7. Fejezet

7. Fejezet

 

Összeszedtem a gondolataimat, nagy levegőt vettem, majd a kezemben a borral elindultam fel a nappaliba. Fejemben teljesen szét voltam esve és úgy éreztem már semmi sem olyan, mint amilyen régen volt. És habár csak most léptek be az életembe a Pattinson testvérek, teljesen felborították megszokott napjaimat és érzelmeimet. Nem értettem saját magam és úgy éreztem, hogy egy olyan erdőben rekedtem, ahonnan nincs kiút.

Alex olyan lett, mint amilyen eddig még nem. Volt valami, ami megváltozott és ezzel egyre nyugtalanabbá tett engem. Nem akartam mindezt. Azt akartam, hogy Rob tűnjön el az életemből, hogy minden ugyan olyan legyen, mint amilyen volt. Nem akartam a változást nem akartam az ezzel járó gondokat. Olyan boldog akartam lenni, mint amilyen előtte is voltam. Nem akartam, hogy bárki is megzavarja az életemet, ami már olyan megszokott volt és jó. Mégis most olyan más minden.

Lassan lépkedtem fel a lépcsőn, hogy legyen időm összeszedni magam. Nem akartam jelen pillanatban mást, csak felmenni a szobámba és lefeküdni, hogy senki ne zavarhasson. De nem tehettem. Muszáj volt felmennem és beszélgetni velük, elviselni Rob rám tapadó tekintetét, Alex folytonos beszédét, ahogy elmondja életünk minden pillanatait.

Amint felértem a lépcsőn egyenesen a konyhába mentem, hogy ki tudjam nyitni a bort. De nem találtam a dugóhúzót. Ma valahogy semmi sem akart összejönni. Nagy nehezen megtaláltam miután az egész konyhát felforgattam. Gyorsan kinyitottam, majd már vittem is. Ugyan nem sok kedvem volt ehhez az egészhez, mégis Richardot nem akartam megsérteni és még Kevint sem. Rob pedig nem érdekelt. Minél jobban közeledett, annál jobban el akartam tőle hátrálni. Volt bennem valami, ami azt súgta, hogy nem engedhetem, hogy közel jöjjön hozzám. De a szívem, mely hevesen dobogott ahányszor csak a közelemben volt, azt tanúsította, hogy valahogy mégis vágyok arra, hogy velem legyen. 

A nappaliba beérve letettem a bort hogy mindenki önthessen magának, majd leültem Richard mellé. Nem akartam törődni a rám tapadó tekintetekkel, mégis megremegtem mikor megéreztem Rob pillantását magamon. Kényszerítettem magam, hogy másra figyeljek, így Richardra összpontosítottam. 

- Mikor fogod bejelenteni a cégnél, hogy elmész? – Kérdésem hallatán egy apró mosoly jelent meg száján.

- Úgy terveztem, hogy amint mindennel végeztem bejelentem. Tudod sosem hittem volna, hogy egyszer ez a nap is el fog jönni. Ez a cég volt az életem és mindig is a része marad. Sosem fogom elfelejteni azokat a hosszú és csodálatos éveket, melyeket ott töltöttem. Sosem akartam megöregedni, hogy mindig is dolgozhassak, hisz az volt az életem. De rá kellett, hogy jöjjek egyszer mindennek vége. Ahogy ennek is vége kell lennie. Eljön az idő, mikor azt érzed, hogy ez az a pillanat, amikor abba kell hagynod még akkor is, ha nagyon szeretted. Számomra ez a pillanat eljött. Tudom, hogy jó kezekben hagyom ott a céget. Olyanok kezébe, akik ugyan olyan, ha nem nagyobb lelkesedéssel fogják vezetni, mint én. – Szavai hallatán szívem összeszorult a gondolatra, hogy egyszer majd nekem is ugyan ezt kell tennem, mint neki. Feladni azt, amit mindig is szerettem. Jelen pillanatban erre képtelen lennék. De talán majd mikor oda kerülök én is más lesz a véleményem. Szemem sarkából akaratlanul is Rob felé néztem, aki Alexel és Kevinel beszélgetett. Rob is felém pillantott, mire azonnal elkaptam a tekintetem. 

2 hét múlva.

Az irodában ülve nem érdekelt most semmi, a gondolataimba mélyedtem. Két hét. Ez alatt a két hét alatt egyszerre történt sok minden és semmi. Valahogy minden más lett és egyben mégsem változott semmi. Alex elutazott munka ügyben 5 napra, mégis nem éreztem azt, amit kellett volna. Nem éreztem olyan nagymértékben a hiányát, mint ahogy azt kellet volna. Azon a napon mikor Richardék nálunk voltak, este mindent megbeszéltünk Alexe,l a gyerek témát is és úgy tűnt megértette, hogy nem szeretnék még egy újabb gyereket most. De mégis valami megváltozott. Vagy talán csak nekem tűnt úgy. Valahogy kevesebbet volt otthon, és a reggelek sem úgy indultak, ahogy kellet volna. Norát mindig is ugyan annyi figyelemben részesítette, de már valahogy máshogy viselkedett. Egyre jobban nyomta lelkem a kétség. Talán valamit rosszul csináltam? Magamat hibáztattam mindazért, amiért idáig jutottunk. Robbal az óta a nap óta sok minden változott, habár ő még mindig ugyanolyan volt, csak most már elvicceltük az egészet.  

- Jó napot. Nagyon örülök, hogy itt van – nyújtottam kezet. – A nevem Kristen Stewart Osmer.

- Üdvözlöm, engem Nikki Reednek hívnak. – szorította meg a kezem. 

- Fáradjon beljebb – mondtam az íróasztal felé mutatva. Én is gyors léptekkel megkerültem az asztalt, majd leültem, ahogy Nikki is. 

- Nos, először is, ha nem bánja, akkor esetleg tegeződhetnénk – ajánlottam fel miközben rá mosolyogtam. 

- Persze, nyugodtan, szerintem is könnyebb úgy.

- Rendben, akkor kezdjünk is neki. Már tegnap elolvastam az önéletrajzát és meg kell hogy mondjam, nagyon elégedett voltam. – mosolyogva pillantottam fel rá. A vidámsága ilyen kevés idő után is hatással volt rám így az én szám is folyamatos mosolyra fagyott. – A gyakorlattal, amint láttam semmi probléma, csak úgy, mint a tehetségével. Ezek a képek igazán fantasztikusak. Van bennük valami, ami igazán megfogott. Akár órákig is tudtam volna nézegetni a képeket. -  Szavaim hallatán mosolya még nagyobb lett. 

- Ennek igazán örülök. Tudod mindig is a fotózás volt az álmom és a sors szerencsére megáldott tehetséggel. Mármint a barátaim azt mondják. 

- Valóban szerencsés vagy. Nos, azt hiszem, hogy ezen már nincs is mit tovább gondolkodni. Fel vagy véve. 

- El sem hiszem, nagyon köszönöm. Mikor kezdhetek. 

- Akár már holnap. 

- Rendben nagyon szépen köszönöm. 

- Akkor holnap nyolcra gyere be, és bemutatlak a másik két főnöknek. Ha az úgy jó neked. A munkád abból áll, hogy a modelleket kell fotóznod, külső helyszínre nem kell menned. 

- Rendben. Akkor holnap reggel nyolcra itt leszek. És köszönöm szépen az állást. Anyukám nagyon fog neki örülni. Tudod nagyon szurkolt nekem. 

 - Milyen aranyos. Akkor menj és újságold el neki a jó hírt. 

- Még egyszer köszönöm. Szia – mondta, majd hatalmas mosollyal az arcán kilépett az irodából. A jókedve rám is rám ragadt, így én is nagy mosollyal az arcomon léptem ki az irodából, mikor valaki nekem jött. 

- Tudod mindig az volt a vágyam, hogy beléd ütközzek. Csak egy kicsit másképp. – Suttogta a fülembe Rob perverzen, mégis csábítóan, mire majdnem felnyögtem. Gyorsan ajkamba haraptam megelőzve, hogy bármilyen hang is kijöjjön a száján. Amint újra függőlegesbe kerültünk, mellkason csaptam, majd még mindig mosolyogva elléptem tőle. 

- Bolond vagy. – Őszintén magamat is megleptem ezzel a viselkedéssel, de jó volt. Olyan jó volt végre nem feszültnek lenni és folyton csak aggódni. Robbal barátok lettünk, habár biztos vagyok benne, hogy még mindig az ágyában szeretne látni.

- Nem vicceltem. De most hogy ilyen jó kedved van. Tudod az irodám üres, és ahogy látom a tied is. És nekem pont van időm. – Tolt be az irodába, majd becsukta az ajtót. 

- Rob! Hallod Rob! A szemeim itt vannak – mondtam, mert folyton a melleimet bámulta, ami meg kell, hogy mondjam kicsit jól is esett hogy tetszettem neki. 

- Tudom, de most valami sokkal jobb vonja el a figyelmemet. – Lépkedett egyre közelebb hozzám. 

- Rob – mondtam kicsit erőteljesebben, hogy végre rám figyeljen. Nagyot sóhajtott majd nagy nehezen rám nézett, vagyis jobban mondva végre a szemembe nézett. 

- Mi van? 

- Mégis mi lenne. Fejezd be. Az hogy Alex most nincs itthon, nem azt jelenti, hogy szabad préda vagyok. 

- Á szóval préda vagy. Akkor becserkészhetlek? – Jött közelebb, majd megragadta a derekamat és közel vont magához. 

- Rob engedj el, bárki beléphet. – Próbáltam kiszabadítani magam a kezei közül, ami nem nagyon ment. Bevallom, örülök annak, hogy ilyen viszonyban vagyunk. Talán borzalmas dolog, mégis így van. Vágyom arra, ahogy Rob viselkedik velem. Újra értékes nőnek érzem magam, aki kívánatos más férfiaknak nem pedig egy olyan nő, aki férjes, gyereke van, és nem tudja rendesen kipihenni magát a munkája miatt.

- Nos, miért is jöttél pontosan? – néztem rá kérdőn miközben elléptem mellőle, de nem mentem túl mesze, vágytam a közelségére. 

- Van egy kis gond. Ma volna a bikinis fotózás és a modell nem tud bejönni. Jelenleg nincs senki más, aki meg tudná csinálni. – Tudtam, hogy nem szabad kétségbeesni mivel akkor minden csak még rosszabb lesz. Íróasztalomnak ültem úgy hogy félig rajta ültem majd próbáltam valami megoldást találni. Rob csendben volt mellettem várt, míg meg nem szólalok. 

- És mi van azokkal, akik szabadságon vannak? – Néztem rá kíváncsian. Jelenleg nem tudtam jobbat, minthogy behívjuk az egyiket és vele megcsináljuk a fotókat. 

- Próbáltam felhívtam mindegyiket, de jelenleg senki nem ér rá. A legtöbben külföldön vannak. 

- Akkor nem tudom. Senki nincs, akit át tudnánk tenni, hogy gyorsan megcsinálja? 

- Sajnos nem, ez nem csak pár perces fotózás, hanem órákig tart és addig senkit sem tudnak addig nélkülözni. Jelenleg nincs senki, aki el tudná vállalni. 

- Akkor mit csináljunk? 

- Én tudok valamit, ami megoldaná a problémánkat. – Mondta miközben elém állt közvetlen közel. Lélegzettem egy percre elakadt, mikor megéreztem illatát, ami csak neki volt. 

- És mégis mi lenne az? – kérdeztem összeszedve magam egy kicsit nehogy hangom megremegjen. 

- Te leszel az, akit lefotóznak. – Szívem egy percre megállt és szám tátva maradt. Keze megmozdult államara tette majd feltolta állkapcsomat, hogy szám csukva legyen. – Valójában tudok róla, hogy régen modellkedtél. 

- Ez nem igaz, nem tudom, hogy honnan vetted ezt az őrültséget. – Minél előbb ki akartam kerülni a bűvköréből. Ám ez nem sikerült ugyanis felkaromat megragadva nem engedett tovább. Szorítása nem volt erős mégis valami furcsa bizsergést éreztem érintésétől. 

- Nem tudsz átverni. Van bizonyítékom. – Ereimben még a véri is megfagyott. Jaj, mond, hogy nem. Kérlek, Istenem mond, hogy nem... De. Felemelte a kezében lévő mappát és már tudtam, hogy mi van benne. Szája csábos mosolyra húzódott, amitől egyszerre akart szívem megállni és eszeveszett vágtába kezdeni. 

- Mond, hogy legalább nem nézted meg őket. – néztem rá könyörgő szemekkel. 

- De, sőt. Végigtanulmányoztam minden egyes centiméterét és hidd el nagyon örültem annak, hogy mikor néztem senki sem volt a közelemben. – A gondolatra hogy ő mit csinált miközben a képeimet nézte egyszerre fogott el az undor és a vágy, hogy bárcsak én tettem volna azt vele. Megborzongtam a gondolatra. Robra néztem felvont szemöldökkel, kíváncsian nézett rám. Gyorsan rendeztem arcvonásaimat, nehogy rájöjjön, pontosan mi is jár a fejemben. 

- Azokat kérem – vettem el a mappát a kezéből. 

- Ugyan, ezek csak másolatok, tudok szerezni másikat. – Le tudtam volna törölni a képéről azt az átkozottul csábos mosolyt, amitől még a lábam is megremegett. 

- Nem baj addig sem tudsz... 

- Igen? Mit nem tudok? – nézett rám, majd olyan közel hajolt, hogy ajkaink majdnem összeértek. Éreztem leheletének lágy fuvallatát ajkaimon, amitől torkom azonnal kiszáradt bőröm pedig libabőrös lett úgy minthogyha ott érezném. 

- Semmit – gyorsan elszakadtam tőle, mielőtt még valami őrültséget csinálnák, amire igen nagy esély volt olyankor, ha a közelemben van. – Akkor hát csináljuk azokat a fotókat.

Az öltözőben állva a tükör előtt néztem magam. Habár sosem bántam meg hogy Nora magszületett a testem óhatatlanul is megváltozott. És sosem voltam olyan, aki minden megtesz, hogy ha egy kicsit is hízik, visszanyerje az eredeti alakját, így a terhességem után sem kezdtem bele mindenféle fogyókúrába az alakom visszanyerése miatt. Én inkább azon voltam, hogy Norának meg tudjak adni mindent, amit csak kell. Talán lehet, hogy ez mégsem olyan jó ötlet. Csak van más valaki, aki alkalmasabb erre a feladatra. Az ajtó hirtelen kivágódott, mire azonnal magamra kaptam a köntösömet.

- Neked anyukád nem tanította, meg hogy mielőtt belépsz valahova, kopogj? – Néztem dühös szemekkel Robra, aki nagy vigyorral állt az ajtóban. – És ha éppen meztelen vagyok? 

- Tudod, be kell vallanom, hogy nagyon reménykedtem benne, hogy az vagy. 

- Sajnálom, hogy nem váltottam valóra a számításaidat. – Fordultam el tőle miközben szorosan megkötöttem a köntöst hogy még csak véletlenül se tudjon kioldódni. 

- Még valóra lehet – lépett mögém szorosan. Nyakamon éreztem ismét leheletét. Testem jólesően megborzongott és ezt valószínűleg ő is érezte. Kezeivel átkarolt, hogy szorosan hozzám tudjon simulni. Fejemben a piros lámpa elkezdett villogni, de nem akartam vele most foglalkozni, nem akartam ismét azzal törődni, hogy mit szabad. Ki szerettem volna lépni a korlátok közül, hogy még ha csak pár percre is de szabadnak érezhessem magam. Éreztem hátamon, ahogy az ő mellkasa is egyre gyorsabban emelkedik fel és le. Kezei lassan, mintha félne attól, hogy meggondolom magam kikötötte a köntöst mely lágyan nyílt szét ezzel felfedve testem egy részét. Mellkasom egyre gyorsabb ám, egyenletes ütemben emelkedett, ahogy Rob keze nagyon lassan hasamra vándorolt. Az érintett testrész megrándult és bizsergett. Halk sóhaj szakadt fel testemből, ahogy forró keze bőrömhöz ért. 

Míg keze hasamat simogatta addig ajkai nyakamat kényeztették. El sem tudtam képzeli ennél jobbat. Keze egyre feljebb csúszott hasamon majd meg állt mellem alatt. Vágytam érintésére vágytam arra, hogy testem minden részét beborítsa érintésével, hogy mindenhol érezhessem meleg kezének lágy selymes érintését. Ahogy a fülem mögötti kis gödörbe csókolt miközben keze mellemre tapadt, halk nyögés szakadt fel torkomból, ami miatt más esetben szégyenkeztem volna, most viszont nem. Mellkasomat előre toltam, hogy jobban tenyerébe simulhassak. Rob halk morgással fejezte ki tetszését eme cselekedetem iránt. Bőröm tűz forró volt a vágytól, épp ahogy ajkaim is melyek égtek Rob csókja után. Lágyan masszírozta mellemet mégis oly erősnek tűnt. Lábaim megremegtek és félő volt, hogyha nem fogna, akkor összeesnék. 

- Olyan tökéletes vagy – duruzsolta fülembe rekedt hangon, és mint ma már oly sokszor ismét megremegtek. Keze most áttért másik mellemre, mely már várta a meleg kéz lágy kényeztetését. – És annyira akarlak. – Szavai hallatán elöntött a forróság lábam között egyre nedvesebb lettem. Éreztem fenekemnek nyomódó vágyát, ami csak még jobban feltüzelte sajátjaimat. Hogy képes arra, hogy mindent elfelejtessen velem. Hogy ki vagyok, és hogy amit csinálok az nem helyes. Mert mikor karjai szorosan át ölelnek, vagy ha megérzem, bódító illatát úgy érzem helyes az, amit teszek. Hogy annál jobb dolog nincs is mint vele lenni. Annyira kívántam. Azt akartam, hogy csak velem legyen, hogy más nőkre rá se nézzen, hogy az én testemet birtokolja. Mégis volt valami, ami ebben a lehetetlen helyzetben mégis észhez térített. Nem tehetem ezt Alexel. Hisz szeretem. Akkor miért vagyok képtelen másra gondolni Rob egyre lejjebb haladó kezeiről. Miért érzem azt, hogy azt szeretném, ha megérintené nőiességem, ha ott is érezhetném forró ujjait. miközben kényeztet. El kell, hogy felejtsem ezt az egészet. Én nem vagyok ilyen, nem tehetem ezt. Nem csalhatom meg Alexet, mert ő az az ember, akit szeretek. Bárcsak ne a tiltott gyümölcs lenne mindig a legédesebb. Annyira vágyom rá mégsem lehet és pont ez az ami miatt nem bírom megállítani Rob kezeit ami a bikini alsóm széléhez értek. Döntenem kell. De hogyan?

Halihó
Tudom már régen nem voltam de most hoztam a fejezetet. Bármilyen hihetetlen is de Szilvinek köszönhető hogy a fejezet most itt van. Jól esett hogy írt.
Nos remélem hogy tetszik majd a fejezet. Sokat szoktam gondolkodni hogy pontosan hogyan is csináljam  hisz nem akarom hogy Kristent valami lotyónak nézzétek aki megcsalja a férjét. Szóval örülnék ha elmondanátok a véleményetek.  Nagyon köszönöm az előző fejezethez a komikat nagyon örültem neki hogy ha most is írnátok nekem komit.

És aki esetleg még nem volt Kristina blogján az nézzen be. Én nagyon szeretem amit csinál úgyhogy hajrá és olvassátok el azt amit ír mert nagyon jól csinálja 

http://egypillanatamelymindentmegvaltoztat.blogspot.hu/