6. Fejezet

Sziasztok, itt a kövi fejezet, remélem tetszeni fog, jó olvasást. 

6.Fejezet.

Ma hamarabb jöttem haza a munkából, mivel este vendégek jönnek hozzánk. Nagyon izgatott voltam már, ahogy Nora is aki éppen a nappaliban játszott. Folyton rá pillantottam, nehogy valami baja essen. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ő van nekem. Annyira szeretem, mint még senkit sem. Olyan furcsa és egyben jó érzés hogy ő van. Sok helyzetben a jelenléte az, ami képes arra, hogy megnyugodjak. Az étel már lassan kész volt és nagyon reméltem, hogy ízleni fog nekik. Rob azóta nem próbálkozott és az volt az érzésem, mintha csak a megfelelő pillanatra várnia. De nagyon remélem, hogy nem fog Alex előtt valami örültséget csinálni. Furcsa volt ma előbb itthon lenni, de jó is. Nora segített kitakarítani és közben nagyon jól elvoltunk. 

Egy olyan ételt találtam ki, amit még anya tanított meg, és amit a legjobban el tudok készíteni. Ananászos csirkét és hozzá zöldséges rizst. A kedven ételeim egyike, így elkészíteni sem valami nagy nehézség. Előételnek pedig csináltam egy kis sajt krémlevest. 

Alex még nem ért haza és nem is nagyon értettem, hogy miért, ilyenkor már itthon szokott lenni. A telefonra pillantottam, ami a konyhaszekrényen volt, és nagyon szerettem volna felhívni, de inkább nem tettem. Mi van, ha valami fontos tárgyalása van, így inkább az ételre figyeltem. Már főzés közben felszaladtam felöltözni, és Norára is adtam egy csinos ruhát.

A csengő ébresztett fel a gondolataimból és miután megnéztem, hogy az étel szépen fől, és rápillantottam Norára, már mentem is az ajtóhoz. Az ajtóban a fiúk álltak 

- Sziasztok – mosolyogtam rájuk miközben kitártam az ajtót – gyertek beljebb. Először Rob lépett be, aki két puszival köszöntött, majd utána Richard és végül Kevin, aki szintén csak két puszival köszöntött. 

- Hű ha tudtam volna, hogy ilyen jól lehet keresni a céggel, már előbb csatlakoztam, volna – mondta Rob miközben körbeforgott, hogy jobban szemügyre vegye a házat. 

- Valóban nagyon szép ház – jegyezte meg Kevin valamivel visszafogottabban, mint Rob. Még mindig megmosolyogtatott, hogy ők ketten mennyire is mások. 

- És még csak a bejáratnál vagytok – Richard már sokszor látta a házat, így ő már tudta, hogy valójában milyen nagy is. Eleinte nekem is nagyon nagy volt, de Alex ragaszkodott hozzá, mondván, hogy legyen hely a gyerkőcöknek. 

- Ne álljunk, itt gyertek beljebb – javasoltam, majd előre mentem, ők pedig követtek. A nappaliban Nora ugyan ott volt ahol hagytam és szépen eljátszadozott nem is figyelve a környezetére. Csodálni tudtam benne, hogy még olyan gondtalan és teljeséggel ki tudja zárni a külvilágot. Ha lehetne, örökre megóvnám gondoktól, de tudom, hogy attól lesz majd még erősebb és kitartóbb. Ám mint minden anyában, úgy bennem is megvan az az ösztön, hogy mindentől óvjam őt. 

- Sajnálom, de Alex még nincs itthon – mondtam miközben gyorsan a konyhába mentem megnézni, hogy hogyan halad az étel.

- Megint sokáig dolgozik? – kérdezte Richard a nappaliból. 

- Őszintén szólva nem tudom. Fel szerettem volna hívni, de ha éppen valamilyen tárgyaláson van, akkor csak zavarnám.

- Ilyenkor tárgyaláson? Nem hiszem, hogy olyan cégnél dolgozik, ahol olyan sok ügyfelük van, hogy egészen idáig dolgoznia kelljen. – Habár Rob szavai felbosszantottak, valóban megfordult már nekem is a fejemben, de semmi pénzért nem osztottam volna meg vele. Amikor Robra pillantottam, hogy visszaszóljak neki valami nem éppen kellemeset számára a döbbenet elfeledtetett velem mindent. Ugyanis kezeiben ott volt Nora és éppen Rob nyakláncával játszott. Rob felém azzal a szokásos nem érzek semmit és nem jelent nekem senki semmit arccal nézett és amint Norához fordult arca megváltozott. Szemei ellágyultak és arcára nagy mosoly ült. Akár órákig is tudtam volna őt bámulni, de ez nem volt lehetséges. Mégis miért viselkedik vele másképpen. Miért nyitja ki neki a lelkét és másoknak miért nem? Még egy utolsó pillantást vetettem felé és elhatároztam, hogy kiderítem majd figyelmemet újra az ételnek szenteltem. 

Amint kész lettem a vacsorával Kevin és Richard segített megteríteni, míg Rob továbbra is Norával volt. Mosolyogva pillantottam mindig feléjük, és vélhetően ezt Kevin is észrevette. 

- Teljesen megváltozik ilyenkor. Olyan más lesz, mintha olyankor mutatná ki a valós énjét, ami tényleg ő. – Eltűnődve néztem Kevinre, miközben a kiejtett szavain gondolkodtam. 

- Anya - hallottam meg egyetlen csöppségem hangját és rögtön felé is fordultam.  Rob felállt vele a kanapéról, majd elindult Norával felém. 

- Azt hiszem, most már az anyukája kell neki – mondta és már nyúltam is érte. Amint kezeim között volt, nagy puszit nyomtam arcára. Az órára pillantottam és egyre nyugtalanabb lettem. Remélem, hogy nem esett semmi baja sem. Sohasem szokott késni. 

- Sajnálom. Alex sosem szokott késni – szabadkoztam, hisz nem akartam, hogy így ismerjék meg. Főleg azt nem akartam, hogy Rob előtt Alex ne legyen tökéletes. Valamiért meg akartam neki mutatni, hogy Alex tökéletes és hogy jó választottam még a legelején. És hogy sosem fogom megcsalni. De miket is beszélek, hisz már megcsaltam.  Gondolataimból a kulcs zörgése zavart fel. A benntartott levegőt hangosan fújtam ki, majd a fiúkra mosolyogtam. 

- Sajnálom, hogy késtem, de ma nagyon sok munka volt – jött be majd rögtön kezet fogott mindenkivel. Utoljára pedig elém lépett és átkarolt – szia, édes ne haragudj – lágy, ám de gyors csókot nyomott ajkaimra, majd Nora homlokára is adott egy puszit. 

A vacsora kimondottan nyugalmasan telt el és még Rob sem csinált semmit, kivéve hogy folyton engem nézett. Nora is evett velünk, majd amint végeztünk, a fiúkat magukra hagytam és felvittem Norát megfürdetni. 

Jól eljátszottunk és persze csurom vizes lettem, de nem számított. Az a lényeg hogy az én tündérem jól érezte magát. Azért próbáltam sietni hisz mégsem illik őket ott hagyni ilyen sok ideig. Norát a kedvenc pizsamájába öltöztettem, majd egy mese után elaludt, így mehettem vissza. De előtte át kell hogy ölözzek, hisz így még sem mehetek le. A szobánk felé vettem az irányt, ám amikor beléptem nem várt személlyel találtam szemben magam. Rob a szekrénynél állt és éppen a képeket nézegette. 

- Te meg mit keresel itt? – Hangom talán gúnyosan hangozhatott, amit nem akartam. 

- Én csak a mosdót kerestem, de nem találtam és véletlenül ide jöttem – mondta miközben kezeiben egy kép volt. Lassan odalépkedtem hozzá majd felém fordítottam a kezében lévő képet. Én voltam rajta nagy pocakkal. Ezt a képet szerettem mindig is a legjobban. 

- Gyönyörű vagy – fordult felém Rob.

- Köszönöm – pirultam el azonnal – valójában úgy néztem ki, mint egy bálna.

- Nem, hanem inkább, mint egy gyönyörű szép állapotos nő, aki sugárzik a boldogságtól – mosolygott rám. Nem tudtam mást nézni csak Robot. Mitől lett ismét más? Ismét olyan, mint milyen Norával szokott lenni. 

- Mi annak az oka, hogy néha teljesen máshogy viselkedsz, mint azt ahogy szoktad mutatni mindenki előtt. Melyik a valós éned? – Arca újra felöltötte a szokásos maszkot és rám pillantott. 

- Vannak olyan titkok, melyet csak kevesen tudnak. Nekem is vannak titkaim. 

- Egyszer elmondod majd? – néztem rá kíváncsian. 

- Talán… - mondta majd visszatette a képet a szekrényre. Rengeteg kép volt ott mindegyiket jól megnézte és mikor azokra a képekre esett a pillantása arca, amin Alexel volta, elkomorult és rögtön tovább pillantott. 

- Ők itt a szüleid? – mutatott arra a képre, ami nem sokkal Nora születése után készült.

- Igen ők – vettem el a képet a szekrényről. Ritkán találkozunk sajnos a munkám miatt, de amikor sikerül, akkor folyton Norával vannak. Nagyon szeretik őt. – Mosolyodtam el. Jó érzés hogy ennyire szeretik az unokájukat. – Először apa ellenezte, hogy Alexel legyek és mikor kiderült, hogy állapotos vagyok, nagyon mérges volt, de anyának mindig is megvolt az a különleges képessége, hogy meg tudta nyugtatni. Végül aztán beletörődött, de akkor is éreztem, rajta hogy a lelke mélyén még nem tudta elfogadni. És mikor meglátta legelőször Norát, akkor tört meg a gát. Annyira megszerette az unokáját, hogy oda sem akarta adni anya kezébe. Ez még mai napig is így van. Nora imádja a nagyapját. 

- Gondolom nem terveztétek Norát – nézett rám Rob. Először meglepődtem a kérdésén és azon, hogy most mennyire is más. Azt akartam, hogy ahányszor csak beszélünk, mindig ilyen legyen, így hát válaszoltam a kérdésére. 

- Nem, valóban nem. Még nagyon fiatalok voltunk, de nem szerettem volna elvetetni, nem lettem volna rá képes. Sokan vannak, akik bármit megadnának azért, hogy gyermekük lehessen, én meg csak úgy dobjam el, ami már megvan? Erre nem lettem volna képes. Amióta megtudtam, hogy ő van, azóta szerettem. Alex reakciójától nagyon féltem hisz ő is csak 23 éves volt és ilyen fiatalon nem mindenki akar apa lenni. Féltem, hogy elhagy és magamra maradok a kicsivel, de nem így lett. Ugyan nagyon meglepődött, mégis miután magához tért a döbbenetből, örült neki. Az ő szülei eleinte nem kedveltek, de mikor tudomást szereztek róla, hogy unokájuk lesz minden megváltozott. Többet találkoztam velük és jobban megismertük egymást. 

- Értem. Valószínűleg én Alex helyében kiakadtam volna, ha olyan fiatalon a barátnőm bejelenti, hogy apa leszek. 

- Szóval nem szeretnél gyereket? 

- De, valószínűleg majd jó pár év múlva, mikor már kiélveztem a szabadságot. Nem szeretem a kötelezettségeket. 

- Valahogy sejthettem volna, hogy így vélekedsz - álltam fel az ágyról, ahova időközben leültünk.  Rob elkapta a csuklómat gyengéden fogta, majd felállt velem szembe. 

- Ne az alapján ítélj el engem, amit olyankor látsz, mikor sokan vannak velem. Tudom nehéz elhinni, de én sem voltam mindig ilyen – közelebb lépett hozzám és a bal kezével átkarolva a derekamat húzott közelebb magához. 

- Van benned valami, ami úgy vonz, mint senki máshoz. Te más vagy és még nem jöttem rá hogy mi az, de rá fogok jönni. – Ajkai közel voltak és titkon vágytam rá, de tudtam, hogy nem szabad főleg nem az Alexel közös szobánkban. Elléptem tőle és igazán büszke voltam magamra, hogy nem inogtam meg. Mert valljuk be annak ellenére, hogy tudom, nem szabadna, mégis vonz. Igaz az a mondás hogy mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb. Bementem a gardróbba, majd gyorsan átvettem a ruhámat.

 Amikor visszamentem a szobába, már nem találtam ott Robot, aminek egyrészt nagyon is örültem másrészt elkeserített, hogy nem lehetek a közelében. Vetettem egy pillantást a képekre, melyeket nem is olyan rég néztünk, majd elindultam le a többiekhez, de előtte még benéztem Norahoz. Édesen aludt a maciját szorongatva. 

Leérve hangos nevetést hallottam, így rögtön a nappaliba mentem. A fiúk borral a kezükben hangosan nevettek. Alexhoz léptem, majd az ölébe ültem. Láttam Robot, ahogy a szeme megvillan, és hogy tartania kell magát nehogy a már meg szokott maszk leessen. Számomra teljesen érdektelen dologról beszéltek, így inkább a konyhába mentem és elmosogattam. 

Amint végeztem visszamentem a fiúkhoz ismét visszaültem Alex ölébe, majd hallgattam, hogy miről beszélnek. Csupa jogi ügyekről beszéltek, ami nem igazán érdekelt jelenleg. Elég ha napközben ezt hallom este már nem szeretném. Éppen a fejemből néztem ki mikor megütötte egy mondat a fülemet.

- Majd a következő kis lurkóval – mondta Alex miközben kezét a hasamra tette. – Ledöbbenve néztem hol a meglepődött fiúkra, hol pedig Alexre. Mégis miről beszél? Következő gyerek? De hisz nem is említette, hogy szeretne.

- Csak nem útban van már Nora kistestvére? – kérdezte Richard, mire talán túl gyorsan is válaszoltam.

- Nem – hangom kimért volt és éles. Alex mégis miről beszél? Nem hiszem el. Először ezt nem velem kellet volna megbeszélnie? 

- Nem még nem. De tervezzük – mosolygott Alex majd egy másodperc erejéig Robra nézett, miközben puszit nyomott az arcomra. 

Próbáltam haragomat visszafojtani, ahogy a szavakat is, amik kikívánkoztak jönni, de nem akartam Richardék előtt Alexel veszekedni. 

- Hozok még bort – álltam fel majd elindultam a pince felé. Mégis hogy gondolhatja ezt? Erről talán engem is meg kellet volna kérdeznie, vagy talán egyedül csak ő érintett ebben? Idegesen csaptam a szekrényre, majd mikor újra akartam egy kéz elkapta enyémet megakadályozva, hogy ismét nagyot üssek. Értetlenül néztem rá, mire azonnal magyarázkodni kezdett.

- Nem szeretném, ha valami bajod esne – lágyan fogta kezemet és olyan selymes volt bőre, hogy azt kívántam bárcsak belesimulhatnák ebbe a tenyérbe.  Erőt vettem magamon majd kezemet kitéptem az övéből. Az édes borokhoz mentem, majd azokat kezdtem el nézegetni, de valójában azt sem tudtam melyik milyen. Nem értem Alexet, ennyi erővel én is csinálhatnám azt, hogy abbahagyom a fogamzásgátló szedését és akkor már meg is van, a gyerek majd elé állok hogy: hé egyébként gyereket akartam és már meg is van hát nem jó. Lehet, hogy ez azért mégis durva, de fáj, hogy meg sem kérdez semmiről sem. Egyszer csak azt éreztem, hogy Rob szorosan az ölelésébe von, én pedig készséggel bújok hozzá. Mélyen magamba szívtam csodás illatát és éreztem, ahogy egyre jobban elönt a nyugalom. 

- Most már jobban vagy? – Súgta lágyan a fülembe, amitől megborzongtam.

- Igen – bólintottam majd el akartam lépni tőle, de ő összekulcsolta kezeinket majd a kisebb kanapéra húzott, ami idelent volt. – miután leültünk várakozóan nézett rám és tudtam arra vár, hogy elmondjam. Úgy éreztem ha elmondom akkor utána sokkal jobb lesz. Így hát nekikezdtem. 

- Esküszöm sosem bántam meg, hogy lett egy lányom, erre isten a tanúm, de akkor olyan sok mindent abba kellett hagynom és most hogy minden olyan jól megy nem hagyhatok ismét mindent abban. Persze szeretnék majd Norának egy testvért, de nem most. Most minden olyan bonyolult. Nem hagyhatom ott a céget és Alex, hogy gondolta ezt. Egy házasság arról szól hogy mindig mindent megbeszélünk. Tudom talán egy kicsit tulságossan is kiakadtam de … 

- Sss –tette ujját a számra hogy elhalgatason. – Nekem nem kell szabadkoznod. Lehet külső szemlélőnek valóban túlzás lenne az hogy ennyire kiborultál de ezt csak te tudhatod. Nem mindenki lesz fiatalon anya és ez benned a csodálatos. Mert az. Alexnek valóban veled kelett volna ezt meg beszélnie és nem pedig mások előtt mondani olyat, ami téged is érint, sőt leginkább téged, ráadásul úgy hogy nem is tudsz róla. 

- Hogy lehetsz most ilyen rendes, máskor meg olyan..olyan nőcsábász. 

- Ne hidd azt, hogy jó vagyok. Hidd, el itt a legjobban én örülök annak hogy nem szeretnél gyereket. Kristen jobb, ha tudod a szándékaim közel sem tisztességesek. Mindig megszerzem, amit akarok és ez esetben téged akarlak. Tudom, hogy ezzel egy egész családot teszek tönkre és ezért lehet is utálni. De abban biztos vagyok, hogy vagy így vagy úgy de az enyém leszel. Sosem adtam fel még semmit és ezt nem most fogom elkezdeni – nézett a szemembe majd felállt és elment. És ekkor még nem sejtettem hogy a jövőm nem éppen úgy fog alakulni ahogy én azt elterveztem. 

Remélem tetszett, kérlek írjatok komit! :)