kedd

16. Fejezet



Sziasztok.Remélem tetszeni fog a fejezet. Puszi, jó olvasást
Beky



16. Fejezet

Az autóban ültünk, Rob vezetett, míg én az anyósülésről néztem ki az ablakon, és azon gondolkoztam, hogy egy nap alatt mennyit is változott az életem. Úgy jöttem Washingtonba, hogy volt egy férjem, aki szeretett, de most már minden megváltozott, és már semmi sem olyan, mint régen volt. A szívem egy darabkája ott maradt vele, abban a hotelszobában, ahol megcsalt.

 Arcomon egy apró könnycsepp csordult végig. Nem akartam sírni, miatta soha többet nem akartam egy könnycseppet sem ejteni, mert nem érdemelte meg. Kezemmel letöröltem a könnycseppet, majd inkább bekapcsoltam a rádiót, hogy eltereljem a figyelmemet. Robra pillantottam, aki az utat nézte, majd rám pillantott. Csillogó szemei láttán elmosolyogtam. Csak neki csillognak így a szemei, és csak ő képes arra, hogy úgy érezzem, nem vagyok egy roncs és, hogy vagyok valaki. 

- Még el kell menünk Noráért is. 

- Nem kell, Ashley hazavitte, és mire hazaviszlek már ott lesz. 

- Köszönöm. - Tekintetem ismét a tájra szegeztem, amiből már nem sok mindent láttam.
A nap lemenőben járt, mire elértük a várost. Hajamba túrtam, miközben torkom egyre jobban összeszorult, ahogy a házhoz közeledtünk. Nem sejtettem milyen lesz, ha visszamegyek abba a házba, ami a kettőnké, és féltem az érzésektől, féltem attól, hogy szembe kellé néznem Norával. Az autó lelassított, majd meg is állt a ház előtt. Nem mozdultam, csak néztem. Tudtam, hogy be kell mennem oda, de féltem, nagyon, és ezt valószínűleg Rob is látta. 

- Nem kell félned. Nora okos kislány, és én is melletted leszek, ha szeretnél. – Hideg kezem, az ő forró kezei közé vette miközben a szemembe nézett. 

- Tudom és köszönöm, de szeretném ezt egyedül végigcsinálni. 

- Rendben van, de kérlek, hívj fel bármi baj is van, és nem számít, hogy hány óra van. 

- Rendben, és mindent köszönök. – Egy percnyi tétovázás után, odahajoltam hozzá, majd egy puszit adtam az arcára. 

Lassan lépkedtem a ház felé, félve attól, ami bent vár majd, de közel sem annyira féltem, mint amennyire kellet volna. Kezemet a kilincsre tettem, és miközben nagy levegőt vettem mosolyt erőltettem arcomra, és lenyomtam a kilincset. Arra számítottam, hogy Ashley ott fog ülni a kanapén Nora mellet, de sehol sem volt. 
 
- De jó, hogy hazajöttél. Már nagyon hiányoztál, igaz kincsem. 

- Igen mami. – Nora felpattant Alex mellől, majd hozzám szaladt. Védelmezően kaptam a kezembe és szorosan magamhoz öleltem miközben Alexre néztem. 

- Mit keresel itt? – Hangomból sugárzott az utálat, és a megvetés. Szerettem volna vele kiabálni, hogy takarodjon innen, de nem tehettem, azzal biztosan megijesztettem volna Norát. 

- Ez az én otthonom is, vagy talán már elfelejtetted? 

- Mami, álmos vagyok. – Nora kicsit hátrébb dőlt, majd a szemeit dörzsölte. 

- Nem, egyáltalán nem felejtettem el. Most felviszem Norát és mire visszajövök, szeretném, ha már nem lennél itt. – Meg sem várva válaszát siettem fel a lépcsőn Norát szorongatva. Mélyet szippantottam rózsa illatából és lassan megpróbáltam lenyugodni. Nem szeretném, hogy megtudja mi is történt. Még nem. 

- Nagyon hiányoztál. Jó volt Jackson bácsiéknál, de veled még jobb. – Nyomott egy puszit az arcomra, majd a nyakamhoz bújt. Könnyek gyűltek a szemembe, de visszatartottam őket. 

- Te is hiányoztál nekem kincsem, de most már nem hagylak egyedül, sosem. – Simítottam végig a hátán miközben beléptem a szobájába. 

- Ígéred? – Pillantott fel. 

- Ígérem. 

Képtelen lennék egyedül hagyni bárhol is. Most már csak ő van nekem. Lassan fürdettem meg, mert így is egy kis időt nyerhetek. 

- Hol van apa? Nem ő olvas nekem mesét? – Kérdőn nézett rám, miközben betakargattam. Nem tudtam, hogy mit mondjak, neki hisz nem hazudhatok. 

- Most kincsem én olvasok neked mesét, ha nem baj. – Halványan rá mosolyogtam és mellé ültem. 

- Nem baj. Örülök neki, hogy most te olvasol nekem.  – Bújt hozzám. A mese túl rövid ideig tartott, de csak nekem, mert Nora szépen elaludt rajta. Nem szerettem volna innen kimenni és szembenézni Alexel. Volt valami, ami nem hagyott nyugodni, amitől úgy éreztem, hogy nem szabad lemennem, de mindezek ellenére nem hátrálhattam meg.  Egy gyors pillantást vetettem még Norára, majd kiléptem a szobából, és egyenest a nappaliba mentem.

 Alex a kanapén ült és tévézett, mintha mi sem történt volna. Bennem egyre feljebb kúszott a düh és már nem bírtam tovább. 

- Hogy van pofád úgy tenni mintha mi sem történt volna? – Még csak rám sem nézett, mintha ott sem lettem volna. – Alex, azonnal válaszolj. – Szemeit továbbra is a tévén tartotta. Könnyek gyűltek a szemembe a dühtől, de visszatartottam őket. A falhoz rohantam, majd kitéptem a vezetéket, így a tévé elnémult. – Kérdeztem valamit, és te válaszolni fogsz, de ha esetleg elfelejtetted már újra felteszem a kérdést. Mit keresel itt?

- Ez az én házam is Kristen, és jogom van itt lenni. 

- Semmi jogod nincs. Egy utolsó aljas szemétláda vagy Alex, és még van képed idejönni, mintha nem törtét volna semmi sem. Hisz megcsaltál. 

- Ugyan Kristen, nem felejthetnénk el? Tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna. Én szeretlek és talán ha több időt töltenénk együtt… – Keze államra siklott, majd végigsimított rajta. – És talán ha lenne, még egy gyerekünk, minden helyreállna. – Másik kezét hasamra simította, én pedig már nem bírtam tovább. 

- Nem Alex, neked sürgősen segítségre van szükséged.  Te már nem szeretsz, mert ha szeretnél, akkor nem tetted volna mindezt. És nem is értem, hogy hogyan gondoltad a gyereket. Utállak Alex és sosem fogom elfelejteni, amit tettél, képtelen lennék akár csak hozzád érni is. Undorodom tőled. Nem volt időm felfogni sem, ami történt, csak akkor eszméltem fel, mikor már a földön voltam. Arcom égett Alex tenyerétől, ami nagy erővel csapódott nekem. Hajam az arcomba lendült, ahogy a földre kerültem és kellet pár másodperc, míg felfogtam, hogy mi is történt. Kezem forró arcomra simítottam, majd nagyon lassan felpillantottam Alexre. Fel sem tudom fogni, hogy képes volt erre. 

- Jaj Kristen, én annyira sajnálom. – Guggolt le elém, de már nem érdekelt, hogy mit csinál. 

- Soha többé, ne merj hozzám érni. – Szemeim égtek a könnyektől, amik kifolyni készültek, de mielőtt akár csak egy csepp is kifolyt volna. Felpattantam, majd felszaladtam a lépcsőn egyenesen be Nora szobájába és bezártam az ajtót, majd hagytam, hogy a könnyeim végigfolyjanak az arcomon miközben az egyik fotelba telepedtem. Lábaimat felhúztam és átöleltem. Fájt a szívem úgy, hogy majd bele pusztultam. Hogy tehette ezt Alex, hogy volt képes megütni ennyi év után?

Pár perc gondolkodás után azonban rájöttem, hogy nem jól ismertem, mert sosem volt alkalmam megismerni őt, mindazok ellenére, amit hittem. Én szerettem mindig is, és sosem tudom elfelejteni őt, de azt sem, amit ma tett és képtelen lennék megbocsájtani neki. Én nem csalom meg azt, akit szeretek, sosem. 

Könnyeimtől szemeim elnehezültek és egyre laposabbakat pislogtam. Mielőtt szemeim lecsukódtak volna még láttam Norát, és örültem, hogy nyugodtan alszik és legalább neki nem kell mindezt végignéznie, majd álomba merültem. 

Reggel borzasztóan éreztem magam. Testem elgémberedett a fotelben alvástól. Szemeim égtek, mert nem tudtam kialudni magam és az arcom fájt. Biztosra vettem, hogy meglátszik Alex ütése. Halkan keltem fel a fotelből nehogy felkeltsem a még édesen alvó Norát. Utam a szobánk felé vettem és reménykedtem benne, hogy Alex nem lesz ott. Ez esetben imáim meghallgatásra találtok ugyanis a szobában senki sem volt. 

A gardróbba mentem és kivettem belőle a ruhákat, amiket a munkába veszek fel, majd a fürdőbe mentem. A ruháimat ledobtam az első helyre, ami szabad volt, majd megengedtem a csapot. Nem szívesen néztem a tükörbe, de muszáj volt felmérnem a helyzetet, de bár ne tettem volna.
Borzalmasan néztem ki. Szemeim fel voltak dagadva a sok sírástól, és a kialvatlanságtól. Bőröm fehér volt, de az arcom a baloldalon az államnál lila. Újra sírhatnékom támadt, de erőt vettem magamon és inkább beálltam a víz alá, ami némiképp segített ellazulni és egy kicsit kikapcsolódni. 

Gyorsan felöltöztem és a megszokottnál több sminket tettem az arcomra, de az sem segített valami sokat mégis talán nem volt annyira feltűnő. Amint mindennel végeztem Norához mentem és felöltöztettem. Amíg elkészültünk Alexet sehol sem láttam, aminek nagyon örültem. Nora előtt mosolyogni kényszerültem, de mellette valahogy mégsem volt annyira kényszer. Abban viszont biztos voltam, hogy a munkahelyen már nem lesz ennyire könnyű dolgom. A hazudozás nekem sosem ment valami jól és féltem, hogy most sem fog. 

- Apa hol van anya? – Pillantott fel rám Nora miközben a kocsihoz mentünk. 

- Nem tudom kincsem. – Nem kellet neki hazudnom, mert tényleg nem tudtam, hogy hol van, de különösebben nem is érdekelt. Azt szerettem volna, hogy minél távolabb legyen tőlem és addig nem is érdekelt, hogy hol van, amíg nem az én közelemben. 

Norát kitettem az óvodában és megmondtam az óvónőknek, hogy csak én vihetem haza senki más nem. Nem szeretem volna ha Alexnál van Nora, féltem tőle, hogy elviszi, ha megint elborul az agya. Jól megpuszilgattam az én kis tündéremet, majd a munkába mentem. Minden a szokásosan zajlott nagy volt a zaj és mindenki sürgött forgott épp úgy, ahogy lenni szokott. Az irodám üresen állt, mint ahogy szokott is. Az asztalomon ott volt a friss újság. Leültem a székre majd kezembe vettem az újságot. 

A főcímen az szerepelt, hogy egy anya és gyermeke az életét veszítette autóbalesetben. Szívem összeszorult a gondolatra hogy az élet milyen törékeny is. Bármikor megtörténhet velünk is hogy elindulunk otthonról és már sosem megyünk oda vissza. Bármikor megtörténhet, hogy sosem látjuk viszont azokat, akiket szeretünk. És nem láthatjuk, ahogy a gyermekünk felnő, megházasodik, és hogy meg tanulja milyen szülőnek lenni. Csak most jöttem rá hogy mennyi minden fontos ezen a világon, és hogy tovább kell lépnem. Alex már nem szeret és már én sem érzek úgy iránta, ahogyan kellene. 

Az ajtón kopogtatta mire letettem a kezemben lévő újságot, majd beengedtem az illetőt, és mint az kiderült Rob volt az. 

- Szia. 

- Szia. Hogy vagy? – Szemeiben aggodalom tükröződött miközben felém lépkedett. 

- Jól. – Szűkszavúan válaszoltam és nem tudtam, hogy viselkedjek vele. Talán jobb lenne, ha nem tudná azt, ami történt. 

- Tegnap minden rendben volt? Felhívtam a szállodát, hogy a ruháidat küldjék el, de azt mondták, hogy Alex már kijelentkezett. – Persze hogy kijelentkezett, azért mert hazajött. 

- Nem, nem volt semmi. – Figyelmemet próbáltam az iratokra terelni, amik az asztalon voltak, mert féltem hogy ismét elsírom magam. 

- Hé. – Lépett hozzám, majd az államnál fogva felemelte a fejem, de én kirántottam kezéből és felálltam. Karomnál fogva megragadt és nem engedett. Nem szerettem volna a szemébe nézni, de megtettem, tudnom kellett, hogy mit gondol. Ahogy megláttam az arcát egy szívdobbanásnyi pillanatra megijedtem.  

 - Ezt ő tette? – Keze egyre jobban szorította a karomat és már fájt. 

- Rob a karom. – Pillantottam le a kezére, ami meglazult, majd elengedett. 

- Ő tette? – Csak bólintottam, majd vártam, hogy mit reagál, de nem mondott semmit sem, hanem megindult az ajtó felé. Lesokkolva álltam és csak néztem, ahogy elmegy. Nem tudtam, hogy hová megy, és hogy mit szeretne. Mi van, ha valami ostobaságot tesz? Azonnal utána iramodtam. Az emberek megbámultak, ahogy Rob után futottam, de ez volt a legkisebb gond, ami érdekelt. A liftén értem utol Robot és azonnal karon ragadtam. 

- Hová mész? – Magam is meglepődtem, hogy mennyire hisztérikus a hangom.  – Rob kérlek, válaszolj. – De még mindig nem válaszolt semmit sem. – Az isten szerelmére Rob azonnal válaszolj. 
– Üvöltöttem rá, mire felém fordította a fejét, a lift ajtaja kinyílt és csak egyetlen mondatott mondott mielőtt az ajtó becsukódott volna. 

- Megölöm azt a barmot, amiért ezt tette. – Mereven bámultam a lift szürke sima ajtaját. Az agyam képtelen volt a gondolkodásra és arra, hogy felfogja az imént hallottakat. A szavak fülemben csengtek, de nem tudtam összekötni őket és értelmezni. 

- Kristen, minden rendben? – Kevin hangja távolról hangzott és biztos voltam benne hogy mindenki engem nézet mégis mikor felé fordultam mellettem állta. – Jézusom mi történt az arcoddal. 

- Rob… Rob – a levegő szaggatottan áramlott ki tüdőmből. A levegő csak nehezen telítette meg tüdőmet és úgy kapkodtam mintha kilométereket futottam volna. – Rob.

- Mi van Robbal? – Hangja ijedté vált szemeiben félelem tükröződött. 

- Valami őrültségre készül. 


Robert szemszöge: 


Nagy léptekkel siettem a kocsimhoz miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan volt arra képes Alex. Hogy tudta megütni mindazok után Kristent amit tett. A düh egyre nagyobb méretet öltött bennem és meg akartam az a férget ölni, amiért bántotta. Azt akartam, hogy szenvedjen, hogy tudja meg mi az a fájdalom, és hogy érezze azt a szenvedést, amit Kristen is érzett. 

Szemem előtt lebegett a kép Kristen arca az a fájdalom, ami tükröződött a szemeiben a düh és a félelem. Életem hátralévő részében már nem fogom elfelejteni azt. Kezeim erősen markolták a kormányt és alig vártam, hogy behúzhassak Alexnek. 

Szívem hevesen dobogott és csak arra tudtam gondolni, hogy többé ne essen Kristennek bántódása. Képtelen volnék nézni, ahogy napról napra újabb és újabb sérülésekkel jöjjön be. Vagy mi van, ha annyira elborul Alex agya, hogy Norát is bántsa. 

A telefonom hangosan felcsendült mire elővettem. A kijelzőn Kevin neve villogott. Fülemhez emeltem a telefont. 

- Rob, hol a fenében vagy? – Hangja dühös volt. Tisztában voltam vele hogy tudja már mi is történt. 

- Autóban. – Válaszom rövid volt és idegesítően hatott Kevinre. 

- Azt én is gondoltam. Ne csinálj semmi őrültséget. – Nem feleltem arra, amit kért, mert úgy sem fog tudni megállítani. 

- Rob hall…

- Rob kérlek, ne csinálj semmit. Ez csak véletlen volt. 

- Mind a ketten tudjuk, hogy nem véletlen volt, és ha valaki nem fogja megállítani, akkor mindez csak folytatódni fog, azt pedig nem fogom hagyni. Túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy így megtörve lássalak. Sajnálom…. – A telefont az ülésre dobtam, majd tövig nyomtam a gázpedált. 



4 megjegyzés:

  1. hali

    nos Alexarcán van ám bőr az biztos
    felejtse elmeg sem történt még egy gyerek Kristusom normális mi a baja hisz biztos nem szereti Kriszt akkor miért???
    na és a pofon ááá kiverte a biztosítékot
    Rob pedig wíííí igazi szerelmes féltő ovó férfi ez az
    várom a kövit
    üdv
    Reni

    VálaszTörlés
  2. szia.
    tetszett, sőt imádtam. :)
    bár azért a pofon részénél kicsit megremegtem :(
    Rob olyan cuki volt ahogy védte Kris-t :)
    alig várom a kövi fejit! :)
    puszi Pepe

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Ez ez .....
    Olyan jól indult, erre Alex otthon várja mintha mi sem történt volna, és még ő ad pofont Krisnek? Normális? Ezek után van még bőr a képén.
    rob látszik, hogy megszeertte Kris, ahogy foglalkozott vele és most is. Olyan védelmező, és annyira jó, hogy mellette áll.
    Vajon Rob megtalálja Alexet, vagy Krisék hamarabb elérik, így megakadályozva ebben. Azt nem bánnám, ha kapna egy-két nagy fülest Robtól.
    Alig várom a folytatást. :)
    Nóci

    VálaszTörlés
  4. Szia csajszi..

    Igazság szerint nem juttok szóhoz. Elkellet telnie egy kis időnek míg megemésztettem Alex jelenlétét. Most komolyan megvan örülve? Megcsalja, és utána haza állít mintha semmi sem történt volna? Fölajánlja hogy csináljanak egy gyereket és amikor megtagadja megüti? Hát ez botrányos.. Biztos voltam, hogy Alex nem fogja megkönnyíteni a dolgokat,de nem gondoltam, hogy a tétlegelésig fajul a helyzet. Robot imádtam, ahogy védelmezte, és aggódót Kris ért. Kíváncsi vagyok mire készül, és csak reménykedem benne, hogy nem lesz komoly baja.
    Puszillak<3

    VálaszTörlés