5. Fejezet

Sziasztok

Itt is a kövi fejezet. Remélem tetszeni fog. Előbb akartam hozni csak vihar volt itt Perkátán így nem tudtam.  De most már itt van. Jó olvasást.

 5. Fejezet.

Meglepetten néztek mind a ketten hol Norára, hol pedig rám. Kényelmetlenül éreztem magam attól, ahogy folyton szemeikkel pásztáztak. Nem tudom, hogy most mi zajlik le a fejükben, még annak ellenére sem, hogy nagyon szeretném látni. Valamiért nagyon fontos volt, hogy ne legyenek rólam rossz véleménnyel. Szemeim folyton Robra siklottak és arcát tanulmányoztam érzelmek után kutatva, de arca akár csak egy maszk, semmit sem mutatott. 

- Szia – lépett rögtön hozzá Kevin és elkezdett hozzá beszélni. Nagy mosoly jelent meg arcomon, akárcsak Norának, aki érdeklődve figyelte Kevin minden egyes mozdulatát. 

- Tetszel neki – bíztattam Kevint.

- Hogy valaki milyen szép – gügyögött hozzá, amin mosolyognom kellett.  Nem gondoltam volna, hogy a mindig komoly Kevin ilyen is tud lenni. Tekintetem Robra siklott, aki még mindig ugyanolyan merev testtartással nézett maga elé. Mintha itt sem lenne. Nem tudtam, hogy vajon mit gondol rólam és ez rettentően zavart. Majd hirtelen mintha Rob magához tért volna rám nézett. Szemei kifürkészhetetlenek voltak semmit sem tudtam belőle kiolvasni. A koromban lévő Norára pillantottam, aki hangosan kacagott. Azonban mire visszapillantottam volna, már csak Rob hátát láttam, ahogy egyre távolodik. Csalódott voltam és egy furcsa érzés kerített hatalmába a tudattól hogy elítélt. 

A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy Richard irodájában voltunk. Kevin láthatta rajtam, hogy valami nem stimmel. 

- Megfoghatom? – Nézett rám kérdő pillantással.

- Persze – nyújtottam oda neki az én kis tündéremet. 

- Hány éves? 

- Három – mosolyogtam az én tündéremre, aki Kevin nyakkendőjével játszadozott. 

- Szóval akkor….

- Igen, 22 éves voltam, amikor megszületett – mondtam miközben lehajtottam a fejem.

- Ebben nincs semmi rossz. Manapság már sokkal fiatalabban is szülnek. És ha 17 évesen is született volna meg ez a tündér, akkor sem szólhatna senki sem egy szót sem, ez a te dolgod – mosolygott rám kedvesen, amitől egyik felem megnyugodott, míg a másik még mindig Rob miatt adódott.

- Tudnál vigyázni rá egy kicsit? – néztem rá kérdőn.

- Persze menj csak –mondta mire hálásan rámosolyogtam majd adtam az én tündérem arcára egy puszit és már mentem is arra amerre Rob ment. 

Már vagy fél órája kerestem, amikor megtaláltam kint az erkélyen.  Lassan és félve léptem ki az ajtón. Az ilyenkor már jól megszokott érzés kerít hatalmába, amely képtelenné teszi, hogy lábaim akár csak egy centire is, de elmozduljanak. Rob nem vett észre, ugyanis lefelé bámult a mélybe és még a gondolatba is beleborzongok, hogy Rob ilyen közel van a párkányhoz.

- Szia – hangom halk volt, nem akartam megijeszteni. Rob hátrafordította a fejét, majd egész testével felém fordult. 

- Szia – szemeit kutattam, hogy ki tudjam olvasni belőlük az érzelmeket, ám ez nem sikerült.  Görcsösen markoltam jobb kezemmel az üvegajtót, míg bal kezemmel a falat. 

- Tudod. Mindig attól féltem, hogy majd lesz valaki, aki elítél Nora miatt.

- Azt hiszed, elítéllek? 

- Miért talán nem? Hisz az előbb csak úgy eljöttél.  

- Nem ítéllek el, ahhoz semmi jogom – valóban így érez? Akkor mégis mi volt az oka annak, hogy csak úgy otthagyott. 

- Akkor mégis miért viselkedsz így? 

- Mert az, amit érzek, nem elítélés, hanem csalódottság – megdöbbenve néztem szemeibe. Mégis miért csalódott? Annyi kérdés van a fejembe és nem tudom a választ. 

- De még is mibe csalódtál? Bennem? – Kérdeztem és nagyon kíváncsi voltam a válaszára, de ő elterelte a témát. 

- Tudod, nagyon édes a kislányod. Gondolom, büszkék vagytok rá – értetlenül néztem rá – Te meg Nora apja.

- Igen valóban büszkék vagyunk Norára a férjemmel – talán az utolsó szavamat nem kellett volna kimondanom. Robert arca megrándult, majd fejét lehajtva kezdte el cipő orrát nézni. 

- Szóval férjnél vagy. De akkor mégis hol van a gyűrűd? – szemrehányóan nézett rám.

- Igen férjnél. A gyűrűt meg azért nem láthattad, mert éppen az ékszerésznél van – egyre nehezebben tudtam magamba fojtani a félelmemet és erre csak rátett egy lapáttal az is, hogy elkezdtem szédülni. Szorosan kapaszkodtam úgy, hogy az ujjaim már szinte elfehéredtek. 

- Hogy lehet az, hogy nagyapa ezt nem mondta? – nézett rám kérdőn. Akartam szólni Robnak, hogy egy kicsit jöjjön beljebb. 

- Valószínűleg azért mert ez nem az ő feladata volt. Rob nem jönnél egy kicsit beljebb? – értetlenül nézett rám, majd végigmért és valószínűleg felfedezte, hogy igencsak félek a magasban. 

- Tériszonyod van? – szemeiben valamiféle csillogás volt, amit nem tudtam kielemezni. Lassan ellépett a korláttól, amire megkönnyebbültem. Csakhogy nem állt meg, hanem egyre közelebb jött hozzám, mígnem olyan közel állt, hogy egész testével az ajtóhoz nyomott. 

- Rob mit… mit csinálsz? – Lélegzetem elakadt, ahogy egyre közelebb hajolt hozzám. Szemeim ajka és gyönyörű szeme között cikáztak és nem tudtam, hogy hova nézzek. Ajkai vonzottak, éppúgy ahogy gyönyörű szemei is. 

- Azt kérted, hogy jöjjek beljebb. És én csak azt tettem. De hidd el, szívesen mennék még beljebb – ragadta meg derekamat. Orrát nyakamon végighúzta egészen a fülemig. – Nehogy azt hidd, hogy feladom. Mert addig nem fogom feladni, míg az enyém nem leszel. – Lágy csókot nyomott szám sarkára. Keze felfelé indult derekamról és végigsimított az oldalamon, majd a tarkómnál fogva magához húzott és megcsókolt. Először lágyan csókolt, várva, hogy viszonzom e és magam sem tudom miért, de viszonoztam. Késztetést éreztem rá, hogy visszaadjam azt, amit kapok, hogy én is ízlelhessem ajka mennyei zamatát. Csak a jelennel akartam foglakozni semmi mással. Vadul csókolt, amit szívesen viszonoztam is. Nyelvével végigsimított először alsó majd felső ajkamon engedélyt kérve, amire rögtön szétnyíltak ajkaim és egyben magamhoz is tértem. Nem tehetem ezt. Nem csalhatom meg Alexet. De hisz már megtettem. Válaszolt egy hang a fejemben, ami csak még józanabbá térített. Hogy lehettem ekkora idióta. Én szeretem Alexet és nem érdemelte, meg hogy ezt tegyem. Ha megtudja, sohasem bocsátja meg. Hogy voltam képes ezt tenni és nem hivatkozhatok pillanatnyi elmezavarra, hisz ez nem az első alkalom volt. 

- Rob azonnal enged jel – próbáltam meg elszakadni tőle, de szorosan fogott. – Azonnal engedj el. – Löktem el magamtól ám amint észrevettem, hogy a korlát mellett állok azonnal szorosan Robhoz bújtam. 

- Mégis meggondoltad magad? – Nézett rám csábos mosollyal.

- Direkt csináltad. – Ütöttem ököllel a mellkasára, de nem hatotta meg, mert csak szorosabban vont magához, mivel nagyon féltem a magasságtól és ő ezt ki is használta.

- Kérlek, menjünk beljebb. – Temettem fejemet a mellkasába, ahol biztonságosban éreztem magam. 

- Azt hiszem, egy kicsit még kiélvezem a helyzetet. – Simította el hajamat, hogy jobban láthassa arcomat. – Legközelebb is ide kell, hogy kihozzalak, mert így hozzám bújsz. – Láttam magam előtt, ahogy elmosolyodik és kivillantja fehér fogait. 

- Fejezd be. Ne legyél ilyen. Kérlek, menjünk be. – öleltem át derekát és próbáltam nem az alattunk elterülő mélységre koncentrálni. Nem szólt semmit és éreztem, ahogy engem néz. Kezével végigsimított az arcomon és úgy éreztem, hogy fel kell rá néznem, így engedtem a késztetésnek és szemeibe néztem. Most más volt. Nem csillogott benne az a folytonos én, most elcsábítalak dolog. Olyan más volt. Szemeiben aggódás volt és most úgy nézett rám, mint ahogy Kevin szokott nézni. Szemeiben olyan komolyság volt, mint amit Robtól még soha nem láthattam. 

- Ne félj. Sohasem engedném, hogy bajod essen. – Mondta, majd lágy puszit nyomott arcomra, mint egy biztosíték. Úgy állt előttem, mint egy komoly cégvezető, aki törődik azzal, hogy a másik mit gondol.

- Gyere. - Karolt át, majd bevezetett. Amint az ajtó túlsó oldalára értünk pillanatnyi habozás után elszakadtam biztonságot nyújtó ölelésből. Sosem hittem volna, hogy Alexen kívül vágyok majd más férfi ölelésére mégis így volt. Annyira vágytam Rob közelségére miközben bűntudatom oly nagymértékű volt, hogy már fájt. 

- Köszönöm. – Néztem rá hálával. Rob ismét olyan lett, mint amilyen volt. 

- Nos. Akkor megismerhetem a te bájos kislányodat?  

- Persze – Richard irodájába érve Rob rögtön Kevinhez ment és elvette tőle Norát. 

- Na, szép. Tesó, ha nem vetted volna észre, éppen játszottunk. – Nézett sértetten Kevin Robra, aki elámulva nézte az én kis tündéremet. Kevin felállt a székről, majd hozzám lépkedett. 

- Látom sikerült mindent megbeszélnetek.

- Igen, sikerült.

- Szia Nora én Rob vagyok. – Nyújtotta felé a kezét.

- Rob, Rob. – Tapsikolt Nora. Mindannyian mosolyogva néztük az én drágaságomat, aki hatalmas mosollyal nézett Robra, majd elkapta a haját.

- Azt tudtam, hogy a nők mindig is megbolondultak a hajamért, de azt nem hogy már ilyen fiatalok is. – Vigyorgott Rob, amit mi is követtünk. 

- Jobb lesz Kristen, ha felkötöd a szoknyádat, ugyanis a lányod már most az ujja köré csavar mindenkit. – Mondta Rob.

- Igen, erre már én is rájöttem. – Lassan odalépkedtem hozzájuk, majd leültem Rob mellé és úgy csodáltam a kis tündéremet. 

- Imádlak. – Simítottam végig az arcán.

- Ezt eddig is tudtam. – Szólalt meg mellettem Rob hatalmas mosollyal az arcán. 

- Bolond, tudod, hogy nem rám értettem. – Bokszoltam a vállába mire Nora hangosan felnevetett.

- Szóval élvezed, ha anya bánt engem? – Kérdezte kíváncsian Rob Norát, aki még mindig nevetett.

- Igen.

- Na, akkor megyünk a fotózásra? – Kérdezte Kevin mellőlünk.

- Persze. – El akartam venni Robtól Norát, de ő nem engedte.

- Majd én viszem. 

Együtt mentünk le a fotózásra és ahányszor csak találkoztunk valakivel elámulva nézte Norát. Valóban igaza van Kevinnek. Nora már most mindenkit elvarázsol. És ahogy Rob bánik Norával az valami varázslatos. Még sohasem láttam senkit sem, akivel Nora ilyen jól ellenne. Amikor leértünk Ashleyhez, akkor sem akart Robtól elválni, amin nem csak én lepődtem meg. Ashley teljesen megsértődött Norára, amiért nem volt hajlandó odamenni hozzá. Persze később kicsit megbékélt.

Míg Rob és Nora a terem sarkában játszottak addig. Kevin és én megbeszéltük a következő képeket a divat résznek az újságba. Kevin igazán belelendült és a végén már ő mondta a modelleknek, hogy pontosan mit és hogyan csináljanak. Nem is szerettem volna beleszólni, had gyakorolja csak.  Furcsa, hogy habár Rob szeretett volna annyira ide lejönni és azért, hogy a modelleket bámulhassa, most mégis egy pillantást sem vetett feléjük. Valamiféle melegség öntötte el a szívemet. 

Úgy döntöttem, hogy nem mondom el Alexnek a csókot Robbal. Többet úgy sem fog megtörténni, mert nem fogom engedni. Eddig hibát követtem el azzal, hogy Robbal csókolóztam. Meglehet, hogy vonz, de ellen kell állnom a kísértésnek, hogy közel kerüljek ismét hozzá. Azzal csak tönkretenném Alexel a házasságunkat. Rob egy olyan alak, akinek a nők csak egy éjszakára kellenek, és pedig nem vagyok olyan és nem fogom hagyni magam. Megpróbálok csak barát maradni vele, de ha ez sem sikerül, akkor bármennyire is nehezemre fog esni csak annyit fogok vele találkozni amennyit muszáj. Így Robra nézve, amit látok az az, hogy egyszer majd remek apa lesz. Olyan nyelven beszél a gyerekekhez, melyen csak kevesen tudnak. Az az egy biztos, hogy Norát az ujja köré csavarta.

Amikor mindent megbeszélt Kevin a fotóssal, mellém állt majd együtt néztük a két gyereket, mert Rob is körülbelül úgy viselkedett, amin Nora nagyokat kacagott. 

- Még sosem láttam ilyennek. 

- Nem is sejtettem, hogy tud ilyen is lenni – néztem egy pillanat erejéig Kevinre

- Tudod én sem. Régen még nem volt ilyen, a nőket nem csak egy éjszakás kalandnak tekintette. Sosem kezdett ki olyanokkal, akik férjnél voltak, főleg nem olyanokkal, akiknek gyereke is. 

- De nem tudta, hogy férjnél vagyok és Noráról sem tudott. De neked sem mondtam el, hogy van férjem. – Néztem rá jelentőségteljesen. 

- Nem volt nehéz kitalálni. Igazán megismerném a szerencsést – mosolygott rám – Rob pedig hidd el, hogy attól még nem fog leállni. Ismerem és sajnálom. 

- Igen e felől biztosított, hogy nem fogja feladni.

- Nézd, mindent meg fogok tenni, hogy békén hagyjon, ígérem. De nem tudom, hogy mennyire fog ez sikerülni. Nagyon makacs és akaratos egy ember. Amit kitervel, az végre is hajtja általában. 

- Köszönöm. Nagyon rendes tud lenni, és biztos vagyok benne, hogy az ok, amiért ilyen lett nem kis dolog, de ha azon túllép, talán majd más ember lesz. Segíteni fogok ebben neki. 

- Remélem, sikerrel jársz, mert habár a testvérem és mindenhogy szeretem, de az amilyen volt, az volt a valódi énje. 

- Én is remélem. Alex és én nagyon örülnénk, ha egyik este eljönnétek hozzánk vacsorára. Nekem mondjuk a holnap este jó lenne, ha nektek is megfelel. 

- Ó az nagyon jó lenne és szerintem a holnap este nekünk is jó. Legalább megismerhetem Alexet. 

- Ennek örülök. És már ő is szívesen megismerne titeket. De ha megkérhetlek, akkor ne említsd Rob ezen fajta viselkedését velem szemben. Jobb szeretném Alex nélkül elintézni.

- Persze, nem fogok semmit sem mondani. – mosolygott rám kedvesen.

Még mindig hihetetlen, hogy Rob így bánik Norával és nagyon jól is esik. Nemcsak nagyon helyes, de ért a gyerekekhez is. Kész főnyeremény lesz majd annak a nőnek, aki elnyeri a szívét. De akkor miért érzem azt, hogy bárcsak én lennék az a nő?

 Remélem tetszett. Légyszí írjatok komit. És azt is írjátok meg hogy mikor legyen Rob szemszöge.

A következővel sietek de a komik száma azért mindig befolyásol. Hisz ha nem kapok akkor mindig azt hiszem hogy ezt senki nem olvassa aki meg igen annak nem tetszik. Persze kivétel aki szokott írni. Nagyon szépen köszönöm a komikat és a pipákat a az előző fejezethez. 

Legyetek jók.

Puszi

4. Fejezet

Sziasztok. Meg is hoztam a fejezetet. Remélem hogy tetszeni fog. És kapok komikat meg persze akkor is ha nem tetszett. Az aki esetleg még nem halott volna Krisztina blogjáról nézzen be. Szerintem nagyon jó Robstenes sztorit ír és hála nektek egyre több az olvasója. 

Köszönöm az előző fejezethez a komikat és a pipákat.

Krisztina blogja

4. Fejezet

 

Reggel boldogan és mosolyogva keltem fel Alex karjaiban. Ő még aludt, így volt időm átgondolni mindent. Sajnálom, hogy Richard elmegy, mert így a cég egy nagyon jó embert veszít el. Mégis reménykedem abban, hogy az unokái valahogy mégis pótolni tudják majd a hiányát. Kevin komolysága, mert valljuk be sokkal komolyabb Robnál, még jól fog jönni, és talán majd így együtt tényleg össze tudunk hozni valami jót. Rob őt valahogy mégsem tudom megérteni. Nem tudom, miért teszi ezt.  Hisz jó családból származik, és nem hinném, hogy a szülei tudnának róla hogy miket művel. 

Beszélnünk kell vele. Nem szeretném, ha valamelyik alkalmazott beperelné a céget, amiért véletlenül teherbe esett egy kis szórakozás miatt. Mégis van valami Robban, amit ugyan nem mutat, meg mégis ott van. Hiába is hat furcsán a közelsége amellett, hogy bosszantó mégis néha képes arra, hogy megnyugtasson. Lassan felkeltem az ágyból és a takaróba tekertem meztelen testemet és a fürdőbe mentem. 

Fantasztikus estét töltöttünk el együtt Alexel, amire már igencsak szükségünk volt. Nora születése után minden más lett. A napjaink nem telhettek ugyan úgy, ahogy addig. Éjszaka nem járhattunk bulizni a barátokkal és dolgoznunk kellett. Eleinte nagyon nehéz volt, de csak arra gondoltunk, hogy Nora a szemünk fénye és érte bármit megtennénk. Ugyan nehéz volt ebbe belerázódni a szüleink a segítségünkre voltak bármiben. Soha nem vetették a szemünkre, hogy Norát még túl hamar vállaltuk és oldjuk meg mi a problémáinkat. Sokan segítettek és ezért a mai napig hálás vagyok, vagyis vagyunk. 

 Éppen a hajamat öblítettem le, mikor kinyílt a fürdőkabin ajtaja és belépett mellém Alex. 

- Szia – suttogta nyakamba miközben hátulról átölelt. 

- Szia – elfordítottam a fejem, hogy egy reggeli csókot kaphassak. Hosszan csókolóztunk és minden szenvedélyt beleadtunk. Alex maga felé fordított majd felkapott így én lábaimat dereka köré tudtam fonni. Hajába túrva vontam még közelebb magamhoz. Kezei hátamat simogatták, majd egyre előrébb jött, így most már melleimet kényeztetve, ezzel felkorbácsolva vágyaimat. Hangosan felnyögtem, mikor ajkai megtalálták melleimet, de bármennyire is akartam én is, le kellett, hogy állítsam. 

- Alex el fogunk késni a munkából – nyögdécseltem, mert kezei felfedezésre indultak a testemen. Mikor keze már a hasam alján volt gyorsan elkaptam, majd lekecmeregtem róla. Ám Alex még így sem adta fel. Nyakamat kezdte el csókolgatni, amitől majdnem én is megenyhültem, de most nem késhetek el. 

- Szívem, most nem késhetek el a munkából – fejemet mellkasára döntöttem. És így öleltem át izmos testét. 

- Akkor jelents beteget – emelte fel államnál a fejemet. 

- Nem lehet. De tessék, ebben segíthetsz – nyomtam a kezébe a tusfürdőt. Nagy huncut mosollyal az arcán vette el tőlem majd nyomott ki a kezére. Sejtettem, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki és így is lett. 

Amikor nagy nehezen kitudtunk jönni a fürdőből,  inkább külön öltözünk fel, mert ebből semmi jó nem sülhet ki. Alex átment a vendégszobába, míg én a mienkébe maradtam. Most úgy döntöttem, hogy nem a szokott kosztümök közül választok, hanem valami lazábbat. Ma úgy sem lesz semmilyen konferencia. A választásom egy fehér felsőre esett egy hozzá illő pár árnyalatnyival sötétebb nadrágra és hozzá egy szürke blézer. A cipőválasztás sem okozott nagyobb nehézséget hisz az is szürke lett, hogy összepasszoljon a ruhával, valamint a kiegészítőket is ehhez igazítva választottam ki. Amint kész lettem, tettem fel egy halvány sminket, hajamat kiengedtem így nagy hullámokban omlott vállaimra.

 A konyhába leérve Alexel találtam szembe magam, akin a szokásos öltöny volt. Gyorsan megittam a kávémat, majd már mentem is a garázsba. 

- Ashley írt egy sms-t hogy elvitték Norát az oviba – mondtam Alexnek, aki ugyanolyan gyorsan sietett a kocsija felé akárcsak én. Hála a reggeli kis fürdőzésünknek már el is késtünk a munkából. 

- Valamelyik este áthívhatnánk őket vacsorára.

- Ez egy jó ötlet. Majd megbeszélem Ashleyvel.

- Rendben szívem és a gondolod, elhívhatod Richardot és az unokáit is – egy percre megálltam a döbbenettől. Alex észrevéve hogy nem megyek vele így visszafordult hozzám.

- Még nem mondtad el nekik? – nézett rám mosolyogva. Tudja, hogy nem azért nem mondom el, mert szégyellem, hanem félek attól, hogy elítélnek – Szívem, ha csak egy kicsit is örököltek a nagyapjuktól, akkor nem fognak elítélni. 

- Rendben, még átgondolom. De most menjünk – adtam neki még egy csókot, majd beültem a kocsiba és már hajtottam is az iroda felé. Beérve rögtön Richarddal találtam szembe magam. 

- Ne haragudj, hogy elkéstem – néztem rá bocsánat kérően.

- Ugyan, semmi gond.

- Á szóval ő késhet – szólalt meg Richard mögött Rob gúnyos mosollyal az arcán. Mellette Kevin csak a fejét csóválta. 

- Ugyan tesó, majd ha te is főnök leszel, akkor esetleg… ááá nem, akkor sem késhetsz – mondta Kevin amin mosolyognom kellett. 

- Kösz bátyó, már te is ellenem vagy – nézett rá sértődötten.

- Egyébként is Kris nyugodtan késhet mert…

- De többet nem fog előfordulni – vágtam gyorsan Richard szavába – nos, akkor hol is fogjuk kezdeni? – néztem a fiúkra – Van valami, amit meg szeretnétek nézni?

- Mi lenne, hogyha előbb elmagyaráznátok, hogy pontosan mit is kell nekünk csinálni – mondta Kevin.

- Szerintem meg menjünk le a fotózásokra – gondolhattam volna, hogy Rob oda szeretne menni a legjobban. 

- Akkor először menjünk a konferencia terembe, ott elmondok mindent, amit tudnotok kell, majd utána lemegyünk a fotózásra – néztem a mondat végén Robra, aki csak egy nagy mosollyal jutalmazott.

- Én most nem tudok veletek menni. Még el kell pár dolgot intéznem –szólt közbe Richard.

- Rendben menj csak, mi elleszünk – mondta Rob, majd jelentőségteljesen rám nézett – megforgattam a szemem, majd a konferencia terembe mentem. A két fiú velem szembe ült. Egy kicsit ismét feszélyezve éreztem magam Rob tekintetétől, mely folyton rám tapadt. 

- Nos, a cég irányítása végül is nem olyan nehéz, ha tudjuk a szabályokat, hogy mit lehet és mit nem. Híreket csak a saját forrásainktól fogadunk el és teszünk az újságba. Nem vagyunk szennylap, ami olyan tényeket közöl, amiknek köze sincs a valósághoz. Ha ezt valaki megszegi, kirúgjuk. Mi döntünk mindenről, hogy mik legyenek az újságba. És a jogokat nem sértjük meg. Ha például egy nagyon híres embert szeretnénk meginterjúvolni, azt csak a legjobb teheti meg, vagyis mi. Legalábbis általában ez a kérésük.  Néha vannak nagyobb konferenciák, ahol a cég vezetőinek ott kell lennie. Ez estben elég az, ha csak két ember van ott – néztem rájuk. Kevin teljesen komoly arccal hallgatta minden mondatomat míg Rob inkább a telefonjával volt elfoglalva. Komolyan, mint egy gyerek. 

- Rob talán adjak neked cukorkát, ha jó leszel és figyelsz, akár egy ovisnak – néztem rá gúnyosan. 

- Nem valószínű, hogy az segítene, de te szívesen lehetsz az óvó nénim – kacsintott rám csibészes mosollyal. 

- De akkor szót is kell fogadnod – mosolyogtam rá. 

- Ugyan bármit meg teszek, de a délutáni alvás helyett tudok jobbat – kacsintott rám. 

- Jobb  lesz, ha inkább figyelsz, mert ha valami olyat teszel akkor azt senki sem fogja helyetted megoldani. 

- Ugyan de nekem van egy csinos óvó nénim, aki bármit megtesz.

- Rob, jobb lesz, ha tényleg figyelsz. Már nem vagy kisgyerek és a tetteidért felelősséget kell vállalnod. 

- És lenne itt még valami. Ugyan nincs megtiltva, hogy az alkalmazottak viszonyt folytassanak, de azt nem szeretnénk, ha mondjuk beperelnének minket pusztán egy kis játszadozás miatt – néztem Robra.

- Miért csak rám nézel – nézett rám kérdőn Rob.

- Azért öcsi, mert még egy olyan ember, mint Kris, aki alig ismer is levágja, hogy közülünk melyikünk az érettebb gondolkodású. De nekem mennem kell, mert beszélek anyával. Persze csak ha már mindent elmondtál.

- Igen persze, menj csak – ugyan volt még pár dolog, amit el kellett volna mondanom, de az már nem olyan lényeges dolog. Azonban mikor Robra pillantottam, és tudatosult bennem hogy egyedül maradtam vele, azonnal felálltam és szerettem volna távol maradni tőle. 

- Ne siess – kapta el karomat, majd az ajtónak nyomta hátamat és szorosan hozzám préselődött. Éreztem leheletét nyakamon, ahogy egyre közelebb hajolt fülemhez. És mi van akkor, ha én veled szeretnék játszani? – célzott ezzel az előbbi kijelentésemre.

- Nem – habár határozottnak akartam tűni és fejemben úgy is ejtettem ki, mégis amikor kimondtam a határozottságom elillant, főleg mikor a fülem alatti gödörbe csókolt. 

- Pedig megengedem, hogy az óvónő szerepet játszhasd. Attól csak jobb lesz – suttogta fülembe. Fülemtől a számig végigcsókolta arcomat, majd az utolsó csókot szám sarkára adta. Ajkaimat eltátottam, a szemeimet lecsuktam és vártam, de nem jött, majd szemhéjamat felnyitottam és egy mosolygó Robbal találtam szemben magam. 

- Látod, te is vágysz rám. De legközelebb csak akkor csókollak meg, ha te kérsz rá – suttogta ajkaimba. Majd azonnal észhez tértem és ellöktem magamtól. 

- Akkor sohasem fogsz megcsókolni. 

- Ne légy ebben olyan biztos. Lesz, majd olyan mikor bármit megadnál csak azért, hogy megcsókoljalak.

- Azt lesheted – mondtam majd már ott sem voltam. Azonnal az irodámhoz mentem.

Belépve az irodába Alex állt ott Norával a kezében. Ijedten mentem oda hozzájuk.

- Mi a baj? Nora miért nincs az óvodába? – gyorsan átvettem tőle és végig néztem rajta, hogy nem esett e valami baja, de semmit nem láttam. 

- Felhívott az óvónő hogy Nora beteg lett.

- Mi? –kezemet gyorsan homlokára tettem, ami enyhén meleg volt.

- Nyugodj meg szívem, nincs semmi gond. Elvittem az orvoshoz és azt mondta, hogy csak megfázás. Tudod, szívesen vigyáznák rá, de nem tudok. Remélem nem gond, ha itt hagyom.

- Dehogy is. El lesz velem – mosolyogtam Norára, aki éppen a hajammal játszott. 

- Rendben szívem. Szia – csókolt meg, majd adott egy puszit Nora arcára és már el is ment. 

- Szívem nem vagy éhes? – ültem le kezemben Norával az íróasztal mögé.

- Nem. Anya keressük meg Ashleyt.

- Mindjárt szívem – mosolyogtam rá és adtam neki egy puszit. Annyira szeretem őt. Nem tudnám elviselni, ha valami baja, esne. Szorosan magamhoz öleltem. Ha leehetne, sohasem engedném el. Emlékszem mikor először a karomban tarthattam már akkor úgy éreztem, hogy sosem tudnám elengedni. Ő egy gyönyörű tündér. 

Még mindig Noraval a kezemben felálltam, majd kimentem az irodából. Persze rögtön mindenki észrevette a karomban ezt a kis tündért és elkezdtek neki mosolyogni és cuppogni. Mosolyognom kellett, hogy ennyi idő után is így elvarázsol mindenkit. Féltem attól, hogy mit fognak szólni a fiúk. Hisz 25 éves vagyok, és már van egy gyerekem. Sokan ítélkeznek felettem. Vágtak már a fejemhez csúnyább dolgokat is és nagyon nehéz volt ezeket megemészteni.  De valahányszor az én kislányomra nézek, elönti a szívemet a melegség és olyankor nem számít, ki mit mond, csak az hogy ő van.

A folyosó végén Rob és Kevin beszélgetett így arra vettem az irányt. Nagy levegőt vettem és összegyűjtöttem minden erőmet. Norára pillantva azonban minden félelmem elszállt. 

- Ugye tudod, hogy anya szeret – adtam puszit selymes arcára.

- Igen. Én is szeretlek – hangja halk volt, hisz nagyon szégyenlős, de mégis tisztán halottam. Végül odaértem a fiúkhoz. Érkezésemre felénk pillantottak. Szemeikben először értetlenség, majd kíváncsiság csillant. 

- Drágám, ők itt Kevin és Rob bácsi.

- Kevin, Rob ő itt a lányom, Nora…

Fontos. :)

Sziasztok. Ugyan ez még nem a fejezet, de ha minden jól megy akkor holnap hozom. Most pedig szeretnék nektek ajánlani egy blogot. Ezen a blogon a történet nekem nagyon tetszik (Robstenes történet). Mégis valamiért kevesen olvassák ezért gondoltam hogy segíttek Krisztinának. Nagyon örülnék neki ha benéznétek hozzá és írnátok neki véleményeket.
Köszönöm :)


Krisztina blogja

3. Fejezet.

Sziasztok :) 

Meg is hoztam a fejezetet. Köszönöm szépen a pipákat és a komikat. Ha lehetne akkor most is kaphatnák párat? Nagyon örülnék neki. Remélem tetszeni fog :) Legyetek jók élvezzétek a nyarat és írjatok komit :D 

Puszi

Beky

3. Fejezet.

Mégis hogy merészelte ezt tenni? Már bánom, amiért nem adtam neki egy akkora fülest, hogy ez soha többet ne juthasson az eszébe. Mégis hogy gondolta, hogy csak úgy megcsókol. Hisz nem is ismer, és ha ismerne is, akkor is semmi joga nem lenne hozzá. Össze-visszajárkáltam az irodában olyan ideges voltam. Azt hiszi, hogy csak úgy idejöhet és bármit megtehet? Hát nem. Majd én megmondom neki, hogy itt nem teheti azt, amit szeretne. Kirontottam az irodából és egyenesen Richard irodája felé mentem. Sejtettem, hogy ott van, hisz hol máshol lehetne. Több figyelő szempárt is éreztem magamon, de most nem tudtam velük törődni. Annyira dühös voltam, hogy csak ara tudtam koncentrálni, mit mondok majd Robnak. 

Kopogás nélkül nyitottam be az irodába, de amit ott láttam nagyon meglepett mégis valahogy sejthettem volna. Rob éppen Tina haját simogatta és nagyon közel voltak egymáshoz. Tina Richard titkárnője eddig nem igazán volt vele semmi bajom mégis most meg tudnám ölni. Hogy lehet ekkora bolond, hogy egy nőcsábász karjaiba omlik? Amikor megláttak Tina azonnal ellépett Roberttől és zavartan nézett rám.

- Tina magunkra hagynál? – Hangom komoly volt, épp úgy, ahogy szerettem volna. 

- Persze – mondta, majd még egy utolsó pillantást vetett Robra és kiment mellettem. Szikrázó szemekkel néztem Robra, de ez őt egy cseppet sem érdekelte. Nagy vigyorral a képén nézett rám, mint aki elérte azt, amit akart. 

- Csak nem repetázni jöttél. Tudod, ha az előbb nem rohansz el, akkor már bőven a repetán túl lennénk – jött egyre közelebb. Kezeit a zsebeibe dugta és úgy nézett rám, mint aki belém tud látni. 

- Ne nevettesd magad Rob. Egyáltalán nem azért jöttem – arcomról semmilyen érzelmet nem tudott leolvasni, pedig nagyon szerette volna. 

- Kristen, ne áltasd magad – jött egyre közelebb hozzám, míg a falhoz nem szorított – mindketten tudjuk, hogy miért vagy itt – nézett szemeimbe, majd le ajkaimra. 

- Ha már ennyire látszik, akkor nincs értelme tagadnom - néztem szemeibe mosolyogva, majd egy kicsit közelebb hajoltam hozzá – már bánom, hogy elszaladtam – pillantottam le ajkaira. Rob elmosolyodott majd szólásra nyitotta száját. 

- Nekem senki sem tud ellen állni – hajolt még közelebb hozzám és én is így tettem. Ajkaim már az övét súrolták és úgy válaszoltam. 

- Akkor nem is értem, hogy én hogy voltam rá képes – löktem el magamtól, amikor már éppen mag akart csókolni. Értetlen arcát látva hangosan felnevettem. 

- Jobb, ha nem próbálkozol nálam többet – mondtam határozottan és mélyen a szemébe néztem. Rob nem más, mint egy beképzelt nőcsábász, aki azt hiszi, hogy mindenkit megkaphat, akit csak akar. 

- Ugyan Kristen, hiába való a tiltakozásod előbb utóbb úgyis elérem a célom. 

- De nem nálam. Én nem vagyok olyan, akit csak úgy az ágyadba vihetsz. 

- Ne becsülj alá Kristen - lépett oda hozzám mire már automatikusan hátráltam, de derekamat elkapva nem engedett – lesz időm, hogy megpuhítsalak és úgy is elérem, amit akarok – értetlen tekintetem láttán most ő nevetett fel. 

- Szóval még nem tudod – nézett rám örömittasan. 

- Mégis mit nem tudok?  

- Azt hogy mostantól együtt fogunk dolgozni.

Egy mondat mégis olyan sokkot okozott akárcsak egy autóbaleset. Az nem lehet, hogy mi együtt dolgozzunk. És én erről miért nem tudok? Richardnak kötelessége lett volna elmondani. Hisz nem csak ő dönt arról, hogy kit veszünk fel és kit nem. Persze megértem, hogy az unokái és jót akar nekik, de akkor is erről engem is meg kellett volna kérdeznie. Robra sem nézve indultam mag az ajtó felé,, de a keze, ami a derekamon volt még mindig nem engedett. 

-  Hová mész?- Nézett rám kíváncsian.

 - Ahhoz semmi közöd és engedj el – néztem rá dühösen. Mit képzel magáról, hogy csak úgy fogdos. Még mindig nem engedett, ezért kitéptem magam a kezeim közül, majd az ajtóhoz mentem. Ahol Kevinbe ütköztem. Elkapott még mielőtt eleshettem volna, amiért hálásan néztem rá, majd függőlegesbe helyeztem magam.

- Köszönöm. Nem láttad a nagyapádat? – néztem rá kérdőn. Kevin először rám pillantott, majd a mögöttem álló Robra. sejtelmem sincs, hogy mit csinált a hátam mögött Rob, de Kevin szemeiben harag villant.

- Valami gond van? – nézett rám kérdőn és szemeiben aggodalom villant. Valószínűleg sejti, hogy a öccse nem mindig olyan ártatlan, mint amilyennek mutatja magát. 

- Nem, nincs semmi gond – mondtam majd gyorsan kikerültem és Richard keresésére indultam. 

Már vagy egy órája kerestem és még mindig nem találtam meg. Már az egész irodát bejártam, de még mindig nem volt sehol. 

- Tina nem láttad Richardot? – Néztem rá kérdőn miközben azon reménykedtem, hogy tudja, hol van.

- De láttam. Épen az irodájába ment – gyorsan megköszöntem neki majd már siettem is vissza az irodájába. Egyszerűbb lett volna, ha el sem megyek onnan. Habár Robbal egy helyiségben tartózkodni sok erő kell hozzá, de ha Kevin is ott van, akkor csak nem lett volna semmi.

Ismét eszembe jutott, amikor Rob megcsókolt. Volt benne valami furcsa és titokzatos mégis semmi áron nem szeretném megcsalni Alexet, hisz szeretem. Nem fogom hagyni, hogy Rob elrontsa az életemet pusztán azért mert ő szórakozni szeretne. Az irodához érve bekopogtam majd miután beengedtek bementem. Mind a hárman ott voltak. Kevin csak rám mosolygott, ahogy Richard is, de Rob tekintete csibészesen megvillant. Úgy érzem, hogy jobb lesz, ha megszokom ezt a nézést, mert valószínűleg sokáig fogom még látni.  

- Richard beszélhetnénk? – Néztem rá kérdőn. Valószínűleg jobb lenne, ha ezt négyszemközt beszélnénk meg, de ahogy sejtettem, ő nem így gondolja.

- Nyugodtan mondhatod az unokáim előtt is nincs titkolni valóm, hacsak nem valami személyeset szeretnél mondani.

- Nem, nem igazán mondhatni személyesnek. 

- Akkor nyugodtan mond csak.

- Ha szeretnéd, akkor kimegyünk – nézett felém kedvesen Kevin. Nem is értem, hogy lehet teljes ellentéte a testvérének. Benne csak a jót látom, de az öccse teljesen más.

- Nem nyugodtan maradjatok csak. Végül is rólatok van szó – mondtam mire mind a hárman értetlenül néztek rám. Nem tudtam, hogy pontosan hogyan is fogalmazzak úgy, hogy ne értsék félre. 

- Valami gond van? – nézett kíváncsian Richard.

- Csak arról van szó, hogy engem is igazán megkérdezhettél volna arról, hogy fel e vesszük őket. Mármint ne értsetek félre nincs veletek semmi bajom, csak azért jó lett volna, ha megkérdezel. 

- Kristen… - szakított volna félbe csakhogy nem hagytam. 

- Persze értem én hogy az unokáid és jót akarsz nekik. De ha megkérhetlek, legközelebb az ilyen ügyekbe kérdezz meg engem is – eddig mindig közösen döntöttünk éppen ezért nem is értem miért nem kérdezett meg most engem is. 

- Kristen – jött közelebb hozzám miközben mosolygott – Teljesen igazad van és először veled szerettem volna közölni, de ezek szerint valaki már elszólta magát – nézett az unokái felé megrovóan. 

 - Ne rám nézz – tette fel a kezét Kevin védekezően – ő volt a pletykás vén asszon – mutatott az öcsére mire mindannyiunk elmosolyodott. 

- Jól van na. Nem tehetek róla, hogy én csak ezt örököltem – kezdett el ő is védekezni.

- Térjünk vissza az eredeti témához a vénasszonyról, mert még a végén még jobban elbízza magát, hogy ennyit beszélünk róla. Kristen azért vannak ők itt, mert helyettem fogják veled együtt irányítani a céget. 

- Hogy mi? De hát mégis miért? – Ne értettem, hogy pontosan miért is szeretne elmenni. Hisz pont most kezd a cég egyre jobban fellendülni – Vagy talán nem akarsz velem dolgozni? 

- Jaj dehogy is. Nem erről van szó – húzott az irodájában lévő kanapéra majd maga mellé ültetett- csupán csak az, hogy én már kiöregedtem ebből. Szeretném a napjaimat nyugodtan otthon tölteni Gledisszel együtt és élvezni azt az időt, ami még van. Nincs jobb ember, akire rábízhatnám a céget, mint az unokáim. Tudom, hogy ők majd veled együtt olyanokat fognak elérni, amit én már nem tudnák. És habár fájó szívvel hagyom itt a céget, mégis tudom, hogy jó kezekben lesz. Nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de tudom, hogy jól döntöttem. Te majd segítesz nekik, hogy belelendüljenek – Nem akartam, hogy elmenjen, és itt hagyjon minket. Bármennyire is önzőnek hangzik. Richard nekem nem csak egy társ lett a cégnél, hanem egy nagyapa is. Mégis tudom, hogy ez az ő döntése. 

- Nem tudok mit mondani erre. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy itt hagysz minket – néztem rá – de ez a te döntésed. Én mindent meg fogok tenni, amit csak lehet, hogy Kevint és Robot betanítsam mindenre – mondtam, mire Rob szeme felcsillant ezért gyorsan hozzátettem – ami az irodával kapcsolatos. 

- Köszönöm. Még én is itt leszek pár napot és segítek mindenben. Meg persze majd be kell jelenteni a dolgozóknak is. Szeretném, ha addig nem mondanád el senkinek.

- Persze, ettől nem kell félned én nem örököltem olyan tulajdonságokat, mint Rob – néztem az említettre szemem sarkából, aki erre csak elmosolyodott. 

- Valahogy sejtettem. Én meg majd megpróbálom ezt a vénasszonyt visszafogni. 

- És én segíttek – ajánlotta fel Kevin mosolyogva.

- Senkit nem zavar, hogy én is itt vagyok? – Hangzott fel Rob sértődötten.

- Nem – válaszoltuk egyszerre. 

- Most hogy minden tisztázódott, akkor én mennék is. 

- Akkor holnap találkozunk – mondta Richard, amire én csak bólintottam. Kevin jött oda hozzám majd az arcomra adott két puszit, amit én viszonoztam is. Kevinnel nem is volt gondom, de amikor megláttam, hogy Rob is közeledik felém valamiféle furcsa dolog kezdett el kavarogni a gyomromban. Selymes bőre az enyémhez ért és lágy csókot nyomott arcom bal oldalára majd a másikra is először a fülemhez hajolt, majd nagyon halkan a fülembe súgott: „Nem szabadulsz tőlem”. Hangjától megborzongtam. Majd erre az oldalra is lágy csókot nyomott ajkaim sarkára. 

Zavartan húzódtam el tőle. Volt valami furcsa érzésem, amit ugyan megmagyarázni nem tudok, csak azt tudom, hogy egyszerre volt jó és rossz. Mégis a mondat, amelyet olyan lágyan lehet fülembe egyrészt megrémített. Nem szeretném, ha tönkretenné az eddig nehezen felépített életemet. Miután elköszöntem mindenkitől felvettem a táskámat majd elindultam az óvoda felé. Ashleyvel megbeszéltem, hogy náluk találkozunk és viszem Norát is. Az óvodához érve gyorsan bementem, hogy láthassam végre az én tündérkémet. Amint megpillantott már szaladt is felém és én boldogan kaptam fel a kezembe. 

- Mami, mami, képzeld rajzoltam neked valamit – mondta majd meg megmutatta a rajzot.

- Ez nagyon szép – adtam egy nagy puszit az arcára. A rajzon ott volt Alex, ő és én. Fogtuk egymás kezét. 

- Tetszik? 

- Persze hogy tetszik – mondtam miközben a kocsihoz mentünk – Tudod, hogy most hova megyünk? – Néztem rá kérdőn. 

- Hova? – azok a csodás szemek kíváncsian néztek rám. 

- Ashleyhez – mosolyogtam rá mire rögtön egy nagy mosoly jelent meg az arcán. 

- De jó – mondta lelkesen. Miután becsatoltam már mentünk is Ashleyékhoz. Hamar odaértünk, vagy legalábbis annak tűnt. Az úton nagyon jól elbeszélgettünk Noraval, így nem csoda, ha hamar elment az idő és már ott is találtuk magunkat Asleyék előtt. Norat kivettem az ülésből, majd kézen fogva mentünk az ajtóhoz, ahol már egy mosolygó Ashley fogadott. Elengedtem Nora kezét, aki boldogan szaladt keresztanyja karjaiba. Nagyon szereti őt és Jackson, amit nem is csodálok, hisz ez a rosszcsont el van kényeztetve. Miután köszöntem neki, bementünk ahol a kanapén meg is találtam Jacksont, aki éppen a tévét nézte.

- Szia – köszöntem, amikor mellé értem. 

- Szia. Hát a tündéremet hol hagytad? – Nézett rám kérdőn.

- Én már nem is vagyok elég? – Kérdeztem sértődötten. 

- Dehogy nem. Csak már nagyon hiányzik az én kis tündérkém – mondta, miközben meg is látta Ashley kezében – Á már meg is van – mondta, majd kivette Ashley kezéből Norat. 

- Gyere, hagyjuk őket – mondta, majd elindult a konyha felé egy utolsó pillantás után Nora felé. Én követtem. 

- Kérsz egy kávét? 

- Persze, azt hiszem szükségem is lesz rá – vigyorodtam el, miközben leültem a bárszékre. Ashley mindentudó pillantást lövellt felém. 

- Áháá szóval ezért vetted igénybe azt, hogy majd mi vigyázunk rá este. És mit terveztek persze az esti ágytornán kívül? 

- Pontosan még nem tudom, mert Alex talált ki valamit és nem mondja el nekem. De ha baj, akkor nem hagyom itt Norat.

- Jaj dehogy is. Nyugodtan hagyd csak itt. Úgyis már olyan régen volt itt nálunk. És rátok is ráfér egy kis pihenés, mondjuk pihenni nem nagyon fogtok – mosolyodott el Ashley.

- Köszönöm – mondtam miközben a kávéból ittam egy kortyot.

- Milyen helyesek az új pasik. Mondjuk az egyik az elég jól megnézett téged – mondta mire félre is nyeltem és hangos köhögésbe kezdtem – Jól vagy? 

- Persze. Tényleg? Észre sem vettem. Egyébként is lehet, hogy csak azt nézte milyen ruha van rajtam. De nekem most mennem is kell – álltam fel, majd a nappaliba mentem ahol Jackson és Nora játszott. 

- Kincsem én most megyek. Ma itt alszol, jó? – Néztem rá kérdőn mosolyogva. 

- De jó – mondta lelkesen. 

Miután elköszöntem Noratól és a többiektől, haza indultam. Izgatottan lépkedtem az ajtó felé, hisz sejtelmem sem volt, hogy Alex mit is tervez. Az ajtón belépve sötétség fogadott csak a konyhából szűrődött ki egy kis fény így hát arra mentem. Amit ez ebédlőben láttam az valami gyönyörű volt. Gyertyák égtek és csodásan meg volt terítve.

- Alex – szólítottam meg, mert sehol sem láttam – Alex – hol lehet? Elindultam a konyha felé, amikor hirtelen valaki megragadta hátulról a derekamat. Nagyot sikítottam ijedtemben.

- Ssss – súgta fülembe Alex, miközben hátulról magához ölelt és puszit nyomott az arcomra. 

- Nagyon megijesztettél – simultam bele ölelésébe. Most volt az a pillanat, amikor teljesen el tudtam lazulni. Kizárni a mai nap történéseit. Rob csókját, amely gyors és vad volt. De hogy is gondolhatok erre? Ki kell zárnom a gondolataimból Robot. 

- Ezt mind te csináltad? – Néztem az asztal felé, ami gyönyörűen meg volt terítve. 

- Igen. És csak neked – mondta, majd maga felé fordított és lágy, de annál szenvedélyesebb csókot adott. Olyan jó volt a karjaiban lenni. Bizsergető érzés járta át testem és úgy éreztem, hogy a legjobb helyen vagyok. Mégis valami furcsa érzés nyomott belül. Szívem pici részét. De nem törődtem vele csak Alexel akartam ma törődni. Jó feleség akartam lenni, aki mindent megad a szeretett férfinak és azt hiszem ez sikerült is. 

2.Fejezet.

 Sziasztok. Itt a következő fejezet. Remélem hogy tetszik. :) Nagyon örülnék ha írnátok komit.

Jó olvasást.

Puszi

Beky

 

A legváratlanabb pillanatok hozzák életünk legszebb emlékeit. Még akkor is ha ezekre nem is számítunk.

Nem minden az aminek látszik.

2 Fejezet. 

Az irodába lépve felvettem a telefont, majd ahogy Richardnak mondtam elintéztem a dolgot. A sok év alatt megtanultam, hogy hol legyek kemény és hol nem. Az ember csak úgy tud tiszteletet szerezni ilyen fiatalon az emberektől, ha kemény, de nem egy kőszívű banya. Azt hiszem, elmondhatom magamról hogy sosem voltam kegyetlen senkivel szemben és a tiszteletük felém mégis megvolt. Persze vannak, akik szerint ilyen fiatalon még nem érthetek az üzleti dolgokhoz, de valahogy mégis sikerül őket mindig meglepnem és belátták hogy voltaképpen nem egy kis csitri vagyok, aki megpróbálja a nagyok játékát játszani. Sajnos elég hamar fel kellet, hogy nőjek a feladatokhoz. Volt idő, még mielőtt Nora megszületett volna, hogy anya nagyon beteg volt. Apa Londonban volt és nem tudott hazajönni hetekig a viharok miatt.

 Sajnos nem volt senki, aki segíteni tudott volna éppen ezért én voltam az, aki anyáról gondoskodott. Ezt a céget is apámtól kaptam úgymond. Persze nem úgy kell ezt elképzelni, hogy mint egy születésnapi ajándékot megkapok. Csupán azért vagyok ennek a cégnek én a másik vezetője, mert apámnak sok cége van. Egyébként is szerette volna, ha követem a példáját így ezt a céget átadta nekem. Richardal már két éve dolgozom együtt. Eleinte nehéz volt megoldani, hisz Nora még nagyon pici volt és semmiképpen sem szerettem volna dadára bízni, így amikor csak lehetett velem volt. Persze tárgyalásokra nem vittem magammal, olyankor mindig Ashley a legjobb barátnőm vigyázott rá, aki csakugyan ennél a cégnél dolgozik. Ashley egy fotómodell és nagyon híres. Már kiskorunk óta ismerjük egymást és ezért is lehetett ő meg a barátja, Jackson, a keresztszülei Noranak.

Leültem az íróasztalhoz, majd elkezdtem a szokásos papírmunkát. Talán furcsa, de még ezt is szeretem csinálni. Éppen a szokásos papírokat írtam alá, amikor megcsörrent a telefonom. 

- Halló?

- Szia kicsim – hallottam meg Alex hangját.

- Szia – köszöntem vidáman. Jó hallani a hangját ilyenkor, mert mindig kicsit felébredek tőle. 

- Na, eddig milyen a napod? – Kérdezte kíváncsian. 

- Átlagos, olyan, mint mindig – hangom unalmas volt – és neked?

- Szintúgy. Csak a szokásos tárgyalások. Alig várom már, hogy otthon legyünk terveim vannak az estére – mondta mosolyogva.

- Tényleg? És mi az? – kérdeztem kíváncsian. 

- Meglepetés.

- De Nora is ott lesz, habár nem tudom, hogy mit tervez, de sejtem, hogy az este hogyan is fog végződni – mosolyodtam el. 

- Beszélsz Ashleyvel hogy vigyázna e rá ma este?

- Persze – mondtam lelkesen.

- Rendben. Sajnálom, de mennem kell, lesz egy tárgyalásom. Csak hallani szerettem volna a hangodat.

- Rendben. Találkozunk este és beszélek Ashleyvel. Szeretlek, szia.

- Én is szeretlek, szia – amint elköszön aláírtam gyorsan a papírokat, ami még az asztalomon volt, majd odaadtam Miának, ő majd eljuttatja Richardnak. A lift felé siettem nagy léptekkel, hisz meg kell beszélnem, hogy vigyázzon este Norara. Nem sűrűn szoktuk rábízni Norat senkire sem, hisz ha tehetem akkor inkább mindig magammal viszem mindenhova. 

- Á, Kristen – hangzott fel a hátam mögül egy hang, amelyet már jól ismertem. Egy cseppet meg is ijedtem, annyira el voltam merülve a gondolataimban. – Sajnálom nem akartalak megijeszteni –szabadkozott rögtön Richard. 

- Semmi gond csak nagyon el voltam merülve a gondolataimban – válaszoltam mielőtt magát kezdte volna hibáztatni. 

- Esetleg nem lenne kedved velünk tartani? – szólalt meg hirtelen Robert. Hangja selymes volt és melengette szívemet. De miket is beszélek, ráztam meg a fejem.

- Ömm hová tartotok? – sajnos én hiába vagyok úgymond főnök, sajnos nekem is vannak itt elintéznivalóim.

- Csak körbevezetem őket a cégnél – mondta Richard. 

- Persze – mondtam mosolyogva, amint ezt megbeszéltük mindannyian beszálltunk a liftbe. Folyton magamon éreztem Robert pillantását és ránézve a szemem sarkából láttam is, hogy engem néz. Ridhard és Kevin jól elbeszélgettek előttünk, így nem vehették észre, hogy Robert engem néz. 

Szemeimben csak értetlenséget láthatott semmi többet, viszont az ő szemeiben ott volt a kíváncsiság, aminek nem értettem miértjét. Fejemet visszafordítottam a liftajtó felé, de bőrömön éreztem, ahogy tekintete felforrósítja bőröm minden nézetcentiméterét. Furcsa érzések azok, amik jelen pillanatba uralják testem egészét. Sosem érzett érzelmek ezek, amiknek okát nem tudom és nem is tudhatom olyan dolog értelmét, melyet még nem éreztem. A liftajtó kinyílt, mi pedig elindultunk a fotó terem felé. 

Richard körbevezette őket mindenhol én pedig mentem velük. Csendben hallgattam, ahogy meséli melyik helyen pontosan mit is csinálnak. Ashley-vel a fotóteremben találkoztam és elvállalják, hogy vigyáznak Norára. Persze mindezt úgy kérdeztem, meg hogy Robert és Kevin semmit se haljon. Sajnos sokszor előfordul az, hogyha egy olyan ember tudja meg azt, hogy van gyerekem, aki még nem ismer, elítél. Ezért jobban szeretem, ha csak akkor tudják meg, ha már megismertek. A csendesség ma nem csak rám volt jellemző, mivel a mellettem álló Robert is szintúgy hallgatott egész végig néha-néha talán kérdezgetett, de különösebben senkivel nem beszélgetett. 

- Nos, mi a véleményetek? – kérdezte Richard miközben a konferenciateremben mindenki helyet foglalt. Mellettem ült Kevin, vele szemben Richard és velem szemben Robert. Egész végig engem bámult, ami kezdett idegesíteni. 

- Nekem személy szerint az a véleményem hogy a cég a legjobb úton halad. Ha például én meg szeretném venni a céget, akkor biztos, hogy már most azonnal, megvenném. Ti ketten nagyon jól vezetitek ezt a céget – mondta lelkesen, de komolyan Kevin. 

- A legjobb, amit valaha láttam. Szívesen megnézném még jobban belülről. Csakhogy jobban megismerhessem - Robert szavai furcsák voltak, de mégis az volt a legfurcsább, hogy ezt mind a szemembe nézve mondta. 

- Ennek nagyon örülök – mondta lelkesen Richard – Nos, mit szólnátok egy ebédhez? – Nézett körbe.

- Felőlem mehetünk –egyezett bele Kevin. 

- Persze mehetünk – egyezett bele Robert is, majd mindenki engem nézett. 

- Köszönöm, de nem még nagyon sok dolgom van – tiltakoztam rögtön. 

- Ugyan a munka nem szalad el – próbált meggyőzni Richard. 

- Gyere, majd legfeljebb segítek – kacsintott rám Robert. 

- Ha már Rob így felajánlotta, akkor igazán el kell jönnöd. Ez ritka pillanatok egyike, úgyhogy addig élj vele, amíg vissza nem vonja – nézett rám Kevin egy nagy mosoly kíséretében, amitől én is elmosolyodtam. Robert pedig egy nagyot bokszolt tetvére vállába. 

- Ne mondj ilyet. Igenis szívesen segítek Kristennek – hangja határozott volt. 

- Azt valahogy sejthettük, hogy bármikor feláldoznád, magad csakhogy segíts Kristennek – nézett unokájára Richard mindentudóan. 

- Rendben ekkor én is benne vagyok az ebédben – egyeztem bele gyorsan, csakhogy ezt a beszélgetést abba hagyjuk. 

- Akkor mehetünk is –mondta Richard, majd éppen mentünk volna ki, amikor megszólalt a telefonja. Csendben türelmesen halhattuk, ahogy beszél. 

- Sajnálom, de nem tudok veletek menni. Most hívtak, hogy tárgyalás lesz. 

- Akkor viszont én sem mehetek, sajnálom – néztem a két fiúra. És persze egy cseppet örültem is annak, hogy nem kell egész végig feszengenem Robert folytonos bámulásától.

- Ugyan nem kell nyugodtan menj csak el ebédelni ezt majd én elintézem – mondta határozottan és esélyem sem volt ellenkezni – érezzétek jól magatokat- és már ott sem volt. 

Az étteremben érve mindannyian elfoglaltuk a helyünket. A fiúk velem szemben ültek akár csak egy kivallatáson. Kevin az étlapot figyelte azonban Robert figyelmét inkább rám irányította. Próbáltam a folytonos bámulásával nem törődni, de ez kicsit nehézkesen ment. Miután megrendeltük az ételeket elkezdtünk beszélgetni. 

- Tudod nagyapa nem túlozott akkor, amikor rólad beszélt. Igazán jól vezetitek együtt a céget még annak ellenére is, hogy milyen fiatal vagy. Már ne haragudj meg, nem akartalak ezzel megbántani – szabadkozott rögtön miután valószínűleg rájött, hogy pontosan mit mondott.

- Semmi gond. Nem te vagy az első, aki így vélekedik. Sokan ítélnek el, pusztán azért mert fiatal vagyok és nem értik pontosan mit is keresek egy ilyen cégnél pont egy ilyen poszton. Már meg tanultam ezt kezelni és nem haragszom, azért mert az emberek nem ismernek még. 

- Hát ezt jól megkaptad bátyus – nevetett Robert. 

- Meg – bólintott mosolyogva Kevin. 

- Azonban meg kell, hogy mondjam én még nem hallottam rólatok. 

- Tudod nagyapa próbált minket a nyilvánosság elől elrejteni hisz volt mit feldolgoznunk. Nem szerette volna, ha mindenki tudja mi is történt a családjában. 

- Értem – nem szerettem volna faggatni őket annak ellenére, hogy majd megölt a kíváncsiság. Ha majd úgy gondolják, hogy megbíznak, bennem akkor úgyis megtudom. 

- Azt már tudjuk, hogy két éve dolgozol a cégnél és előtte mit csináltál? – Nézett rám kérdőn Robert. Semmi különöset csak férjhez mentem és született egy kislányom. 

- Tanultam – válaszoltam végül. Jobb, ha előbb megismernek és csak azután tudnak meg rólam többet.

- És ti eddig hol éltetek? – néztem rájuk kíváncsian, miközben meghozták az ebédet.

- Londonban éltünk az édesanyánkkal és a testvéreinkkel. Én eddig egy cégnél dolgoztam jogászként – válaszolta Kevin. 

- És te Robert? – Fordultam felé érdeklődve.

- Csak Rob – mosolygott rám – én nemrég végeztem az iskolával. És utána…

- Nőcsábász lettél – fejezte be helyette a mondatot Kevin egy nagy mosollyal az arcán. Ha nekem lenne testvérem biztos, hogy mi is ugyanilyen viszonyba lennénk. De jó nézni őket. Látszik, hogy szeretik egymást és mindig is jól megvoltak. 

Jó volt, hogy ilyen közel állnak egymáshoz. Sok testvér van, akik ha felnőnek, akkor nincsenek túl közel egymáshoz. Csendben figyeltem őket miközben ettem. Jól elvoltak, amit nem is bántam. A telefonom csörgése szakította félbe a gondolkodásomat.

- Halló? 

- Szia szívem – szólalt meg Alex.

- Szia – mosolyodtam el. Rob és Kevin is engem kezdtek el figyelni, mire zavartan elpirultam. 

- Beszéltél Ashleyvel?- hangja csibészesen hangzott.

- Igen és vigyáz rá. Olyan lelkes volt, amikor megkértem – nevettem fel az emlék hatására persze csak halkan. 

- Azt meghiszem. Tudod, hogy nagyon imádják Norát. 

- Ki az, aki nem imádja? – kérdeztem persze csak költői kérdés volt. 

- Főleg, hogy ő is olyan tündéri, mint amilyen te is. 

- Ugyan ne túlozz. 

- Nem túlozok. Alig várom, hogy hazaérj. Egyébként elvittem a gyűrűdet az ékszerészhez. 

- Ó, köszönöm. Teljesen kiment a fejemből és én is nagyon várom már. De most mennem kell, ne haragudj.  

- Persze menj csak. Este találkozunk. Szeretlek.

- Már alig várom és én is. Szia.

- Szia – köszönt el, majd letettük a telefont. 

- Sajnálom, tudom, hogy illetlenség.

- Semmi baj, Kristen – mondta Kevin.

- Ugyan, biztos, hogy fontos lehetett – Rob hangja furcsa volt. Arcán ott volt az a gúnyos mosoly, ami valahogy még vonzóbbá tette.

- Hozhatok még valamit? – Lépett mellénk a pincérnő, akit Rob jól szemre is vett. És voltak egyes testrészei, melyeket nagyobb figyelemmel tüntetett ki. 

- Nem, köszönjük.

Miután a fiúk kifizették az ebédet, egy mondhatni veszekedés után, hisz nem szeretem, ha bárki is rám költ, már indultunk is az irodába. Jól éreztem magam velük, de még mindig nem értettem, hogy miért pont most tűntek fel? Persze nem bántam hisz örültem, hogy találkozhattam velük, de mégsem értettem, hogy miért pont most?!

Visszaérve az irodába Kevin elment telefonálni, így Robbal együtt mentünk a lift felé. Valahogy az az érzés volt bennem, hogy nem szívesen lennék vele egy légtérben egyedül. Volt benne valami furcsa, valami csábító, ám mégis azt sugallta, hogy maradjak tőle távol. A lift ajtaja kinyílt, mi pedig beléptünk. 

Ahogy az ajtó becsukódott, Rob közelebb lépett és ajkait az enyémekre nyomta. Ajkaim nem mozogtak együtt az övéivel. A harag egyre csak gyűlt bennem, próbáltam ellökni, de nem sikerült. Karjai vasmarokként szorítottak. Nem érdekelte, hogy nem csókolom vissza, így hát összeszedve minden erőmet ellöktem magamtól. Szerencsére pont abban a pillanatban nyílt ki az ajtó. Nagy léptekkel siettem az irodám felé, ahova berontva rögtön magamra zártam az ajtót.