztem. – Biztosítottam, mire csak elmosolyodott, majd miután egy puszit nyomott az arcomra visszasietett a gardróbba. 

A mosoly levakarhatatlanná vált az arcomról, valahányszor csak eszembe jutott vagy megpillantottam. Egyszer csak egy nagy puffanást halottam, majd Kris megjelent, egy hatalmas bőrönddel, amit alig bírt húzni. A fejemet csóváltam, miközben hangosan kuncogtam. 

- Kristen csak pár napra mész, nem? – Vontam fel a szemöldökömet mosolyogva. 

- De, miért? – Szemöldökét magasra vonta fel és értetlenül nézett rám. Megcsóváltam ismét a fejem.

- Semmi.,

A repülőtér dugig volt emberekkel, de az én figyelmemet, mégis egy személy kötötte le. Kristen bánatos szemekkel nézett rám az előbbi vidámságától eltérően. 

- Ugyan, ne szomorkodj. Hidd el, hogy minden a legjobban fog menni. Én itt foglak várni téged mindig. Bármi, van hívj. – Csókoltam kézen miközben elpirult. 

- Rendben, hívlak bármi van. – Nézett rám, hálás szemekkel. 

A gép felszállt és borzalmas volt az elválás. Legszívesebben a karjaim közé zártam volna és nem engedtem volna el sohasem, de ezt nem tehettem. A kocsihoz mentem és haza hajtottam, mélyen a gondolataim közé merülve ültem le az íróasztalomhoz, hogy a telefonnal a kezemben hívjam fel azt akire most a legnagyobb szükségem volt. 

Alex szemszöge: 

Karcsú vékony teste, izzadta vonaglott alattam, miközben minden egyes érintésemre megrándulva. A napi idegesség, folyamatosan áramlott ki testemből, olyan módon, amit a legjobban élveztem. Kezemet vállára tettem és még jobban elmerültem testében. A kikívánkozó hangok élesen törtek a felszínre nem zavartatva magunkat. 

Szőke hajába túrtam, majd felfelé húztam, mire csak még jobban felnyögött. Élvezte minden mozdulatot. Felszabadultan élveztem ezeket az órákat minden nap és nem számított ilyenkor semmi más. 

A szobatelefon hangosan kezdett el csörögni, de nem akartam vele foglalkozni, volt ami jobban lekötötte a figyelmemet, de továbbra sem fejezte be  a csengést. Lassan távolodtam el, kelletlenül ugyan, de már nem bírtam ezt a hangos rikácsolást. 

- Ne bébi – nyögött fel Priscilla, azonban most, nem foglalkoztam vele. Kimerült teste az ágyra hanyatlott, míg én a telefonhoz mentem. 

- Haló.

- Jó estét Mr. Osmer. A felesége keresi, felengedhetem? – Kérdezte a kedves hölgy a recepcióról, akihez isten igazán kegyes volt és szép idomokkal áldotta meg. A levegő a tüdőmben rekedt és nem tudtam, hogy mégis mit tegyek. 

- Engedje fel. – Préseltem ki magamból nagy nehezen a mondatot, majd letettem a telefont, Kristen itt van. Azonnal a szobába rohantam és elkezdtem magamra kapkodni a ruhákat. 

- Itt van a feleségem azonnal öltözz – kiáltottam rá az ágyon nyugodtan fekvő Priscilára, aki ijedten nézett rám, majd ő is elkezdett öltözködni. Az ágyat gyorsan megigazítottam és éppen az utolsó gombot próbáltam begombolni, amikor kopogtattak az ajtón. Priscilla felé pillantottam, aki hajába túrt, hogy egy kicsit megigazítsa. 

- Nincs meg a bugyim Alex – nézett körül aggódóan a szobában. A hajamba túrtam, és körbenéztem, de sehol sem láttam az említett darabot.

- Most nincs időnk megkeresni. 

Mégis honnan a francból tudja Kristen, hogy hol vagyok és minek jött ide. Vagy miért pont most, hisz múltkor nagyon összevesztünk. A kilincsre tettem a kezem, majd nagy levegőt véve mosolyt erőltettem magamra és kinyitottam az ajtót.

Nagy mosollyal az arcán állt az ajtóban, egy bőrönddel a kezében, majd felém lépett és szorosan megölelt. 

- Annyira hiányoztál – suttogta nyakamba, miközben megölelt. Ha ezt megúszom, akkor bármit.

Kristen szemszöge:

Jó volt újra őt látni, olyan máshogy hatott rám és tudtam, hogy bármennyire is fájtak Rob szavai igaza volt. Nora a fontos és miatta kell mindent megtennem. Amit csak tudok. Elhúzódtam tőle, majd egy szenvedélyes csókot nyomtam ajkaira. 

- Nagyon hiányoztál és nem csak nekem, hanem Norának is. Beljebb sem mehetek? – Néztem rá kérdőn mire megrázta a fejét. 

- De persze, gyere csak –állt félre az útból, majd megfogta a bőröndöt és utánam hozta, azonban mikor beléptem a szobába egy ismeretlen ám csinos nő állt előttem. Értetlenül pillantottam vissza Alexra, aki éppen az ajtót csukta be, majd mellém állt. 

- Kristen had mutassam be neked Priscillát ő az egyik itteni munkatársam. Priscilla ő itt a feleségem.

- Ó igen már rengeteget halottam rólad –lépett elém, majd kezet nyújtott.

- Én viszont semmit sem hallottam rólad, örülök, hogy megismerhetlek.  – mosolyogtam rá szívélyesen. 

- Nos, bocsáss meg, de nekem mennem kell, még rengeteg dolgom van. – Nézett felém bocsánatkérően. 

- Kikísérlek – mondta neki Alex, majd így is tett. Türelmesen vártam, hogy visszatérjen, ami pár perc múlva meg is történt. Valahogy már semmi sem volt olyan, mint mielőtt elment. Alex feszültnek és idegesnek énezett ki. 

- Hozhatok neked valamit? 

- Igen, egy pohár víz igazán jól esne.  – Mosolyogtam rá, amit viszonzott, majd kiment gondolom a konyhába. Feltápászkodtam a fotelből és körbejártam a szobát igazán kellemes volt, de olyan átlagos, mint amilyen egy szállodai szoba szokott lenni. A szeme viszont megakadt valamin, ami borzasztó gondolatokat indított el bennem.

Alex szemszöge: 

Kezemben a pohár vízzel, indultam vissza a nappaliban, ahol Kristnem már nem volt ott, így a hálóba mentem, ahol meg is találtam, de ahogy elnéztem, nem csak én találtam valamit. 

- Elárulnád nekem, hogy ez mégis mit keres itt, és hogy mégis kié? – Szemei dühösen és értetlenül villogtak míg kezében Priscilla elvesztett fehérneműdarabját tartotta.  

Kristen ruhája