9. Fejezet

Sziasztok. Na itt is van a fejezet. Nagyon sajnálom hogy csak most hoztam de a héten kezdtem a sulit és mivel délután járok be kevés időm van de próbálok belehúzni és most a hétvégén megírom a fejezetet. Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez kapott komikat és pipákat és nagyon őrűének ha most is kapák.

9. Fejezet

Rob vállán lógva beszélgettem Kellanal, aki igazán szimpatikusnak tűnt. Nagyon kedves és vidám pasi, akivel jól el lehet beszélgetni. Valahogy nem tudtam azon csodálkozni, hogy Robbal ennyire jó barátok, mint ahogy azt Kellan is mondta. Mind a kettőben megvan ugyan ez a vidámság. Kíváncsi lennék milyenek is lehettek mikor kamaszok voltak. Rob viselkedése még most is kiakaszt, mi lett volna akkor. Mindenesetre remélem, hogy fogok még találkozni Kellanel. Nem tudom, hogy milyen messze lehettünk az öltözőmtől, de már kezdett fájni a fejem. 

- Rob tegyél le – kértem, de semmit nem reagált hiába kértem többször is – bár ha jól meggondolom, inkább maradnék. Nagyon jó innen a kilátás a te hátsó feledre – mondtam miközben az említett testrészét néztem majd hirtelen rácsaptam. Kellan hangosan felnevetett míg Rob egy pillanatra megmerevedett. – És ahogy érzem jó formás. – Egy hatalmas mosoly ragadt az arcomra, amit ha akartam sem tudtam volna letagadni. Olyan felszabadító érzés volt ilyet tenni. Mintha minden egyes „rosszalkodásnál” kinyílna a börtön ajtaja. Tudom, hogy ez az érzés nem helyes hisz az életem nem börtön mégis mélyen magamba eldugom ezt az érzést. Nem akarok ilyenkor erre gondolni csak élvezni a „szabadságot”

- Na, ezt jól megkaptad Rob. – hahotázott Kell. Rob morgott valamit az orra alatt, de azt nem halottam, hogy mit. Hirtelen megfordult mire akaratlanul is, de azonnal átkaroltam a derekát, hogy le ne essek. 

- Várj meg itt – mondta Kellanak, majd visszafordult az öltöző ajtójához és bevitt rajta. Éreztem, hogy feszült, amitől megijedtem. Talán valami rosszat csináltam? Nem akartam, hogy haragudjon rám és pont ez az, amit nem értettem. Miért szeretném azt, hogy mindig boldog legyen?

Leemelt a válláról lassan és mikor lábaim földet érték kezeit derekamra csúsztatva húzott magához közel. Szemei ajkamat pásztázták mitől megborzongtam. A gondolat hogy ajkai enyémet érintik boldogsággal és a várakozás izgalmával töltött el. Annyira akartam, hogy majdnem megkértem. És talán ha még pár másodpercig így állunk meg is tettem volna. 

Rob fejét még közelebb hajtotta az enyémhez. Ajkaimon éreztem leheletének édes izét, ami még jobban fokozta a vágyat, hogy megízleljem azokat az ajkakat. 

- Tudod a tied sem semmi –suttogta ajkaimba miközben keze lehaladt hátam mentén egészen le a fenekemre, amit aztán erősen megmarkol. A mozdulata nem volt hatástalan. Testem azonnal felhevült. Még jó hogy Rob most nem akart kínozni, ugyanis eltávolodott tőlem. Aminek egyrészt hálát adtam másrészt azt kívántam bárcsak maradt volna.

- Nagyon jól néztél ki ma azokon a képeken, de ha én lennék a férjed, nem engedném meg – mondta, miközben rám pillantott majd kiment az ajtón válaszomat meg sem várva.

Rob szemszöge: 

Hatalmas mosollyal az arcomon léptem ki az öltözőből. Annyira jó érzés mikor ezt teszem Kristennel. Mert tudom, hogy én váltom ki belőle ezeket az érzéseket és ilyenkor érzem azt, hogy van remény. Talán szemétnek kellene éreznem magam, amiért ezt teszem, de mégsem tudom. Annyira vonz. Annyira más.

Sok nővel volt már dolgom, amit bevallok nem szép dolog, de mindig úgy voltam, hogy egyszer élünk és mindent ki kell próbálni. Nem törődtem a családommal és a következményekkel, de a tetteim vontak maguk után következményeket. Mindig is tudtam, hogy négyünk közül én vagyok a fekete bárány. És sajnos ezen nem nagyon tudtam sosem változtatni.Gondolataimból Kellan előttem hadonászó keze szakított ki. 

- Látom nagyon elgondolkoztál.

- Igen el. De az most mindegy. Mesélj, mi van veled. Ezer éve nem találkoztunk. – Néztem melák barátomra.

- Hát, nem olyan sok dolog történt veled, viszont ahogy látom elég sok. De most nem nyaggatlak ezzel. Majd később, amikor egy nyugodt helyen leszünk, hisz rengeteg mindent kell elmesélned. Minden szaftos részletet hallani szeretnék majd. – Na, igen semmit sem változott Kell. Ő már csak ilyen, de talán pont ezért is lettünk barátok. 

- Na, gyere, keressük meg Kevint biztosan örülni fog neked. – veregettem vállon majd elindultunk Kevin irodája felé. A folyosókon végighaladva mindenki köszönt nekem. Először nagyon furcsa volt ám mostanra már megszoktam. Éppen a lifthez mentünk, amikor egy csapat bikinis modell haladt előttünk, akik kis mosollyal az arcukon köszöntek nekem. 

- Hát haver neked itt aztán jó életed lehet. Kecskére bízni a káposztát. Gondolom a fele már meg volt. – nézett rám kíváncsian én azonban csak megráztam a fejem. – Na ne, mindegyik? – tágultak ki a szemei, ami igazán vicces látvány volt. Elmosolyodtam, majd válasz nélkül beléptem a liftbe. 

Valójában úgy igazán észre sem vettem a körülötte lévő embereket és azt, hogy mennyit is változtam. Régen valószínűleg úgy lett volna, ahogy Kellan mondja. De most minden más. Nem érdekel senki. Senkit nem látok vonzónak innen. Ha ránézek egy modellre csak egy nőt látok aki szép, de mégsem fog meg. Valami megváltozott bennem mióta itt vagyok, és nem tudom, hogy mi az. Miért érdekel annyira Kristen és miért nem veszek észre más embereket? 

- Valójában senki sem. Talán furcsán hangzik ez neked, aki minden egyes tettemet tudja, de nem érdekel egyik sem. Valamilyen furcsa és megmagyarázhatatlan okból csak egy valaki érdekel. Egy olyan valaki, aki csodálatos nő. Elbűvöl pillantásával, és mikor szemeibe nézek, mintha egy fekete lyukba néznék, amiből nincs kiút. De mégsem fekete, hanem színes telis-tele érzelemmel melyeknek jelentését megfejteni sem tudod. Egy olyan nő érdekel, aki tiltott mégis mindennél jobban vagyok rá, hogy ez enyém legyen. Mert ha csak egy percre is mikor a karjaimban van, a szívem vágtázni kezd a mellkasomban és olyan dübörgés van, a füleiben mintha ezernyi ló vágtatna el mellettem.  És ez a nő nem más, mint…

- Kristen – fejte be helyettem Kellan. Szemeiben komolyság volt. A mindig vidám arca melyről sosem hervadt le a mosoly most komoly volt. – Talán mindenki tudta, hogy még a te életedben is eljön egyszer ez a pillanat. Még mielőtt hiába kérdeznéd, nem fogok elmondani semmit sem. Ezt nem. Erre neked kell rájönnöd. Mert akkor mikor majd ez megtörténik, leszel csak igazán teljes. Higgy nekem és gondolkozz legalább most az egyszer. – mondata végén kinyílt a liftajtó így esélyem sem volt rákérdezni, hogy mire gondolt. Meg sem várva engem ment egyenesen tovább. Szavai mélyen elgondolkodtattak. Vajon mi lehet az, amire még nem sikerül rájönnöm. Mi az, amitől majd teljes leszek hisz most is az vagyok. De mélyen bennem egy hang azt súgta, hogy ez nem igaz. Egy darabka hiányzik lelkem puzzle darabkájából. De vajon mikor fogom megtalálni az a hiányzó darabot?

Kevin szemszöge: 

Az irodában ülök a székemben és próbálom ismét elzárni magamba a sok haragot, amit már évek óta érzek. Néha olyan mintha perceken vagy másodperceken múlna, hogy ki török e de valahogy mégis sikerül megállítanom a dolgokat és mélyen elzárni magamban. De lelkemet mégis nyomja. A sok hazugság, amiket nap, mint nap mondok. Már nem bírom sokáig. 

Haragszom Robra és bár nem szabadna, de gyűlölöm. Miatta veszítettük el apánkat. És ő még csak semmi megbánást nem is mutat. Hogy tud azzal a tudattal élni, hogy miatta halt meg. Ha rá nézek, agyamat ellepi a vörös köd és legszívesebben rátámadnák, hogy legalább egy kicsit érezze azt a fájdalmat, amit én érzek évek óta magamban.

De ott van a sok harag mellett az is, hogy nem tehetem még jobban tönkre a családot, anyát. Hisz abba belehalna, ha bármi is történne velünk. Hisz neki már csak mi maradtunk.

Mindig én voltam az, aki megfontoltan cselekedett, aki nem járt el bulizni, hogy a családjára tudjon vigyázni mindaddig Rob egymás után vitte a lányokat az ágyába vagy az épp alkalmas helyre egy kis enyelgéshez. De nekem mindig gondolnom kellett arra, hogy a családom ebből ne vegyen észre semmit. Tudom, hogy legbelül szeretem az öcsémet, hisz mégis csak az öcsém, de már évek óta a gyűlölet az, amit érzek iránta, és ami minden mást elnyom. 

Azt hittem, ha idejövünk dolgozni, talán majd minden más lesz, és egy kicsit ős is megkomolyodik, de nem így lett. Neki nem fontos semmi más, csak a nők, akiket meghódíthat. Nem szeretném, ha tönkretenné Kristen házasságát. Nem akarom, hogy még egy életet tönkretegyen. De hisz mit tehetnék én. Én csak a bátyja vagyok. Sosem hallgatna rám. Gondolataimból kopogás zavart fel, aminek jelen pillanatban hálát adtam. Minden gondolatomat, melyek rosszindulatúak voltak mélyen visszazártam magamban. 

- Gyere –szóltam ki hangosan, hogy az ajtó mögött lévő is meghallja. Az ajtó kinyílt, régi jó barátom Kellan állt ott. Öltöny volt rajta, ami mondhatni kicsit komolyabbá varázsolta az amúgy igen komolytalan kinézetét. - El sem hiszem, hogy téged is látni. – Álltam fel a székemből egy hatalmas mosollyal az arcomon. Igazán örülök annak, hogy itt van. Már kisgyerekkorunk óta ismerjük Robbal együtt. 

- Igen látni – nézett rám olyan ”nem szabadulsz tőlem olyan könnyen” nézéssel. - Tudod, nagyon elfoglalt voltam mostanában – komolynak próbáltat tetetni magát mégis látszott, hogy nem az. 

- Gondolom mennyire. Most éppen ki volt az, aki ennyire elfoglalta minden idődet?

- Hát azt majd később megtudod, nem szeretném még elmondani. Csak ha komoly lesz a dolog.

- Csak nem??? – Kérdeztem mire csak bólintott. - Szóval akkor szerelmes vagy?! – Talán még felfogni sem sikerült, hogy ami jó öreg barátunk, aki az öcsémmel együtt már óvodában a csajokat kergette most végre szerelmes lett. 

- Ugyan én sosem. Az nyálas dolog. – Rázta meg a fejét mire elszakadt a cérna és hangosan felnevettem. Azt az arcot többet nem felejtem el az biztos. Rob ezt a pillanatot választotta, hogy csatlakozzon hozzánk. Értetlenül nézett kettőnkre, hogy mi is történt, mire nagy nehezen ugyan, de elmondtam neki.

- A mi Kellan barátunk szerelmes. 

- Hé, mondtam már, hogy nem vagyok az. – Tiltakozott azonnal, de tudhatta, hogy mindhiába való, nem tud minket meggyőzni, így inkább bevallotta. - Na jó, talán egy kicsit beleszerettem. 

- Egy kicsit? – kérdezte Rob gyanúsan nézve Kell-re

- Jó talán nagyon. És akkor mi van. Nekem is egyszer benőhet a fejem lágya. És ha tudnátok ki az, akkor megértenétek, de bármennyire is szeretnétek tudni, még úgy sem fogom elmondani. Majd megtudjátok, ha itt az ideje. 

- És hol találkoztatok? 

- Már nagyon régóta ismerem csak eddig nem vettem észre, hogy nem csak barátság az, amit érzek iránta és szerencsémre ős is viszonozta. Azt hiszem, én vagyok ezen a világon most a legboldogabb ember. Úgyhogy Rob most már ideje hogy te is megkomolyodj. Már nem vagyunk tinédzserek. Ideje hogy felnőj. 

 - Hahóó amint látod felnőttem – mutatott végig magán az említett. 

- Az meglehet, de ott bent még nincs minden a helyén. – Mutatott Kell Rob fejére. Egyet kell vele értenem. Itt az ideje, hogy Rob is megváltozzon. És még van egy kis remény is hisz ha Kellanak sikerült, akkor Robnak is kell. 

- Jó ezt most hagyjuk, majd később még kitárgyaljátok. Most mesélj, milyen a munka, hogy vannak a szüleid? – Jobbnak láttam témát váltani mielőtt még összevesznek, habár nem tartott volna az sem sokáig. Ők még sosem vesztek úgy igazán össze, és szerintem nem is fognak. 

- Nagyon szeretem a munkám. Talán ennél jobbat nem is találhattam volna. Jól keresek és mindenem megvan, amit akartam. A szüleim jól vannak és megmondták, hogy mondjam meg nektek, hogy látogassátok meg őket, mert már nagyon hiányoztok nekik. 

- Persze. Majd akkor megyünk. Sajnálom, hogy így elhanyagoltunk téged és mindenki mást is, de mostanság eléggé sok itt a dolgunk. – Szabadkoztam, rögtön, mert ezt éreztem helyesnek. Pedig tudtam, hogy Kell az, aki mindezt megérti. 

- Igen Rob már mondta. – Nézett az említettre, de az volt az érzésem hogy több van e mögött, mint az, hogy sokat kelet dolgoznunk. És csak remélni mertem, hogy nem Kristenről van szó. – Anyáék is pontosan tudják, hogy most elfoglaltak vagytok. És nem olyan könnyű átvenni egy cég vezetését még akkor, sem ha egy ilyen kedves és bájos munkatársatok van, mint Kristen – fejezte be Kellan a mondatot. Robra sandítottam, aki csak mosolygott, míg mélyen elgondolkozott magában. 

Kristen szemszöge: 

Amint felöltöztem sokkal magabiztosabbnak éreztem magma, mint abban a bikinikben. Összeszedtem a dolgaimat, majd körülnéztem, hogy nem e hagytam ott valamit. Amikor szemem végigjárt a szobán gondolataimba megjelent a kép, ahogy Rob karjaiban vagyok, miközben szorosan magához ölel. Szinte most is éreztem nyakamon leheletét. Forró testét hátam mögött. Bőröm azonnal libabőrös lett és kellemesen megborzongtam. Ahogy ajkai nyakamat érintették vérem felpezsdült. Gondolatban lejátszottam ez előbbieket. 

Keze hasamat simogatta majd egyre lejjebb haladt testemen egészen a bikini  aljáig. Ott egy percre megállt várva reakciómat majd egyik ujját bedugta alá. Pár másodpercre ismét megállt majd még egy ujját a ruha alá vezette, hogy aztán ismét pár másodpercet várjon mindaddig csinálta ezt, mígnem már az összes ujja a ruha alatt volt. Éreztem hátamnak nyomódó mellkasát, ahogy egyre szaporábban vette a levegőt. Testem felhevült és várta a következő lépést, amire nem is kellett olyan sokat várni. Keze nagyon lassan egyre lejjebb haladt, mígnem elérte legérzékenyebb pontomat. Az érintésére összerezzentem, majd egy nyögés szaladt i a számon. Szorosan tartott karjaiban megvédve attól, hogy összeessek. Keze lágyan kezdett el simogatni egyre jobban felkorbácsolva vágyimat. Ajkai nyakamat kényeztették. Ujjai meg sem álltak. Már nem sok kellet ahhoz, hogy elérjem a mennyországot kezei által. 

Az utolsó pillanatban megráztam fejem, hogy kiűztem belőle az egyre vérpezsdítőbb gondolatokat és képeket. Szemem szorosan összepréseltem. Kezemmel a kilincset szorítottam úgy, hogy az már fájt. Lábaimat szorosan összezártam. Agyam tiltakozni próbált, ahogy testem is újra szerette volna látni képzeletem szülötte képeket. 

Testem az imént átélt képek miatt fel volt hevülve, és muszáj volt leülnöm, hogy meg tudjak nyugodni. Tudtam, hogy vágyok Rob minden egyes érintésére, még akkor is, ha nem szabadna. Annyira kilátástalan minden. Hisz vágyok rá, de nem szabad. Felejtenem kellene, de mégsem tudok. Hisz itt van minden nap a közelembe és mindaddig ameddig ez így van képtelenség, hogy elfelejtsem. Szeretem Alexet, de valahogy már mégsem ugyan az. Az eszem Alex mellett érvel. Míg a szívem már egészen mást akar, egy olyan dolgot, amit sosem engedhetek meg. 

Elhatározottan álltam fel a kanapéról vállamra akasztva a táskámat és indultam ki a szobából többet már vissza sem nézve. Testemet elöntötte a határozottság és végre tudtam, hogy mit kell csinálnom. Csak arra nem számítottam, hogy az oly könnyen jött határozottság milyen gyorsan el is szállhat pusztán egy pillantás miatt.  


Remélem tetszett. Oldalt kitettem egy szavazást hogy ha írtok komit arra válaszoljak e. Kérlek szavazzatok hogy tudjam. Köszönöm.
Puszi
Beky