5. Fejezet

Sziasztok

Itt is a kövi fejezet. Remélem tetszeni fog. Előbb akartam hozni csak vihar volt itt Perkátán így nem tudtam.  De most már itt van. Jó olvasást.

 5. Fejezet.

Meglepetten néztek mind a ketten hol Norára, hol pedig rám. Kényelmetlenül éreztem magam attól, ahogy folyton szemeikkel pásztáztak. Nem tudom, hogy most mi zajlik le a fejükben, még annak ellenére sem, hogy nagyon szeretném látni. Valamiért nagyon fontos volt, hogy ne legyenek rólam rossz véleménnyel. Szemeim folyton Robra siklottak és arcát tanulmányoztam érzelmek után kutatva, de arca akár csak egy maszk, semmit sem mutatott. 

- Szia – lépett rögtön hozzá Kevin és elkezdett hozzá beszélni. Nagy mosoly jelent meg arcomon, akárcsak Norának, aki érdeklődve figyelte Kevin minden egyes mozdulatát. 

- Tetszel neki – bíztattam Kevint.

- Hogy valaki milyen szép – gügyögött hozzá, amin mosolyognom kellett.  Nem gondoltam volna, hogy a mindig komoly Kevin ilyen is tud lenni. Tekintetem Robra siklott, aki még mindig ugyanolyan merev testtartással nézett maga elé. Mintha itt sem lenne. Nem tudtam, hogy vajon mit gondol rólam és ez rettentően zavart. Majd hirtelen mintha Rob magához tért volna rám nézett. Szemei kifürkészhetetlenek voltak semmit sem tudtam belőle kiolvasni. A koromban lévő Norára pillantottam, aki hangosan kacagott. Azonban mire visszapillantottam volna, már csak Rob hátát láttam, ahogy egyre távolodik. Csalódott voltam és egy furcsa érzés kerített hatalmába a tudattól hogy elítélt. 

A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy Richard irodájában voltunk. Kevin láthatta rajtam, hogy valami nem stimmel. 

- Megfoghatom? – Nézett rám kérdő pillantással.

- Persze – nyújtottam oda neki az én kis tündéremet. 

- Hány éves? 

- Három – mosolyogtam az én tündéremre, aki Kevin nyakkendőjével játszadozott. 

- Szóval akkor….

- Igen, 22 éves voltam, amikor megszületett – mondtam miközben lehajtottam a fejem.

- Ebben nincs semmi rossz. Manapság már sokkal fiatalabban is szülnek. És ha 17 évesen is született volna meg ez a tündér, akkor sem szólhatna senki sem egy szót sem, ez a te dolgod – mosolygott rám kedvesen, amitől egyik felem megnyugodott, míg a másik még mindig Rob miatt adódott.

- Tudnál vigyázni rá egy kicsit? – néztem rá kérdőn.

- Persze menj csak –mondta mire hálásan rámosolyogtam majd adtam az én tündérem arcára egy puszit és már mentem is arra amerre Rob ment. 

Már vagy fél órája kerestem, amikor megtaláltam kint az erkélyen.  Lassan és félve léptem ki az ajtón. Az ilyenkor már jól megszokott érzés kerít hatalmába, amely képtelenné teszi, hogy lábaim akár csak egy centire is, de elmozduljanak. Rob nem vett észre, ugyanis lefelé bámult a mélybe és még a gondolatba is beleborzongok, hogy Rob ilyen közel van a párkányhoz.

- Szia – hangom halk volt, nem akartam megijeszteni. Rob hátrafordította a fejét, majd egész testével felém fordult. 

- Szia – szemeit kutattam, hogy ki tudjam olvasni belőlük az érzelmeket, ám ez nem sikerült.  Görcsösen markoltam jobb kezemmel az üvegajtót, míg bal kezemmel a falat. 

- Tudod. Mindig attól féltem, hogy majd lesz valaki, aki elítél Nora miatt.

- Azt hiszed, elítéllek? 

- Miért talán nem? Hisz az előbb csak úgy eljöttél.  

- Nem ítéllek el, ahhoz semmi jogom – valóban így érez? Akkor mégis mi volt az oka annak, hogy csak úgy otthagyott. 

- Akkor mégis miért viselkedsz így? 

- Mert az, amit érzek, nem elítélés, hanem csalódottság – megdöbbenve néztem szemeibe. Mégis miért csalódott? Annyi kérdés van a fejembe és nem tudom a választ. 

- De még is mibe csalódtál? Bennem? – Kérdeztem és nagyon kíváncsi voltam a válaszára, de ő elterelte a témát. 

- Tudod, nagyon édes a kislányod. Gondolom, büszkék vagytok rá – értetlenül néztem rá – Te meg Nora apja.

- Igen valóban büszkék vagyunk Norára a férjemmel – talán az utolsó szavamat nem kellett volna kimondanom. Robert arca megrándult, majd fejét lehajtva kezdte el cipő orrát nézni. 

- Szóval férjnél vagy. De akkor mégis hol van a gyűrűd? – szemrehányóan nézett rám.

- Igen férjnél. A gyűrűt meg azért nem láthattad, mert éppen az ékszerésznél van – egyre nehezebben tudtam magamba fojtani a félelmemet és erre csak rátett egy lapáttal az is, hogy elkezdtem szédülni. Szorosan kapaszkodtam úgy, hogy az ujjaim már szinte elfehéredtek. 

- Hogy lehet az, hogy nagyapa ezt nem mondta? – nézett rám kérdőn. Akartam szólni Robnak, hogy egy kicsit jöjjön beljebb. 

- Valószínűleg azért mert ez nem az ő feladata volt. Rob nem jönnél egy kicsit beljebb? – értetlenül nézett rám, majd végigmért és valószínűleg felfedezte, hogy igencsak félek a magasban. 

- Tériszonyod van? – szemeiben valamiféle csillogás volt, amit nem tudtam kielemezni. Lassan ellépett a korláttól, amire megkönnyebbültem. Csakhogy nem állt meg, hanem egyre közelebb jött hozzám, mígnem olyan közel állt, hogy egész testével az ajtóhoz nyomott. 

- Rob mit… mit csinálsz? – Lélegzetem elakadt, ahogy egyre közelebb hajolt hozzám. Szemeim ajka és gyönyörű szeme között cikáztak és nem tudtam, hogy hova nézzek. Ajkai vonzottak, éppúgy ahogy gyönyörű szemei is. 

- Azt kérted, hogy jöjjek beljebb. És én csak azt tettem. De hidd el, szívesen mennék még beljebb – ragadta meg derekamat. Orrát nyakamon végighúzta egészen a fülemig. – Nehogy azt hidd, hogy feladom. Mert addig nem fogom feladni, míg az enyém nem leszel. – Lágy csókot nyomott szám sarkára. Keze felfelé indult derekamról és végigsimított az oldalamon, majd a tarkómnál fogva magához húzott és megcsókolt. Először lágyan csókolt, várva, hogy viszonzom e és magam sem tudom miért, de viszonoztam. Késztetést éreztem rá, hogy visszaadjam azt, amit kapok, hogy én is ízlelhessem ajka mennyei zamatát. Csak a jelennel akartam foglakozni semmi mással. Vadul csókolt, amit szívesen viszonoztam is. Nyelvével végigsimított először alsó majd felső ajkamon engedélyt kérve, amire rögtön szétnyíltak ajkaim és egyben magamhoz is tértem. Nem tehetem ezt. Nem csalhatom meg Alexet. De hisz már megtettem. Válaszolt egy hang a fejemben, ami csak még józanabbá térített. Hogy lehettem ekkora idióta. Én szeretem Alexet és nem érdemelte, meg hogy ezt tegyem. Ha megtudja, sohasem bocsátja meg. Hogy voltam képes ezt tenni és nem hivatkozhatok pillanatnyi elmezavarra, hisz ez nem az első alkalom volt. 

- Rob azonnal enged jel – próbáltam meg elszakadni tőle, de szorosan fogott. – Azonnal engedj el. – Löktem el magamtól ám amint észrevettem, hogy a korlát mellett állok azonnal szorosan Robhoz bújtam. 

- Mégis meggondoltad magad? – Nézett rám csábos mosollyal.

- Direkt csináltad. – Ütöttem ököllel a mellkasára, de nem hatotta meg, mert csak szorosabban vont magához, mivel nagyon féltem a magasságtól és ő ezt ki is használta.

- Kérlek, menjünk beljebb. – Temettem fejemet a mellkasába, ahol biztonságosban éreztem magam. 

- Azt hiszem, egy kicsit még kiélvezem a helyzetet. – Simította el hajamat, hogy jobban láthassa arcomat. – Legközelebb is ide kell, hogy kihozzalak, mert így hozzám bújsz. – Láttam magam előtt, ahogy elmosolyodik és kivillantja fehér fogait. 

- Fejezd be. Ne legyél ilyen. Kérlek, menjünk be. – öleltem át derekát és próbáltam nem az alattunk elterülő mélységre koncentrálni. Nem szólt semmit és éreztem, ahogy engem néz. Kezével végigsimított az arcomon és úgy éreztem, hogy fel kell rá néznem, így engedtem a késztetésnek és szemeibe néztem. Most más volt. Nem csillogott benne az a folytonos én, most elcsábítalak dolog. Olyan más volt. Szemeiben aggódás volt és most úgy nézett rám, mint ahogy Kevin szokott nézni. Szemeiben olyan komolyság volt, mint amit Robtól még soha nem láthattam. 

- Ne félj. Sohasem engedném, hogy bajod essen. – Mondta, majd lágy puszit nyomott arcomra, mint egy biztosíték. Úgy állt előttem, mint egy komoly cégvezető, aki törődik azzal, hogy a másik mit gondol.

- Gyere. - Karolt át, majd bevezetett. Amint az ajtó túlsó oldalára értünk pillanatnyi habozás után elszakadtam biztonságot nyújtó ölelésből. Sosem hittem volna, hogy Alexen kívül vágyok majd más férfi ölelésére mégis így volt. Annyira vágytam Rob közelségére miközben bűntudatom oly nagymértékű volt, hogy már fájt. 

- Köszönöm. – Néztem rá hálával. Rob ismét olyan lett, mint amilyen volt. 

- Nos. Akkor megismerhetem a te bájos kislányodat?  

- Persze – Richard irodájába érve Rob rögtön Kevinhez ment és elvette tőle Norát. 

- Na, szép. Tesó, ha nem vetted volna észre, éppen játszottunk. – Nézett sértetten Kevin Robra, aki elámulva nézte az én kis tündéremet. Kevin felállt a székről, majd hozzám lépkedett. 

- Látom sikerült mindent megbeszélnetek.

- Igen, sikerült.

- Szia Nora én Rob vagyok. – Nyújtotta felé a kezét.

- Rob, Rob. – Tapsikolt Nora. Mindannyian mosolyogva néztük az én drágaságomat, aki hatalmas mosollyal nézett Robra, majd elkapta a haját.

- Azt tudtam, hogy a nők mindig is megbolondultak a hajamért, de azt nem hogy már ilyen fiatalok is. – Vigyorgott Rob, amit mi is követtünk. 

- Jobb lesz Kristen, ha felkötöd a szoknyádat, ugyanis a lányod már most az ujja köré csavar mindenkit. – Mondta Rob.

- Igen, erre már én is rájöttem. – Lassan odalépkedtem hozzájuk, majd leültem Rob mellé és úgy csodáltam a kis tündéremet. 

- Imádlak. – Simítottam végig az arcán.

- Ezt eddig is tudtam. – Szólalt meg mellettem Rob hatalmas mosollyal az arcán. 

- Bolond, tudod, hogy nem rám értettem. – Bokszoltam a vállába mire Nora hangosan felnevetett.

- Szóval élvezed, ha anya bánt engem? – Kérdezte kíváncsian Rob Norát, aki még mindig nevetett.

- Igen.

- Na, akkor megyünk a fotózásra? – Kérdezte Kevin mellőlünk.

- Persze. – El akartam venni Robtól Norát, de ő nem engedte.

- Majd én viszem. 

Együtt mentünk le a fotózásra és ahányszor csak találkoztunk valakivel elámulva nézte Norát. Valóban igaza van Kevinnek. Nora már most mindenkit elvarázsol. És ahogy Rob bánik Norával az valami varázslatos. Még sohasem láttam senkit sem, akivel Nora ilyen jól ellenne. Amikor leértünk Ashleyhez, akkor sem akart Robtól elválni, amin nem csak én lepődtem meg. Ashley teljesen megsértődött Norára, amiért nem volt hajlandó odamenni hozzá. Persze később kicsit megbékélt.

Míg Rob és Nora a terem sarkában játszottak addig. Kevin és én megbeszéltük a következő képeket a divat résznek az újságba. Kevin igazán belelendült és a végén már ő mondta a modelleknek, hogy pontosan mit és hogyan csináljanak. Nem is szerettem volna beleszólni, had gyakorolja csak.  Furcsa, hogy habár Rob szeretett volna annyira ide lejönni és azért, hogy a modelleket bámulhassa, most mégis egy pillantást sem vetett feléjük. Valamiféle melegség öntötte el a szívemet. 

Úgy döntöttem, hogy nem mondom el Alexnek a csókot Robbal. Többet úgy sem fog megtörténni, mert nem fogom engedni. Eddig hibát követtem el azzal, hogy Robbal csókolóztam. Meglehet, hogy vonz, de ellen kell állnom a kísértésnek, hogy közel kerüljek ismét hozzá. Azzal csak tönkretenném Alexel a házasságunkat. Rob egy olyan alak, akinek a nők csak egy éjszakára kellenek, és pedig nem vagyok olyan és nem fogom hagyni magam. Megpróbálok csak barát maradni vele, de ha ez sem sikerül, akkor bármennyire is nehezemre fog esni csak annyit fogok vele találkozni amennyit muszáj. Így Robra nézve, amit látok az az, hogy egyszer majd remek apa lesz. Olyan nyelven beszél a gyerekekhez, melyen csak kevesen tudnak. Az az egy biztos, hogy Norát az ujja köré csavarta.

Amikor mindent megbeszélt Kevin a fotóssal, mellém állt majd együtt néztük a két gyereket, mert Rob is körülbelül úgy viselkedett, amin Nora nagyokat kacagott. 

- Még sosem láttam ilyennek. 

- Nem is sejtettem, hogy tud ilyen is lenni – néztem egy pillanat erejéig Kevinre

- Tudod én sem. Régen még nem volt ilyen, a nőket nem csak egy éjszakás kalandnak tekintette. Sosem kezdett ki olyanokkal, akik férjnél voltak, főleg nem olyanokkal, akiknek gyereke is. 

- De nem tudta, hogy férjnél vagyok és Noráról sem tudott. De neked sem mondtam el, hogy van férjem. – Néztem rá jelentőségteljesen. 

- Nem volt nehéz kitalálni. Igazán megismerném a szerencsést – mosolygott rám – Rob pedig hidd el, hogy attól még nem fog leállni. Ismerem és sajnálom. 

- Igen e felől biztosított, hogy nem fogja feladni.

- Nézd, mindent meg fogok tenni, hogy békén hagyjon, ígérem. De nem tudom, hogy mennyire fog ez sikerülni. Nagyon makacs és akaratos egy ember. Amit kitervel, az végre is hajtja általában. 

- Köszönöm. Nagyon rendes tud lenni, és biztos vagyok benne, hogy az ok, amiért ilyen lett nem kis dolog, de ha azon túllép, talán majd más ember lesz. Segíteni fogok ebben neki. 

- Remélem, sikerrel jársz, mert habár a testvérem és mindenhogy szeretem, de az amilyen volt, az volt a valódi énje. 

- Én is remélem. Alex és én nagyon örülnénk, ha egyik este eljönnétek hozzánk vacsorára. Nekem mondjuk a holnap este jó lenne, ha nektek is megfelel. 

- Ó az nagyon jó lenne és szerintem a holnap este nekünk is jó. Legalább megismerhetem Alexet. 

- Ennek örülök. És már ő is szívesen megismerne titeket. De ha megkérhetlek, akkor ne említsd Rob ezen fajta viselkedését velem szemben. Jobb szeretném Alex nélkül elintézni.

- Persze, nem fogok semmit sem mondani. – mosolygott rám kedvesen.

Még mindig hihetetlen, hogy Rob így bánik Norával és nagyon jól is esik. Nemcsak nagyon helyes, de ért a gyerekekhez is. Kész főnyeremény lesz majd annak a nőnek, aki elnyeri a szívét. De akkor miért érzem azt, hogy bárcsak én lennék az a nő?

 Remélem tetszett. Légyszí írjatok komit. És azt is írjátok meg hogy mikor legyen Rob szemszöge.

A következővel sietek de a komik száma azért mindig befolyásol. Hisz ha nem kapok akkor mindig azt hiszem hogy ezt senki nem olvassa aki meg igen annak nem tetszik. Persze kivétel aki szokott írni. Nagyon szépen köszönöm a komikat és a pipákat a az előző fejezethez. 

Legyetek jók.

Puszi