4. Fejezet

Sziasztok. Meg is hoztam a fejezetet. Remélem hogy tetszeni fog. És kapok komikat meg persze akkor is ha nem tetszett. Az aki esetleg még nem halott volna Krisztina blogjáról nézzen be. Szerintem nagyon jó Robstenes sztorit ír és hála nektek egyre több az olvasója. 

Köszönöm az előző fejezethez a komikat és a pipákat.

Krisztina blogja

4. Fejezet

 

Reggel boldogan és mosolyogva keltem fel Alex karjaiban. Ő még aludt, így volt időm átgondolni mindent. Sajnálom, hogy Richard elmegy, mert így a cég egy nagyon jó embert veszít el. Mégis reménykedem abban, hogy az unokái valahogy mégis pótolni tudják majd a hiányát. Kevin komolysága, mert valljuk be sokkal komolyabb Robnál, még jól fog jönni, és talán majd így együtt tényleg össze tudunk hozni valami jót. Rob őt valahogy mégsem tudom megérteni. Nem tudom, miért teszi ezt.  Hisz jó családból származik, és nem hinném, hogy a szülei tudnának róla hogy miket művel. 

Beszélnünk kell vele. Nem szeretném, ha valamelyik alkalmazott beperelné a céget, amiért véletlenül teherbe esett egy kis szórakozás miatt. Mégis van valami Robban, amit ugyan nem mutat, meg mégis ott van. Hiába is hat furcsán a közelsége amellett, hogy bosszantó mégis néha képes arra, hogy megnyugtasson. Lassan felkeltem az ágyból és a takaróba tekertem meztelen testemet és a fürdőbe mentem. 

Fantasztikus estét töltöttünk el együtt Alexel, amire már igencsak szükségünk volt. Nora születése után minden más lett. A napjaink nem telhettek ugyan úgy, ahogy addig. Éjszaka nem járhattunk bulizni a barátokkal és dolgoznunk kellett. Eleinte nagyon nehéz volt, de csak arra gondoltunk, hogy Nora a szemünk fénye és érte bármit megtennénk. Ugyan nehéz volt ebbe belerázódni a szüleink a segítségünkre voltak bármiben. Soha nem vetették a szemünkre, hogy Norát még túl hamar vállaltuk és oldjuk meg mi a problémáinkat. Sokan segítettek és ezért a mai napig hálás vagyok, vagyis vagyunk. 

 Éppen a hajamat öblítettem le, mikor kinyílt a fürdőkabin ajtaja és belépett mellém Alex. 

- Szia – suttogta nyakamba miközben hátulról átölelt. 

- Szia – elfordítottam a fejem, hogy egy reggeli csókot kaphassak. Hosszan csókolóztunk és minden szenvedélyt beleadtunk. Alex maga felé fordított majd felkapott így én lábaimat dereka köré tudtam fonni. Hajába túrva vontam még közelebb magamhoz. Kezei hátamat simogatták, majd egyre előrébb jött, így most már melleimet kényeztetve, ezzel felkorbácsolva vágyaimat. Hangosan felnyögtem, mikor ajkai megtalálták melleimet, de bármennyire is akartam én is, le kellett, hogy állítsam. 

- Alex el fogunk késni a munkából – nyögdécseltem, mert kezei felfedezésre indultak a testemen. Mikor keze már a hasam alján volt gyorsan elkaptam, majd lekecmeregtem róla. Ám Alex még így sem adta fel. Nyakamat kezdte el csókolgatni, amitől majdnem én is megenyhültem, de most nem késhetek el. 

- Szívem, most nem késhetek el a munkából – fejemet mellkasára döntöttem. És így öleltem át izmos testét. 

- Akkor jelents beteget – emelte fel államnál a fejemet. 

- Nem lehet. De tessék, ebben segíthetsz – nyomtam a kezébe a tusfürdőt. Nagy huncut mosollyal az arcán vette el tőlem majd nyomott ki a kezére. Sejtettem, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki és így is lett. 

Amikor nagy nehezen kitudtunk jönni a fürdőből,  inkább külön öltözünk fel, mert ebből semmi jó nem sülhet ki. Alex átment a vendégszobába, míg én a mienkébe maradtam. Most úgy döntöttem, hogy nem a szokott kosztümök közül választok, hanem valami lazábbat. Ma úgy sem lesz semmilyen konferencia. A választásom egy fehér felsőre esett egy hozzá illő pár árnyalatnyival sötétebb nadrágra és hozzá egy szürke blézer. A cipőválasztás sem okozott nagyobb nehézséget hisz az is szürke lett, hogy összepasszoljon a ruhával, valamint a kiegészítőket is ehhez igazítva választottam ki. Amint kész lettem, tettem fel egy halvány sminket, hajamat kiengedtem így nagy hullámokban omlott vállaimra.

 A konyhába leérve Alexel találtam szembe magam, akin a szokásos öltöny volt. Gyorsan megittam a kávémat, majd már mentem is a garázsba. 

- Ashley írt egy sms-t hogy elvitték Norát az oviba – mondtam Alexnek, aki ugyanolyan gyorsan sietett a kocsija felé akárcsak én. Hála a reggeli kis fürdőzésünknek már el is késtünk a munkából. 

- Valamelyik este áthívhatnánk őket vacsorára.

- Ez egy jó ötlet. Majd megbeszélem Ashleyvel.

- Rendben szívem és a gondolod, elhívhatod Richardot és az unokáit is – egy percre megálltam a döbbenettől. Alex észrevéve hogy nem megyek vele így visszafordult hozzám.

- Még nem mondtad el nekik? – nézett rám mosolyogva. Tudja, hogy nem azért nem mondom el, mert szégyellem, hanem félek attól, hogy elítélnek – Szívem, ha csak egy kicsit is örököltek a nagyapjuktól, akkor nem fognak elítélni. 

- Rendben, még átgondolom. De most menjünk – adtam neki még egy csókot, majd beültem a kocsiba és már hajtottam is az iroda felé. Beérve rögtön Richarddal találtam szembe magam. 

- Ne haragudj, hogy elkéstem – néztem rá bocsánat kérően.

- Ugyan, semmi gond.

- Á szóval ő késhet – szólalt meg Richard mögött Rob gúnyos mosollyal az arcán. Mellette Kevin csak a fejét csóválta. 

- Ugyan tesó, majd ha te is főnök leszel, akkor esetleg… ááá nem, akkor sem késhetsz – mondta Kevin amin mosolyognom kellett. 

- Kösz bátyó, már te is ellenem vagy – nézett rá sértődötten.

- Egyébként is Kris nyugodtan késhet mert…

- De többet nem fog előfordulni – vágtam gyorsan Richard szavába – nos, akkor hol is fogjuk kezdeni? – néztem a fiúkra – Van valami, amit meg szeretnétek nézni?

- Mi lenne, hogyha előbb elmagyaráznátok, hogy pontosan mit is kell nekünk csinálni – mondta Kevin.

- Szerintem meg menjünk le a fotózásokra – gondolhattam volna, hogy Rob oda szeretne menni a legjobban. 

- Akkor először menjünk a konferencia terembe, ott elmondok mindent, amit tudnotok kell, majd utána lemegyünk a fotózásra – néztem a mondat végén Robra, aki csak egy nagy mosollyal jutalmazott.

- Én most nem tudok veletek menni. Még el kell pár dolgot intéznem –szólt közbe Richard.

- Rendben menj csak, mi elleszünk – mondta Rob, majd jelentőségteljesen rám nézett – megforgattam a szemem, majd a konferencia terembe mentem. A két fiú velem szembe ült. Egy kicsit ismét feszélyezve éreztem magam Rob tekintetétől, mely folyton rám tapadt. 

- Nos, a cég irányítása végül is nem olyan nehéz, ha tudjuk a szabályokat, hogy mit lehet és mit nem. Híreket csak a saját forrásainktól fogadunk el és teszünk az újságba. Nem vagyunk szennylap, ami olyan tényeket közöl, amiknek köze sincs a valósághoz. Ha ezt valaki megszegi, kirúgjuk. Mi döntünk mindenről, hogy mik legyenek az újságba. És a jogokat nem sértjük meg. Ha például egy nagyon híres embert szeretnénk meginterjúvolni, azt csak a legjobb teheti meg, vagyis mi. Legalábbis általában ez a kérésük.  Néha vannak nagyobb konferenciák, ahol a cég vezetőinek ott kell lennie. Ez estben elég az, ha csak két ember van ott – néztem rájuk. Kevin teljesen komoly arccal hallgatta minden mondatomat míg Rob inkább a telefonjával volt elfoglalva. Komolyan, mint egy gyerek. 

- Rob talán adjak neked cukorkát, ha jó leszel és figyelsz, akár egy ovisnak – néztem rá gúnyosan. 

- Nem valószínű, hogy az segítene, de te szívesen lehetsz az óvó nénim – kacsintott rám csibészes mosollyal. 

- De akkor szót is kell fogadnod – mosolyogtam rá. 

- Ugyan bármit meg teszek, de a délutáni alvás helyett tudok jobbat – kacsintott rám. 

- Jobb  lesz, ha inkább figyelsz, mert ha valami olyat teszel akkor azt senki sem fogja helyetted megoldani. 

- Ugyan de nekem van egy csinos óvó nénim, aki bármit megtesz.

- Rob, jobb lesz, ha tényleg figyelsz. Már nem vagy kisgyerek és a tetteidért felelősséget kell vállalnod. 

- És lenne itt még valami. Ugyan nincs megtiltva, hogy az alkalmazottak viszonyt folytassanak, de azt nem szeretnénk, ha mondjuk beperelnének minket pusztán egy kis játszadozás miatt – néztem Robra.

- Miért csak rám nézel – nézett rám kérdőn Rob.

- Azért öcsi, mert még egy olyan ember, mint Kris, aki alig ismer is levágja, hogy közülünk melyikünk az érettebb gondolkodású. De nekem mennem kell, mert beszélek anyával. Persze csak ha már mindent elmondtál.

- Igen persze, menj csak – ugyan volt még pár dolog, amit el kellett volna mondanom, de az már nem olyan lényeges dolog. Azonban mikor Robra pillantottam, és tudatosult bennem hogy egyedül maradtam vele, azonnal felálltam és szerettem volna távol maradni tőle. 

- Ne siess – kapta el karomat, majd az ajtónak nyomta hátamat és szorosan hozzám préselődött. Éreztem leheletét nyakamon, ahogy egyre közelebb hajolt fülemhez. És mi van akkor, ha én veled szeretnék játszani? – célzott ezzel az előbbi kijelentésemre.

- Nem – habár határozottnak akartam tűni és fejemben úgy is ejtettem ki, mégis amikor kimondtam a határozottságom elillant, főleg mikor a fülem alatti gödörbe csókolt. 

- Pedig megengedem, hogy az óvónő szerepet játszhasd. Attól csak jobb lesz – suttogta fülembe. Fülemtől a számig végigcsókolta arcomat, majd az utolsó csókot szám sarkára adta. Ajkaimat eltátottam, a szemeimet lecsuktam és vártam, de nem jött, majd szemhéjamat felnyitottam és egy mosolygó Robbal találtam szemben magam. 

- Látod, te is vágysz rám. De legközelebb csak akkor csókollak meg, ha te kérsz rá – suttogta ajkaimba. Majd azonnal észhez tértem és ellöktem magamtól. 

- Akkor sohasem fogsz megcsókolni. 

- Ne légy ebben olyan biztos. Lesz, majd olyan mikor bármit megadnál csak azért, hogy megcsókoljalak.

- Azt lesheted – mondtam majd már ott sem voltam. Azonnal az irodámhoz mentem.

Belépve az irodába Alex állt ott Norával a kezében. Ijedten mentem oda hozzájuk.

- Mi a baj? Nora miért nincs az óvodába? – gyorsan átvettem tőle és végig néztem rajta, hogy nem esett e valami baja, de semmit nem láttam. 

- Felhívott az óvónő hogy Nora beteg lett.

- Mi? –kezemet gyorsan homlokára tettem, ami enyhén meleg volt.

- Nyugodj meg szívem, nincs semmi gond. Elvittem az orvoshoz és azt mondta, hogy csak megfázás. Tudod, szívesen vigyáznák rá, de nem tudok. Remélem nem gond, ha itt hagyom.

- Dehogy is. El lesz velem – mosolyogtam Norára, aki éppen a hajammal játszott. 

- Rendben szívem. Szia – csókolt meg, majd adott egy puszit Nora arcára és már el is ment. 

- Szívem nem vagy éhes? – ültem le kezemben Norával az íróasztal mögé.

- Nem. Anya keressük meg Ashleyt.

- Mindjárt szívem – mosolyogtam rá és adtam neki egy puszit. Annyira szeretem őt. Nem tudnám elviselni, ha valami baja, esne. Szorosan magamhoz öleltem. Ha leehetne, sohasem engedném el. Emlékszem mikor először a karomban tarthattam már akkor úgy éreztem, hogy sosem tudnám elengedni. Ő egy gyönyörű tündér. 

Még mindig Noraval a kezemben felálltam, majd kimentem az irodából. Persze rögtön mindenki észrevette a karomban ezt a kis tündért és elkezdtek neki mosolyogni és cuppogni. Mosolyognom kellett, hogy ennyi idő után is így elvarázsol mindenkit. Féltem attól, hogy mit fognak szólni a fiúk. Hisz 25 éves vagyok, és már van egy gyerekem. Sokan ítélkeznek felettem. Vágtak már a fejemhez csúnyább dolgokat is és nagyon nehéz volt ezeket megemészteni.  De valahányszor az én kislányomra nézek, elönti a szívemet a melegség és olyankor nem számít, ki mit mond, csak az hogy ő van.

A folyosó végén Rob és Kevin beszélgetett így arra vettem az irányt. Nagy levegőt vettem és összegyűjtöttem minden erőmet. Norára pillantva azonban minden félelmem elszállt. 

- Ugye tudod, hogy anya szeret – adtam puszit selymes arcára.

- Igen. Én is szeretlek – hangja halk volt, hisz nagyon szégyenlős, de mégis tisztán halottam. Végül odaértem a fiúkhoz. Érkezésemre felénk pillantottak. Szemeikben először értetlenség, majd kíváncsiság csillant. 

- Drágám, ők itt Kevin és Rob bácsi.

- Kevin, Rob ő itt a lányom, Nora…