hétfő

1 Fejezet

Sziasztok. Hát itt az első fejezet. :D Most ez még nem lett olyan hosszú de a jövőhéten már hosszabbal jövök. Jó lenne ha megírnátok nekem komiba a véleményeteket attól függetlenül hogy az pozitív vagy negatív. Hisz ez még az első fejezet a véleményetek formálhatja még a történetet. :D Előre is köszönöm.
Puszi
Beky


Találkozás

1 Fejezet. 

Reggel finom és selymes érintésre keltem fel. Szemeimet még fel sem nyitottam mégis tudtam, hogy Alex az. Mosolyogva húzódtam közelebb hozzá és szívtam orromba a már jól megszokott finom illatot. 

- Mmm. Jó reggelt – ugyan még kómás voltam, de hangom így is vidáman hangzott.

- Jó reggelt – adott édes csókot ajkaimra, amit én boldogan viszonoztam. Kezei utat találtak pizsama felsőm alá és rögtön elkezdett simogatni mire belemosolyogtam csókunkba. 

- Alex! – Szóltam rá és megpróbáltam hangomba egy csöppnyi fegyelmet erőltetni, de ez nem igazán sikerült úgy, hogy Alex folyton a pólóm alatt matatott – Nora mindjárt jön – kuncogtam fel. 

- Addig még van időnk – nézett szemembe a mondat erejéig, de utána rögtön a nyakam tüntette ki figyelemmel. Viszont nem sokáig tudtam élvezni édes kényeztetését.

 Apró lábdobogások hangját lehetett hallani. Alex szemembe nézett és mindketten tudtuk ennyit kaptunk reggelre, de nem is bánom. Imádom az én drága tündéri kislányom. Alex nyomott egy csókot az ajkaimra majd legördült rólam. Még volt annyi időnk hogy rendbe szedjük magunkat. Alex és én úgy csináltunk, mint aki alszik. 

Hallottam, ahogy kinyílik az ajtó és szinte láttam magam előtt, ahogy Nora az édes kis pizsamájában kócos hajjal bekukucskál az ajtón. Alig bírtam visszatartani kikívánkozó mosolyomat, de mégis sikerült. Lassan kezdett el lépkedni az ágy vége felé, majd hallottam, ahogy felmászik, rajta és közénk fekszik. Alex felkelt elkapta Norat majd elkezdte csikizni. Kislányom hangosan elkezdett kacagni, amire már én is felkeltem és csak néztem, ahogy az apjával játszik. 

- Mami… Mami segíts – kacagott, miközben engem hívott. Én csak közelebb másztam hozzá és beszálltam a játékba. Elkezdtem csikizni én is, de úgy látszik, hogy ellenem fordultak, ugyanis Alex már nem Norát csikizte, hanem engem.  Kislányunk is kacagva szállt be a játékba hogy segítsen az apjának. 

- Ne neee. Megadom magam – mondtam nevetve. Nora az apjára nézett és tudtam, hogy ezek valamit kitaláltak. 

- Csak akkor menekülsz, ha mindketten kapunk egy puszit – mondta Alex mire Nora csak bólogatott. 

- Rendben – adtam mindegyikőjüknek egy puszit, de Alex kicsit többet akart így ő csókot is kapott. Kislányunkra néztem, aki aranyosan eltakarta szemeivel a kezét. Ezen mosolyognom kellett. Mindig ezt csinálja ha Alexel csókolózunk. 

- Ki kér palacsintát?

- Én – lelkesedett fel Nora, majd azonnal leszállt az ágyról és a szobájába szaladt. Mi is felkeltünk majd egy köntöst magamra véve indultam le a nappaliba, míg Alex a fürdőszobába ment. A konyhába érve rögtön elkezdtem a palacsintakészítést. Már pár darabot sikerült megcsinálnom, amikor megjelent Nora a mamuszában és a kedvenc maciával együtt. 

- Éhes vagy?

- Igen, már nagyon – odament a bárszékhez és felmászott rá. Gyorsan megcsináltam a palacsintát és pont addigra jött le Alex is az emeletről. Gyorsan megettük és amint végeztünk segíttettem Norának felöltözni. Mikor végeztünk kaptam tőle egy puszit és az apja gondjaira bíztam, amíg én elkészülök. 

Egy gyors zuhanyzás után a hajamat összekötöttem és a kosztümök közül most kiválasztottam egy sötétszürkét majd egy magas sarkút és már mentem is le a földszintre. Ma én vittem az oviba Norát így ő velem jött, míg Alex dolgozni ment. A városban, mint mindig most is nagy volt a forgalom, de sikerült időben az ovihoz érnem. 

Ilyenkor Nora megfelejtkezik rólam és úgy kell kikönyörögnöm tőle egy puszit és már rohan is játszani a többiekkel. Rossz lehet neki, hogy nincs kivel játszania hisz a város szélén lakunk és ott nincsenek szomszédok így csak egyedül van. Kellene neki egy kistestvére, de jelen pillanatban nem igazán jönne össze hisz Alex is és én is sokat dogozunk. 

Alexel megbeszéltük még mikor Norával voltam állapotos, hogy mindig is ő lesz az első a számunkra és a munka csak másodlagos lehet. Szerencsére ezt sikerült is betartanunk így Nora nem lett olyan gyerek, aki nem is ismeri a szüleit és egész nap egy olyan nőre van bízva, akit később majd anyának hív hisz ő van vele a legtöbbet. Ez az, amit sose akartam. Elég volt, hogy én így jártam. Nora az én szemem fénye és érte bármit megtennék. Az irodához érkezve megálltam a kapunál és lehúztam az ablakot.

- Jó reggelt Mrs. Osmer!

- Jó reggelt Dean –amióta én is itt dolgozom az óta ő is itt van. Nagyon jól végzi a munkáját és sosem volt rá panasz. Kinyitotta a kaput, majd egyenesen a bejárat elé álltam. Amint kiszálltam a sofőr elvitte az autót én pedig az irodám felé vettem az irányt. Ilyenkor reggel is már nagyon sokan szoktak bent lenni. Általában a fotózásokat most csinálják, míg a riporterek már nincsenek az épületben hisz újabb sztorikat keresnek. Mia már a helyén volt és amint meglátott már sietett is elém a papírokkal.

- Szia, Mia 

- Jó reggelt Kristen. Ezek a papírok nagyon fontosak, alá kellene írni őket. Az egyik tévés riporter ismét hívott, hogy interjút szeretne készíteni. 

- Rendben, akkor majd ha keres, kérlek szólj. Richard bent van? – kérdeztem. Elég fontos lenne beszélnem vele. 

- Igen bent de.. - meg sem várva a mondat végét mentem Richard irodája felé az ajtó előtt megálltam majd bekopogtam, és amikor meghallottam, hogy szabad már be is mentem. Azonban Richard nem volt egyedül ugyanis két fiatal férfi ült Richard asztalánál.

- Elnézést nem tudtam, hogy vannak nálad. Később majd visszajövök.

- Nem zavarsz egyébként is meg szerettelek volna kérni, hogy gyere be – állt fel Richard az íróasztala mögül majd mellém sétált. – Had mutassam be neked az unokáimat. Egy csöppet ledöbbentem hisz nem is tudtam róla, hogy vannak unokái. A két férfi szintén felállt a székről, majd közelebb léptek hozzánk. 

- Ő itt a legidősebb unokám Kevin Pattinson. Ő pedig Robert, az öccse. Ő pedig a társam, akivel közösen vezetjük a céget, Kristen Stewart O...

Üdv – mondták a fiúk egyszerre. Először Kevinnel fogtam kezet, akinek a szemeibe nézve csak komolyságot láttam és arcán is a komolyság tükröződött. Látszik, hogy fiatal létére sok mindenért küzdött már. Végül Robert felé fordultam. Amikor szemébe néztem a szívem nagyot dobbant és egy pillanat volt csak egy pillanat, mikor valamit éreztem. Kezem még mindig az övét fogta így gyorsan észbe kaptam majd elengedtem.

- Örülök hogy megismerhettelek titeket.

- Mi is úgy szintén – honnan tud ez így mosolyogni? Richardra néztem.

- Megint telefonáltak, hogy riportot szeretnének készíteni az újság fellendülése miatt. Nekem az a véleményem hogy még ne adjunk interjút, majd ha a statisztika tartósan magas eredményeket mutat, akkor ráérünk riportot adni.

- Rendben, ahogy gondolod. Szeretnéd, hogy beszéljek velük? 

- Nem kell, majd én beszélek. 

- Tudod, milyen rámenősek tudnak lenni.

- Richard nem kell féltened, megoldom.

- Abban biztos vagyok – mondta majd az unokáira nézett – Kristen ugyan egy visszahúzódó lánynak tűnik, de valójában nagyon is határozott. Nem lennék az ellensége. 

- Ugyan Richard úgy állítasz be előttük, mint valami boszorkát, aki kegyetlen.

- Ne félj. Nem szoktam senkinek sem hinni. Mindig magam járok utána a dolgoknak – kacsintott rám Robert mire csak elmosolyodtam. 

- Én pedig nem ítélkezem a külső alapján – nézett rám Kevin kedvesen. Beszélgetésünket kopogás zavarta meg mire Richard beengedte az illetőt. Az ajtóban Mia ált.

- Kristen ismét felhívtak a riporttal kapcsolatban, vonalban van – hangja sürgető volt mire újonnan megismert fiúkra néztem. 

- Örülök hogy megismerhettelek titeket. Remélem, még találkozunk – mondtam majd az irodámba siettem. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez a találkozás nem is olyan soká lesz. 

Nora ruhája
Kristen ruhája



szombat

Bevezető


 Sziasztok!
Köszönöm a cseréket én s kitettem mindenkit. Az amit most hoztam nektek egy kis bevezetés a történetbe. Remélem tetszeni fog nektek. Igaz nem sok, de ennek nem is az a lényege. Az első fejezetet hamarosan hozom. Addig is legyetek jók és örüljetek a nyári szünetnek már aki nem tanul a szóbelire. :) Lassan annak is vége és  mi is élvezhessük a nyarat :D 
Puszi
Beky


Bevezető
 
96 év. Ennyi az, amit boldogan éltem le eddig. Boldogan és minden egyes percére szívesen emlékezek vissza.  Kevés ember van, ki megélheti, ezt a kort, mégis szerencsésnek mondhatom magam, hogy közéjük tartozom.  Ennyi év tele fájdalommal és boldogsággal egyaránt. Ennyi év oly soknak tűnik mégis visszapillantva oly kevés. Élni ennyi időt nehéz feladatnak tűnt, mégis csodás volt. Csodás, hisz amit szerettem volna elértem. És ha valaki megkérdezné tőlem, vissza csinálnám e ezeket az éveket vagy volna e mint változtatnák, gondolkodás nélkül mondanám azt hogy nem.  Minden így volt tökéletes. A hibákkal együtt, amiket elkövettem. Azokból a hibákból tudtam erőt és tapasztalatot meríteni. Mert volt miből. Nem lehet úgy leélni egy egész életet, hogy nem követnénk el hibákat. Azoknak lenniük kel, hogy majd a gyerekeinknek tovább tudjuk adni a tudásunkat. Mert ők azok kik emlékeiben tovább élünk, ha a testünk már nem lehet küzdtük. Megtanítjuk őket mindenre, ami tőlünk telik, hogy aztán mikor majd eljön az idő ők is tovább tudják adni a gyerekeiknek.
Eljött az idő hogy az életem egy kis, de igen meghatározó részét elmeséljem. Ez a pár év volt minden, ami megváltoztatta az életemet és talán ennek köszönhető, hogy olyan életem volt, amit szerettem és nagy boldogsággal éltem le. Az életem egyetlen percen egy szívdobbanásnyi pillanat alatt változott meg, amit akkor még nem tudtam. Csak egy szívdobbanásnyi pillanat volt az, ami örökre megváltoztatott mindent.
Hát kezdődjön most az én mesém.

csütörtök

Ismertető


Kristen Stewart aki 25 éves és egy egyre híresebb újságnál dolgozik, mint társtulajdonos. Van egy férje, akit Alexnek hívnak, és van nekik egy csodás kislányuk Nora, aki már 3 éves. Kristen mindennél jobban szereti a családját és a munkáját. Azt hiszi, hogy már mindent elért az életben, amit szeretett volna, de rá fog jönni, hogy ez közel sem az a jövője, mint ahogy azt ő hiszi. Csak egy pillanat lesz az, ami ráébreszti arra, hogy nem biztos, hogy Alex az a férfi, akivel majd megöregszik. Egy új munkatárs lép majd be az életébe, aki több lesz puszta munkatársnál vagy barátnál. Döntenie kell. De vajon hogy fog sikerülni neki? Ha olvassátok a történetet, akkor megtudhatjátok.
Puszi
Beky