3. Fejezet.

Sziasztok :) 

Meg is hoztam a fejezetet. Köszönöm szépen a pipákat és a komikat. Ha lehetne akkor most is kaphatnák párat? Nagyon örülnék neki. Remélem tetszeni fog :) Legyetek jók élvezzétek a nyarat és írjatok komit :D 

Puszi

Beky

3. Fejezet.

Mégis hogy merészelte ezt tenni? Már bánom, amiért nem adtam neki egy akkora fülest, hogy ez soha többet ne juthasson az eszébe. Mégis hogy gondolta, hogy csak úgy megcsókol. Hisz nem is ismer, és ha ismerne is, akkor is semmi joga nem lenne hozzá. Össze-visszajárkáltam az irodában olyan ideges voltam. Azt hiszi, hogy csak úgy idejöhet és bármit megtehet? Hát nem. Majd én megmondom neki, hogy itt nem teheti azt, amit szeretne. Kirontottam az irodából és egyenesen Richard irodája felé mentem. Sejtettem, hogy ott van, hisz hol máshol lehetne. Több figyelő szempárt is éreztem magamon, de most nem tudtam velük törődni. Annyira dühös voltam, hogy csak ara tudtam koncentrálni, mit mondok majd Robnak. 

Kopogás nélkül nyitottam be az irodába, de amit ott láttam nagyon meglepett mégis valahogy sejthettem volna. Rob éppen Tina haját simogatta és nagyon közel voltak egymáshoz. Tina Richard titkárnője eddig nem igazán volt vele semmi bajom mégis most meg tudnám ölni. Hogy lehet ekkora bolond, hogy egy nőcsábász karjaiba omlik? Amikor megláttak Tina azonnal ellépett Roberttől és zavartan nézett rám.

- Tina magunkra hagynál? – Hangom komoly volt, épp úgy, ahogy szerettem volna. 

- Persze – mondta, majd még egy utolsó pillantást vetett Robra és kiment mellettem. Szikrázó szemekkel néztem Robra, de ez őt egy cseppet sem érdekelte. Nagy vigyorral a képén nézett rám, mint aki elérte azt, amit akart. 

- Csak nem repetázni jöttél. Tudod, ha az előbb nem rohansz el, akkor már bőven a repetán túl lennénk – jött egyre közelebb. Kezeit a zsebeibe dugta és úgy nézett rám, mint aki belém tud látni. 

- Ne nevettesd magad Rob. Egyáltalán nem azért jöttem – arcomról semmilyen érzelmet nem tudott leolvasni, pedig nagyon szerette volna. 

- Kristen, ne áltasd magad – jött egyre közelebb hozzám, míg a falhoz nem szorított – mindketten tudjuk, hogy miért vagy itt – nézett szemeimbe, majd le ajkaimra. 

- Ha már ennyire látszik, akkor nincs értelme tagadnom - néztem szemeibe mosolyogva, majd egy kicsit közelebb hajoltam hozzá – már bánom, hogy elszaladtam – pillantottam le ajkaira. Rob elmosolyodott majd szólásra nyitotta száját. 

- Nekem senki sem tud ellen állni – hajolt még közelebb hozzám és én is így tettem. Ajkaim már az övét súrolták és úgy válaszoltam. 

- Akkor nem is értem, hogy én hogy voltam rá képes – löktem el magamtól, amikor már éppen mag akart csókolni. Értetlen arcát látva hangosan felnevettem. 

- Jobb, ha nem próbálkozol nálam többet – mondtam határozottan és mélyen a szemébe néztem. Rob nem más, mint egy beképzelt nőcsábász, aki azt hiszi, hogy mindenkit megkaphat, akit csak akar. 

- Ugyan Kristen, hiába való a tiltakozásod előbb utóbb úgyis elérem a célom. 

- De nem nálam. Én nem vagyok olyan, akit csak úgy az ágyadba vihetsz. 

- Ne becsülj alá Kristen - lépett oda hozzám mire már automatikusan hátráltam, de derekamat elkapva nem engedett – lesz időm, hogy megpuhítsalak és úgy is elérem, amit akarok – értetlen tekintetem láttán most ő nevetett fel. 

- Szóval még nem tudod – nézett rám örömittasan. 

- Mégis mit nem tudok?  

- Azt hogy mostantól együtt fogunk dolgozni.

Egy mondat mégis olyan sokkot okozott akárcsak egy autóbaleset. Az nem lehet, hogy mi együtt dolgozzunk. És én erről miért nem tudok? Richardnak kötelessége lett volna elmondani. Hisz nem csak ő dönt arról, hogy kit veszünk fel és kit nem. Persze megértem, hogy az unokái és jót akar nekik, de akkor is erről engem is meg kellett volna kérdeznie. Robra sem nézve indultam mag az ajtó felé,, de a keze, ami a derekamon volt még mindig nem engedett. 

-  Hová mész?- Nézett rám kíváncsian.

 - Ahhoz semmi közöd és engedj el – néztem rá dühösen. Mit képzel magáról, hogy csak úgy fogdos. Még mindig nem engedett, ezért kitéptem magam a kezeim közül, majd az ajtóhoz mentem. Ahol Kevinbe ütköztem. Elkapott még mielőtt eleshettem volna, amiért hálásan néztem rá, majd függőlegesbe helyeztem magam.

- Köszönöm. Nem láttad a nagyapádat? – néztem rá kérdőn. Kevin először rám pillantott, majd a mögöttem álló Robra. sejtelmem sincs, hogy mit csinált a hátam mögött Rob, de Kevin szemeiben harag villant.

- Valami gond van? – nézett rám kérdőn és szemeiben aggodalom villant. Valószínűleg sejti, hogy a öccse nem mindig olyan ártatlan, mint amilyennek mutatja magát. 

- Nem, nincs semmi gond – mondtam majd gyorsan kikerültem és Richard keresésére indultam. 

Már vagy egy órája kerestem és még mindig nem találtam meg. Már az egész irodát bejártam, de még mindig nem volt sehol. 

- Tina nem láttad Richardot? – Néztem rá kérdőn miközben azon reménykedtem, hogy tudja, hol van.

- De láttam. Épen az irodájába ment – gyorsan megköszöntem neki majd már siettem is vissza az irodájába. Egyszerűbb lett volna, ha el sem megyek onnan. Habár Robbal egy helyiségben tartózkodni sok erő kell hozzá, de ha Kevin is ott van, akkor csak nem lett volna semmi.

Ismét eszembe jutott, amikor Rob megcsókolt. Volt benne valami furcsa és titokzatos mégis semmi áron nem szeretném megcsalni Alexet, hisz szeretem. Nem fogom hagyni, hogy Rob elrontsa az életemet pusztán azért mert ő szórakozni szeretne. Az irodához érve bekopogtam majd miután beengedtek bementem. Mind a hárman ott voltak. Kevin csak rám mosolygott, ahogy Richard is, de Rob tekintete csibészesen megvillant. Úgy érzem, hogy jobb lesz, ha megszokom ezt a nézést, mert valószínűleg sokáig fogom még látni.  

- Richard beszélhetnénk? – Néztem rá kérdőn. Valószínűleg jobb lenne, ha ezt négyszemközt beszélnénk meg, de ahogy sejtettem, ő nem így gondolja.

- Nyugodtan mondhatod az unokáim előtt is nincs titkolni valóm, hacsak nem valami személyeset szeretnél mondani.

- Nem, nem igazán mondhatni személyesnek. 

- Akkor nyugodtan mond csak.

- Ha szeretnéd, akkor kimegyünk – nézett felém kedvesen Kevin. Nem is értem, hogy lehet teljes ellentéte a testvérének. Benne csak a jót látom, de az öccse teljesen más.

- Nem nyugodtan maradjatok csak. Végül is rólatok van szó – mondtam mire mind a hárman értetlenül néztek rám. Nem tudtam, hogy pontosan hogyan is fogalmazzak úgy, hogy ne értsék félre. 

- Valami gond van? – nézett kíváncsian Richard.

- Csak arról van szó, hogy engem is igazán megkérdezhettél volna arról, hogy fel e vesszük őket. Mármint ne értsetek félre nincs veletek semmi bajom, csak azért jó lett volna, ha megkérdezel. 

- Kristen… - szakított volna félbe csakhogy nem hagytam. 

- Persze értem én hogy az unokáid és jót akarsz nekik. De ha megkérhetlek, legközelebb az ilyen ügyekbe kérdezz meg engem is – eddig mindig közösen döntöttünk éppen ezért nem is értem miért nem kérdezett meg most engem is. 

- Kristen – jött közelebb hozzám miközben mosolygott – Teljesen igazad van és először veled szerettem volna közölni, de ezek szerint valaki már elszólta magát – nézett az unokái felé megrovóan. 

 - Ne rám nézz – tette fel a kezét Kevin védekezően – ő volt a pletykás vén asszon – mutatott az öcsére mire mindannyiunk elmosolyodott. 

- Jól van na. Nem tehetek róla, hogy én csak ezt örököltem – kezdett el ő is védekezni.

- Térjünk vissza az eredeti témához a vénasszonyról, mert még a végén még jobban elbízza magát, hogy ennyit beszélünk róla. Kristen azért vannak ők itt, mert helyettem fogják veled együtt irányítani a céget. 

- Hogy mi? De hát mégis miért? – Ne értettem, hogy pontosan miért is szeretne elmenni. Hisz pont most kezd a cég egyre jobban fellendülni – Vagy talán nem akarsz velem dolgozni? 

- Jaj dehogy is. Nem erről van szó – húzott az irodájában lévő kanapéra majd maga mellé ültetett- csupán csak az, hogy én már kiöregedtem ebből. Szeretném a napjaimat nyugodtan otthon tölteni Gledisszel együtt és élvezni azt az időt, ami még van. Nincs jobb ember, akire rábízhatnám a céget, mint az unokáim. Tudom, hogy ők majd veled együtt olyanokat fognak elérni, amit én már nem tudnák. És habár fájó szívvel hagyom itt a céget, mégis tudom, hogy jó kezekben lesz. Nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de tudom, hogy jól döntöttem. Te majd segítesz nekik, hogy belelendüljenek – Nem akartam, hogy elmenjen, és itt hagyjon minket. Bármennyire is önzőnek hangzik. Richard nekem nem csak egy társ lett a cégnél, hanem egy nagyapa is. Mégis tudom, hogy ez az ő döntése. 

- Nem tudok mit mondani erre. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy itt hagysz minket – néztem rá – de ez a te döntésed. Én mindent meg fogok tenni, amit csak lehet, hogy Kevint és Robot betanítsam mindenre – mondtam, mire Rob szeme felcsillant ezért gyorsan hozzátettem – ami az irodával kapcsolatos. 

- Köszönöm. Még én is itt leszek pár napot és segítek mindenben. Meg persze majd be kell jelenteni a dolgozóknak is. Szeretném, ha addig nem mondanád el senkinek.

- Persze, ettől nem kell félned én nem örököltem olyan tulajdonságokat, mint Rob – néztem az említettre szemem sarkából, aki erre csak elmosolyodott. 

- Valahogy sejtettem. Én meg majd megpróbálom ezt a vénasszonyt visszafogni. 

- És én segíttek – ajánlotta fel Kevin mosolyogva.

- Senkit nem zavar, hogy én is itt vagyok? – Hangzott fel Rob sértődötten.

- Nem – válaszoltuk egyszerre. 

- Most hogy minden tisztázódott, akkor én mennék is. 

- Akkor holnap találkozunk – mondta Richard, amire én csak bólintottam. Kevin jött oda hozzám majd az arcomra adott két puszit, amit én viszonoztam is. Kevinnel nem is volt gondom, de amikor megláttam, hogy Rob is közeledik felém valamiféle furcsa dolog kezdett el kavarogni a gyomromban. Selymes bőre az enyémhez ért és lágy csókot nyomott arcom bal oldalára majd a másikra is először a fülemhez hajolt, majd nagyon halkan a fülembe súgott: „Nem szabadulsz tőlem”. Hangjától megborzongtam. Majd erre az oldalra is lágy csókot nyomott ajkaim sarkára. 

Zavartan húzódtam el tőle. Volt valami furcsa érzésem, amit ugyan megmagyarázni nem tudok, csak azt tudom, hogy egyszerre volt jó és rossz. Mégis a mondat, amelyet olyan lágyan lehet fülembe egyrészt megrémített. Nem szeretném, ha tönkretenné az eddig nehezen felépített életemet. Miután elköszöntem mindenkitől felvettem a táskámat majd elindultam az óvoda felé. Ashleyvel megbeszéltem, hogy náluk találkozunk és viszem Norát is. Az óvodához érve gyorsan bementem, hogy láthassam végre az én tündérkémet. Amint megpillantott már szaladt is felém és én boldogan kaptam fel a kezembe. 

- Mami, mami, képzeld rajzoltam neked valamit – mondta majd meg megmutatta a rajzot.

- Ez nagyon szép – adtam egy nagy puszit az arcára. A rajzon ott volt Alex, ő és én. Fogtuk egymás kezét. 

- Tetszik? 

- Persze hogy tetszik – mondtam miközben a kocsihoz mentünk – Tudod, hogy most hova megyünk? – Néztem rá kérdőn. 

- Hova? – azok a csodás szemek kíváncsian néztek rám. 

- Ashleyhez – mosolyogtam rá mire rögtön egy nagy mosoly jelent meg az arcán. 

- De jó – mondta lelkesen. Miután becsatoltam már mentünk is Ashleyékhoz. Hamar odaértünk, vagy legalábbis annak tűnt. Az úton nagyon jól elbeszélgettünk Noraval, így nem csoda, ha hamar elment az idő és már ott is találtuk magunkat Asleyék előtt. Norat kivettem az ülésből, majd kézen fogva mentünk az ajtóhoz, ahol már egy mosolygó Ashley fogadott. Elengedtem Nora kezét, aki boldogan szaladt keresztanyja karjaiba. Nagyon szereti őt és Jackson, amit nem is csodálok, hisz ez a rosszcsont el van kényeztetve. Miután köszöntem neki, bementünk ahol a kanapén meg is találtam Jacksont, aki éppen a tévét nézte.

- Szia – köszöntem, amikor mellé értem. 

- Szia. Hát a tündéremet hol hagytad? – Nézett rám kérdőn.

- Én már nem is vagyok elég? – Kérdeztem sértődötten. 

- Dehogy nem. Csak már nagyon hiányzik az én kis tündérkém – mondta, miközben meg is látta Ashley kezében – Á már meg is van – mondta, majd kivette Ashley kezéből Norat. 

- Gyere, hagyjuk őket – mondta, majd elindult a konyha felé egy utolsó pillantás után Nora felé. Én követtem. 

- Kérsz egy kávét? 

- Persze, azt hiszem szükségem is lesz rá – vigyorodtam el, miközben leültem a bárszékre. Ashley mindentudó pillantást lövellt felém. 

- Áháá szóval ezért vetted igénybe azt, hogy majd mi vigyázunk rá este. És mit terveztek persze az esti ágytornán kívül? 

- Pontosan még nem tudom, mert Alex talált ki valamit és nem mondja el nekem. De ha baj, akkor nem hagyom itt Norat.

- Jaj dehogy is. Nyugodtan hagyd csak itt. Úgyis már olyan régen volt itt nálunk. És rátok is ráfér egy kis pihenés, mondjuk pihenni nem nagyon fogtok – mosolyodott el Ashley.

- Köszönöm – mondtam miközben a kávéból ittam egy kortyot.

- Milyen helyesek az új pasik. Mondjuk az egyik az elég jól megnézett téged – mondta mire félre is nyeltem és hangos köhögésbe kezdtem – Jól vagy? 

- Persze. Tényleg? Észre sem vettem. Egyébként is lehet, hogy csak azt nézte milyen ruha van rajtam. De nekem most mennem is kell – álltam fel, majd a nappaliba mentem ahol Jackson és Nora játszott. 

- Kincsem én most megyek. Ma itt alszol, jó? – Néztem rá kérdőn mosolyogva. 

- De jó – mondta lelkesen. 

Miután elköszöntem Noratól és a többiektől, haza indultam. Izgatottan lépkedtem az ajtó felé, hisz sejtelmem sem volt, hogy Alex mit is tervez. Az ajtón belépve sötétség fogadott csak a konyhából szűrődött ki egy kis fény így hát arra mentem. Amit ez ebédlőben láttam az valami gyönyörű volt. Gyertyák égtek és csodásan meg volt terítve.

- Alex – szólítottam meg, mert sehol sem láttam – Alex – hol lehet? Elindultam a konyha felé, amikor hirtelen valaki megragadta hátulról a derekamat. Nagyot sikítottam ijedtemben.

- Ssss – súgta fülembe Alex, miközben hátulról magához ölelt és puszit nyomott az arcomra. 

- Nagyon megijesztettél – simultam bele ölelésébe. Most volt az a pillanat, amikor teljesen el tudtam lazulni. Kizárni a mai nap történéseit. Rob csókját, amely gyors és vad volt. De hogy is gondolhatok erre? Ki kell zárnom a gondolataimból Robot. 

- Ezt mind te csináltad? – Néztem az asztal felé, ami gyönyörűen meg volt terítve. 

- Igen. És csak neked – mondta, majd maga felé fordított és lágy, de annál szenvedélyesebb csókot adott. Olyan jó volt a karjaiban lenni. Bizsergető érzés járta át testem és úgy éreztem, hogy a legjobb helyen vagyok. Mégis valami furcsa érzés nyomott belül. Szívem pici részét. De nem törődtem vele csak Alexel akartam ma törődni. Jó feleség akartam lenni, aki mindent megad a szeretett férfinak és azt hiszem ez sikerült is.