2.Fejezet.

 Sziasztok. Itt a következő fejezet. Remélem hogy tetszik. :) Nagyon örülnék ha írnátok komit.

Jó olvasást.

Puszi

Beky

 

A legváratlanabb pillanatok hozzák életünk legszebb emlékeit. Még akkor is ha ezekre nem is számítunk.

Nem minden az aminek látszik.

2 Fejezet. 

Az irodába lépve felvettem a telefont, majd ahogy Richardnak mondtam elintéztem a dolgot. A sok év alatt megtanultam, hogy hol legyek kemény és hol nem. Az ember csak úgy tud tiszteletet szerezni ilyen fiatalon az emberektől, ha kemény, de nem egy kőszívű banya. Azt hiszem, elmondhatom magamról hogy sosem voltam kegyetlen senkivel szemben és a tiszteletük felém mégis megvolt. Persze vannak, akik szerint ilyen fiatalon még nem érthetek az üzleti dolgokhoz, de valahogy mégis sikerül őket mindig meglepnem és belátták hogy voltaképpen nem egy kis csitri vagyok, aki megpróbálja a nagyok játékát játszani. Sajnos elég hamar fel kellet, hogy nőjek a feladatokhoz. Volt idő, még mielőtt Nora megszületett volna, hogy anya nagyon beteg volt. Apa Londonban volt és nem tudott hazajönni hetekig a viharok miatt.

 Sajnos nem volt senki, aki segíteni tudott volna éppen ezért én voltam az, aki anyáról gondoskodott. Ezt a céget is apámtól kaptam úgymond. Persze nem úgy kell ezt elképzelni, hogy mint egy születésnapi ajándékot megkapok. Csupán azért vagyok ennek a cégnek én a másik vezetője, mert apámnak sok cége van. Egyébként is szerette volna, ha követem a példáját így ezt a céget átadta nekem. Richardal már két éve dolgozom együtt. Eleinte nehéz volt megoldani, hisz Nora még nagyon pici volt és semmiképpen sem szerettem volna dadára bízni, így amikor csak lehetett velem volt. Persze tárgyalásokra nem vittem magammal, olyankor mindig Ashley a legjobb barátnőm vigyázott rá, aki csakugyan ennél a cégnél dolgozik. Ashley egy fotómodell és nagyon híres. Már kiskorunk óta ismerjük egymást és ezért is lehetett ő meg a barátja, Jackson, a keresztszülei Noranak.

Leültem az íróasztalhoz, majd elkezdtem a szokásos papírmunkát. Talán furcsa, de még ezt is szeretem csinálni. Éppen a szokásos papírokat írtam alá, amikor megcsörrent a telefonom. 

- Halló?

- Szia kicsim – hallottam meg Alex hangját.

- Szia – köszöntem vidáman. Jó hallani a hangját ilyenkor, mert mindig kicsit felébredek tőle. 

- Na, eddig milyen a napod? – Kérdezte kíváncsian. 

- Átlagos, olyan, mint mindig – hangom unalmas volt – és neked?

- Szintúgy. Csak a szokásos tárgyalások. Alig várom már, hogy otthon legyünk terveim vannak az estére – mondta mosolyogva.

- Tényleg? És mi az? – kérdeztem kíváncsian. 

- Meglepetés.

- De Nora is ott lesz, habár nem tudom, hogy mit tervez, de sejtem, hogy az este hogyan is fog végződni – mosolyodtam el. 

- Beszélsz Ashleyvel hogy vigyázna e rá ma este?

- Persze – mondtam lelkesen.

- Rendben. Sajnálom, de mennem kell, lesz egy tárgyalásom. Csak hallani szerettem volna a hangodat.

- Rendben. Találkozunk este és beszélek Ashleyvel. Szeretlek, szia.

- Én is szeretlek, szia – amint elköszön aláírtam gyorsan a papírokat, ami még az asztalomon volt, majd odaadtam Miának, ő majd eljuttatja Richardnak. A lift felé siettem nagy léptekkel, hisz meg kell beszélnem, hogy vigyázzon este Norara. Nem sűrűn szoktuk rábízni Norat senkire sem, hisz ha tehetem akkor inkább mindig magammal viszem mindenhova. 

- Á, Kristen – hangzott fel a hátam mögül egy hang, amelyet már jól ismertem. Egy cseppet meg is ijedtem, annyira el voltam merülve a gondolataimban. – Sajnálom nem akartalak megijeszteni –szabadkozott rögtön Richard. 

- Semmi gond csak nagyon el voltam merülve a gondolataimban – válaszoltam mielőtt magát kezdte volna hibáztatni. 

- Esetleg nem lenne kedved velünk tartani? – szólalt meg hirtelen Robert. Hangja selymes volt és melengette szívemet. De miket is beszélek, ráztam meg a fejem.

- Ömm hová tartotok? – sajnos én hiába vagyok úgymond főnök, sajnos nekem is vannak itt elintéznivalóim.

- Csak körbevezetem őket a cégnél – mondta Richard. 

- Persze – mondtam mosolyogva, amint ezt megbeszéltük mindannyian beszálltunk a liftbe. Folyton magamon éreztem Robert pillantását és ránézve a szemem sarkából láttam is, hogy engem néz. Ridhard és Kevin jól elbeszélgettek előttünk, így nem vehették észre, hogy Robert engem néz. 

Szemeimben csak értetlenséget láthatott semmi többet, viszont az ő szemeiben ott volt a kíváncsiság, aminek nem értettem miértjét. Fejemet visszafordítottam a liftajtó felé, de bőrömön éreztem, ahogy tekintete felforrósítja bőröm minden nézetcentiméterét. Furcsa érzések azok, amik jelen pillanatba uralják testem egészét. Sosem érzett érzelmek ezek, amiknek okát nem tudom és nem is tudhatom olyan dolog értelmét, melyet még nem éreztem. A liftajtó kinyílt, mi pedig elindultunk a fotó terem felé. 

Richard körbevezette őket mindenhol én pedig mentem velük. Csendben hallgattam, ahogy meséli melyik helyen pontosan mit is csinálnak. Ashley-vel a fotóteremben találkoztam és elvállalják, hogy vigyáznak Norára. Persze mindezt úgy kérdeztem, meg hogy Robert és Kevin semmit se haljon. Sajnos sokszor előfordul az, hogyha egy olyan ember tudja meg azt, hogy van gyerekem, aki még nem ismer, elítél. Ezért jobban szeretem, ha csak akkor tudják meg, ha már megismertek. A csendesség ma nem csak rám volt jellemző, mivel a mellettem álló Robert is szintúgy hallgatott egész végig néha-néha talán kérdezgetett, de különösebben senkivel nem beszélgetett. 

- Nos, mi a véleményetek? – kérdezte Richard miközben a konferenciateremben mindenki helyet foglalt. Mellettem ült Kevin, vele szemben Richard és velem szemben Robert. Egész végig engem bámult, ami kezdett idegesíteni. 

- Nekem személy szerint az a véleményem hogy a cég a legjobb úton halad. Ha például én meg szeretném venni a céget, akkor biztos, hogy már most azonnal, megvenném. Ti ketten nagyon jól vezetitek ezt a céget – mondta lelkesen, de komolyan Kevin. 

- A legjobb, amit valaha láttam. Szívesen megnézném még jobban belülről. Csakhogy jobban megismerhessem - Robert szavai furcsák voltak, de mégis az volt a legfurcsább, hogy ezt mind a szemembe nézve mondta. 

- Ennek nagyon örülök – mondta lelkesen Richard – Nos, mit szólnátok egy ebédhez? – Nézett körbe.

- Felőlem mehetünk –egyezett bele Kevin. 

- Persze mehetünk – egyezett bele Robert is, majd mindenki engem nézett. 

- Köszönöm, de nem még nagyon sok dolgom van – tiltakoztam rögtön. 

- Ugyan a munka nem szalad el – próbált meggyőzni Richard. 

- Gyere, majd legfeljebb segítek – kacsintott rám Robert. 

- Ha már Rob így felajánlotta, akkor igazán el kell jönnöd. Ez ritka pillanatok egyike, úgyhogy addig élj vele, amíg vissza nem vonja – nézett rám Kevin egy nagy mosoly kíséretében, amitől én is elmosolyodtam. Robert pedig egy nagyot bokszolt tetvére vállába. 

- Ne mondj ilyet. Igenis szívesen segítek Kristennek – hangja határozott volt. 

- Azt valahogy sejthettük, hogy bármikor feláldoznád, magad csakhogy segíts Kristennek – nézett unokájára Richard mindentudóan. 

- Rendben ekkor én is benne vagyok az ebédben – egyeztem bele gyorsan, csakhogy ezt a beszélgetést abba hagyjuk. 

- Akkor mehetünk is –mondta Richard, majd éppen mentünk volna ki, amikor megszólalt a telefonja. Csendben türelmesen halhattuk, ahogy beszél. 

- Sajnálom, de nem tudok veletek menni. Most hívtak, hogy tárgyalás lesz. 

- Akkor viszont én sem mehetek, sajnálom – néztem a két fiúra. És persze egy cseppet örültem is annak, hogy nem kell egész végig feszengenem Robert folytonos bámulásától.

- Ugyan nem kell nyugodtan menj csak el ebédelni ezt majd én elintézem – mondta határozottan és esélyem sem volt ellenkezni – érezzétek jól magatokat- és már ott sem volt. 

Az étteremben érve mindannyian elfoglaltuk a helyünket. A fiúk velem szemben ültek akár csak egy kivallatáson. Kevin az étlapot figyelte azonban Robert figyelmét inkább rám irányította. Próbáltam a folytonos bámulásával nem törődni, de ez kicsit nehézkesen ment. Miután megrendeltük az ételeket elkezdtünk beszélgetni. 

- Tudod nagyapa nem túlozott akkor, amikor rólad beszélt. Igazán jól vezetitek együtt a céget még annak ellenére is, hogy milyen fiatal vagy. Már ne haragudj meg, nem akartalak ezzel megbántani – szabadkozott rögtön miután valószínűleg rájött, hogy pontosan mit mondott.

- Semmi gond. Nem te vagy az első, aki így vélekedik. Sokan ítélnek el, pusztán azért mert fiatal vagyok és nem értik pontosan mit is keresek egy ilyen cégnél pont egy ilyen poszton. Már meg tanultam ezt kezelni és nem haragszom, azért mert az emberek nem ismernek még. 

- Hát ezt jól megkaptad bátyus – nevetett Robert. 

- Meg – bólintott mosolyogva Kevin. 

- Azonban meg kell, hogy mondjam én még nem hallottam rólatok. 

- Tudod nagyapa próbált minket a nyilvánosság elől elrejteni hisz volt mit feldolgoznunk. Nem szerette volna, ha mindenki tudja mi is történt a családjában. 

- Értem – nem szerettem volna faggatni őket annak ellenére, hogy majd megölt a kíváncsiság. Ha majd úgy gondolják, hogy megbíznak, bennem akkor úgyis megtudom. 

- Azt már tudjuk, hogy két éve dolgozol a cégnél és előtte mit csináltál? – Nézett rám kérdőn Robert. Semmi különöset csak férjhez mentem és született egy kislányom. 

- Tanultam – válaszoltam végül. Jobb, ha előbb megismernek és csak azután tudnak meg rólam többet.

- És ti eddig hol éltetek? – néztem rájuk kíváncsian, miközben meghozták az ebédet.

- Londonban éltünk az édesanyánkkal és a testvéreinkkel. Én eddig egy cégnél dolgoztam jogászként – válaszolta Kevin. 

- És te Robert? – Fordultam felé érdeklődve.

- Csak Rob – mosolygott rám – én nemrég végeztem az iskolával. És utána…

- Nőcsábász lettél – fejezte be helyette a mondatot Kevin egy nagy mosollyal az arcán. Ha nekem lenne testvérem biztos, hogy mi is ugyanilyen viszonyba lennénk. De jó nézni őket. Látszik, hogy szeretik egymást és mindig is jól megvoltak. 

Jó volt, hogy ilyen közel állnak egymáshoz. Sok testvér van, akik ha felnőnek, akkor nincsenek túl közel egymáshoz. Csendben figyeltem őket miközben ettem. Jól elvoltak, amit nem is bántam. A telefonom csörgése szakította félbe a gondolkodásomat.

- Halló? 

- Szia szívem – szólalt meg Alex.

- Szia – mosolyodtam el. Rob és Kevin is engem kezdtek el figyelni, mire zavartan elpirultam. 

- Beszéltél Ashleyvel?- hangja csibészesen hangzott.

- Igen és vigyáz rá. Olyan lelkes volt, amikor megkértem – nevettem fel az emlék hatására persze csak halkan. 

- Azt meghiszem. Tudod, hogy nagyon imádják Norát. 

- Ki az, aki nem imádja? – kérdeztem persze csak költői kérdés volt. 

- Főleg, hogy ő is olyan tündéri, mint amilyen te is. 

- Ugyan ne túlozz. 

- Nem túlozok. Alig várom, hogy hazaérj. Egyébként elvittem a gyűrűdet az ékszerészhez. 

- Ó, köszönöm. Teljesen kiment a fejemből és én is nagyon várom már. De most mennem kell, ne haragudj.  

- Persze menj csak. Este találkozunk. Szeretlek.

- Már alig várom és én is. Szia.

- Szia – köszönt el, majd letettük a telefont. 

- Sajnálom, tudom, hogy illetlenség.

- Semmi baj, Kristen – mondta Kevin.

- Ugyan, biztos, hogy fontos lehetett – Rob hangja furcsa volt. Arcán ott volt az a gúnyos mosoly, ami valahogy még vonzóbbá tette.

- Hozhatok még valamit? – Lépett mellénk a pincérnő, akit Rob jól szemre is vett. És voltak egyes testrészei, melyeket nagyobb figyelemmel tüntetett ki. 

- Nem, köszönjük.

Miután a fiúk kifizették az ebédet, egy mondhatni veszekedés után, hisz nem szeretem, ha bárki is rám költ, már indultunk is az irodába. Jól éreztem magam velük, de még mindig nem értettem, hogy miért pont most tűntek fel? Persze nem bántam hisz örültem, hogy találkozhattam velük, de mégsem értettem, hogy miért pont most?!

Visszaérve az irodába Kevin elment telefonálni, így Robbal együtt mentünk a lift felé. Valahogy az az érzés volt bennem, hogy nem szívesen lennék vele egy légtérben egyedül. Volt benne valami furcsa, valami csábító, ám mégis azt sugallta, hogy maradjak tőle távol. A lift ajtaja kinyílt, mi pedig beléptünk. 

Ahogy az ajtó becsukódott, Rob közelebb lépett és ajkait az enyémekre nyomta. Ajkaim nem mozogtak együtt az övéivel. A harag egyre csak gyűlt bennem, próbáltam ellökni, de nem sikerült. Karjai vasmarokként szorítottak. Nem érdekelte, hogy nem csókolom vissza, így hát összeszedve minden erőmet ellöktem magamtól. Szerencsére pont abban a pillanatban nyílt ki az ajtó. Nagy léptekkel siettem az irodám felé, ahova berontva rögtön magamra zártam az ajtót.